Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Dee Ford, DE

2014. január 28. - Asbee

Remek heteken van túl az Auburn defensive endje, Dee Ford. Ugyan a BCS döntőben vereséget szenvedtek a Florida State ellen, de kétszer is sackelte Jameis Winstont és a Senior Bowl legjobbjának is őt választották, ahol szintén két sacket szerzett és sikerült leütnie egy átadást is. A jó teljesítménynek köszönhetően ázsiója is megnőtt és már a leendő első körös játékosok között emlegetik. Lássuk hát kiről is van szó.

A játékos 1991. március. 19-én látta meg a napvilágot Alabamában, Odenville "városában". Középiskolájában ő volt a védelem sztárja, hiszen junior évében 87 szerelést (16 TFL) és 12 sacket, végzősként pedig 90 szerelést (38 TFL) és 18 sacket szorgoskodott össze. Utolsó évében Class 4A All-State csapatba választották. Az egyetemre 3 csillagos prospectként érkezett és a 62-dik helyre rangsorolták a Rivals.com-nál az OLB-k között.

Egyetemén 2012-ben robbant be igazán, 34 szerelésig (6,5 TFL) és 6 sackig jutott. A sackek számát senior évére sikerült gyarapítania (10,5), a tackle-k számában azonban kicsit visszaesett (29), viszont ezek közül 14,5-t a LOS mögött hajtott végre. Igencsak figyelemreméltó szám ez!

Erősségek: remek atléta kiváló robbanékonysággal, agilitással és alábecsült erővel. Ahogy méretei is mutatják sebességére támaszkodik és a snap pillanatában a sarkon próbál előnyt létesíteni az offensive tackle-vel szemben. Jól gyorsul és elég rugalmas ahhoz, hogy egy speed rusherre jellemző módon beforduljon a sarokban. Hosszú karjai és széles vállai vannak. Emiatt sokkal jobban támad, mint azt ellenfele várná. Ugyan az erőteljes futásblokkoló jobb oldali tackle-k ellen nem fog egész nap dominálni, de szívósságának köszönhetően próbálja dominálni a széleket és próbál elugrani az ellenfél hatótávjából. Legtöbbször 3 pontos felállásban játszott, de kapott coverage feladatokat is. Irányváltoztatási képességei jók.

Gyengeségek: méretei miatt nem túl effektív a futások ellen. Coverage-ban nagyobb tapasztalatra van szüksége, a tanulási folyamat következő része ennek a fejlesztése lehet. Ha mindhárom downnál tartósan a pályán szeretne maradni, akkor a játék ezen elemében is mutatnia kell valamit.

Érdekes prospecttel állunk szembe, akinek a játékában van potenciál, de meg kell találni a számára legjobban illő pozíciót. Klasszikus 4-3-as defensive endnek kicsi, ebben a szerepkörben szerintem tutira beégne. Talán egy hibrid DE/OLB poszt feküdne neki a legjobban, csapatunkban eléggé rendszeridegen lenne. A futójáték ellen sokat kell javulnia és coverage-ben is fejleszteni kell. Robbanékonysága miatt rendkívül érdekes prospect, aki azonban top 20-as választásként szerintem egyértelmű reach lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr125786499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása