Magyar New York Giants Szurkolói Blog

3/74: Jay Bromley, DT, Syracuse

2014. május 10. - Asbee

Nagy meglepetést keltett a harmadik körös választásunk, az előzetesen a 3. napra várt Jay Bromley-t választotta Jerry Reese.

1992 májusában született, helyi gyerekről van szó. Remek középiskolai karriert tudhat maga mögött, csapatának kapitánya is volt. Egyetemen a Syracuse-on folytatta, ahol a következő statisztikákat hozta össze:

2010: 8 tak
2011: 32 tak (5,5 TFL), 1,5 sack
2012: 39 tak (5,5 TFL), 2,5 sack
2013: 42 tak (14,5 TFL), 10 sack

Erősségek: magas, jó felépítésű játékos erős felsőtesttel. Erős karok, ha egyszer elkapja a labdás játékost, akkor ott véget is ér a történet. Gyors első lépések, kezdősebességével képes problémát okozni. Kontrollálja a LOS-t, jól kezeli a blokkokat, nehéz odébb rakni. Hátulról is utol tudja érni a futót. A védőfal több pozíciójában is kipróbálták. Adott esetben a special teamben is be tud segíteni. Három éven át volt kezdő, az első Syracuse defensive tackle aki 10 sack felett zárt egy szezonban.

Gyengeségek: alsótesten erősödnie kell. Alacsonyabban kell játszania, hogy gyakrabban be tudjon törni a backfieldre. Ha testen támadják könnyen feladja a játékot. Sokkal jobban kell figyelnie a snapre, többször is korábban mozdult be. Technikáján javítania kell még. A "high motor" teljes hiánya, az első ütközés után képes leereszteni. Egyensúlyán és ösztönein javítania kell.

Combine eredmények

Méretek: 6'3" és 306 lb
40 yard: 5,06 s
Fekvenyomás: 26
Súlypontemelkedés: 33,5 inch
Helyből távolugrás: 106 inch
3 cone drill: 7,92 s
20 yard shuttle: 4,78 s

Hát...Irtó nagy reach, 6. körös tehetségnek tartották a draft előtt. Valamit láthattak benne a war roomban, remélhetőleg tudják, hogy mit. Jerry Reese Chris Canty-hez hasonlította. Nagy előny, hogy 3 évig volt kezdő és utolsó éve kiválóra sikeredett, a 10 sack iszonyat jó egy DT-től. Nehéz gyermekkora volt, jó sztori az övé. Ennek ellenére jelenleg semmiképp sem ért harmadik kört és közel sem biztos, hogy meg fogja szolgálni az "árát".

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr616146350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása