Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Perry Fewellnek tetszik az új offense

2014. július 07. - Asbee

Csapatunk defensive coordinatora kifejtette véleményét az átalakulóban levő offense-el kapcsolatban. Egyre jobban közeledik az edzőtábor és az 5 preseason mérkőzés, Fewell azonban már megtapasztalhatta a támadók játékát a minicamp és az OTA-k során. A következőket mondta róla:

"Imádjuk, egyértelműen nagy tempójú. Sok játékost foglalkoztat és minél több célponthoz próbálja eljuttatni a labdát. Az ilyen csapatok ellen mindig is nehéz volt játszani és jelenleg is ez a helyzet. Emiatt a defense edzők kedvelik."

Fewell a védelemmel elsősorban a labdaszerzésekre próbál koncentrálni, az elmúlt években pedig többször is kritikát kapott amiatt, hogy túl kiszámítható a defense. Ezt azért nem teljesen látja így és több dolgon változtatni is fog.

"Több filozófiát alkalmazunk, melyek közül néhány az alapokat képezi. Ősszel láthatóak lesznek."

Ezzel kapcsolatban került szóba két másik defense is is.

"Ha megnézzük a Seattle-t, azt látjuk, hogy a védelem két vége volt roppantul erős volt. Úgy néztek ki, mint a Giants 2007-ben és 2011-ben, ennek a két defense-nek a másolatai voltak. Jó játékosok álltak rendelkezésre, akik magas szinten tudtak teljesíteni."

Ez jelenleg is érvényes csapatunkra, akiknek dolgát megnehezítheti, hogy Jon Beason valószínűleg nem léphet még pályára a nyitányon, Jason Pierre-Paul pedig műtéte után borzasztóan szerepelt tavaly. Szintén nem volt egyszerű Damontre Moore bemutatkozása sem, akiről a következőket tudhattuk meg:

"Sokat fejlődött tavalyhoz képest. Nőtt is és ha a következő hónapban továbbra is magasabb szinten tud majd teljesíteni, akkor még magasabbra lehet tenni neki a lécet."

Persze ez ellen mindent megtesz az offense, akik ellen sokkal nehezebb kikényszeríteni a hibákat és labdát szerezni. Vajon a Packers stratégiáját láthatjuk majd viszont?

"Hasonló a rendszer, de a játékosállomány miatt nem lehet ugyanarról beszélni, Eli más irányító Green bay-i társához képest. Eli önmagát fogja adni és a saját arculatára próbálja majd formálni a csapatrészt. Azt hiszem elmondhatom, hogy ők is izgatottak a változások miatt és reményeink szerint egy remekül teljesítő offense-t láthatunk majd."

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr316482081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása