Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Harc a kezdő helyekért - Defense és special team

2014. július 09. - Asbee

A támadók után következzen a védőjátékosainkról és a special teamról szóló írás is.

DE: Damontre Moore vs Mathias Kiwanuka vs Robert Ayers

Talán a legjobban ez a poszt terheli le a játékosokat, itt van a legnagyobb szükség a rotációra. A korábbi mélységet nem láthatjuk már a defensive endek között, de így is okozhatnak még kellemes meglepetést. Mathias Kiwanuka tavaly 6 sacket szerzett, de így sem voltunk túlzottan elájulva tőle. Robert Ayers korrekt idényt tudott maga mögött Denverben, de ő inkább a futások megállításában villogott. Damontre Moore a special teamben mutatta meg képességeit, de vállsérülése miatt nem tudott minden mérkőzésen szerepelni, JPP, Tuck és Kiwanuka mögött pedig kevés lehetőséget kapott.

Egyelőre még nem tudjuk fejlődése hol tart, de a jövőre való tekintettel mindenképp pozitív lenne ha egyre több snapet tudna kiharcolni magának. Még csak 21 éves, szervezete növésben van, így továbbra is sok ideje van a profik között. Kezdetben biztosan rutinosabb társaitól várhatunk több játékidőt, Ayers és Kiwanuka egyelőre előrébb van a rangsorban.

WLB: Spencer Paysinger vs Jacquian Williams

Az elmúlt időszakban híresek voltunk a pocsék linebacker sorról, ez azonban idén valamelyest változhat. Ugyan Jon Beason jelenleg sérült (bár úgy tűnik csak a nyitányról hiányzik majd), de Spencer Paysinger és Jacquian Williams is pozitív benyomást tett a szurkolókra. Előbbi játékintelligenciájával, utóbbi coverage képességeivel tűnt ki. Jól egészítették ki egymást, azonban 2014-ben még többet várnak tőlük.

Egy éve szinte felváltva szerepeltek a kezdőben, hiszen Paysinger 10, Williams pedig 8 összecsapáson kezdett. Az ellenfelektől is függött a szerepeltetésük, egy jól futó és egy jól passzoló offense ellen is más stratégia szükségeltetik. Egyelőre nem látok változást, továbbra is hasonló szerepet kaphatnak a védelemben. Minden azon fog múlni, hogy ki tud komplex játékossá válni. Akinek ez előbb sikerül, az biztosan megkapja a még nagyobb játékidőt.

K: Josh Brown vs Brandon McManus

Felkaphatja az ember a fejét, hogy miért jöhetnek rúgóink egyáltalán szóba, de az egész előszezon egyik legnagyobb upsetje is lehet a "csere". Egy éve Josh Brownra váltottuk le Lawrence Tynes-t, akinél új rúgónk valamivel nagyobb hatótávval rendelkezik. A váltás bejött, 26 kísérletből nem szégyen hármat elhibázni. Brandon McManus mellett sem szabad szó nélkül elmenni, állítólag egy éve a Colts majdnem őt tartotta meg rúgónak. Egyetemen punterként is tevékenykedett.

Egyelőre nehéz megmondani mit várhatunk McManus-tól, de az biztos, hogy Josh Brown jóval nagyobb előnnyel vág neki az edzőtábornak. Emellett továbbra is biztos megoldásnak tűnik, így lecseréléséről maximum akkor lehet szó, ha vetélytársa extraklasszis teljesítménnyel rukkol elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr876486169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása