Magyar New York Giants Szurkolói Blog

1/12: Odell Beckham Jr., WR, LSU

2014. május 09. - Asbee

Végre csapatunkra került a sor, a választás pedig némi meglepetésre egy elkapóra, Odell Beckham Jr.-ra esett!

488838795.jpg

A játékos 1992. november. 5-én született New Orleans-ban Louisianában. 5'11" (180 cm) magasra és 198 lb (90 kg) tömegűre nőtt meg. Az Isidore Newman High School csapatában kezdett el futballozni, ahol irányítót, futót, elkapót és cornerbacket is játszott. Kosárlabdában is remekelt, a környék legjobb játékosai között emlegették. Visszatérve a focira ő és csapatunk irányítójának bátyja, Cooper Manning volt a high school történetének két elkapója akik egy szezon alatt 1000 elkapott yard felett zártak. A Rivals.com a hatodik legjobb elkapónak rangsorolta. Részt vett a 2011-es U.S. Army All-American Bowlon. Egyeteméül az LSU-t választotta.

True freshmanként 9 mérkőzésen kezdett a 14-ből és 41 elkapásból 475 yardot és 2 TD-t ért el. Freshman All-SEC csapatba választották. Egy évvel később már 12 mérkőzésen kezdhetett és javított is számain. 715 yardjával az első volt csapatán belül. 2013-ban Jarvis Landry-vel az egyetemi bajnokság egyik legveszélyesebb elkapópárosát alkották. Csapatunk legújabb tagja 57 elkapással, 1117 yarddal és 8 touchdownnal zárta az évet. Visszahordóként is remekelt, egyik bravúros játéka volt a UAB elleni 109 yardos elhibázott FG utáni return TD. 2012-ben két punt returnt is touchdownra hordott vissza. All-SEC második csapatba választották és övé lett a Paul Hornung Award is, amit a legsokoldalúbb játékosnak adnak oda.

Erősségek: kiváló atléta jó gyorsulással, gyorsan eléri csúcssebességét. Robbanékony, jól veri meg a press coverage-ot és labdával a kezében is jó dolgokra képes. Kiválóan lát a pályán, dinamikusan mozog. Jó lábmunka, remekül időzít és képes elszakadni az ellenféltől. Folyamatosan javult az elkapásokban, le tudja húzni a levegőből a labdát. Jól érzékeli a játékszert a levegőben és nagy területen tudja elkapni azt. Nemcsak az offense-ben, hanem visszahordóként is remekel, két punt utáni visszahordott touchdownja is van. Szívóssága, ösztönei és atletikussága miatt profi szinten is veszélyes returner lehet. Produktív egyetemi pályafutás, minden évben fokozatosan fejlődött.

Gyengeségek: átlagos magasság és erősség, izmot kell még szednie magára. A pálya közepén hajlamos némi gyávaságra. Elképzelhető, hogy némelyik defensive back utoléri hátulról. Időnként hajlamos a dropokra. Blokkolási képességein van még mit csiszolni. Néha rosszul méri fel a puntokat. 34 mérkőzésen mindössze 12 TD.

Combine eredmények

40 yard: 4,43 s
Fekvenyomás: 7
Súlypontemelkedés: 38,5 inch
Helyből távolugrás: 122 inch
3 cone drill: 6,69 s
20 yard shuttle: 3,94 s
60 yard shuttle: 10,93 s

Némileg meglepő a pick, hiszen kevesen várták Beckhamet csapatunkhoz. Érkezésével Rueben Randle mellett két LSU elkapó is van a rosteren. Sokoldalúsága, sebessége nagyon sokat érhet és első évében nyomás sem lesz rajta, hiszen WR poszton nem állunk annyira rosszul. Vállalható húzás, az egyetlen probléma vele kapcsolatban, hogy Aaron Donald is elérhető volt még és ő szerintem jobb értéket képvisel Beckhamnél. Legújabb játékosunkat követhetitek twitteren is (OBJ_3).

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr896141702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása