Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Harc a rosterért - Defense II.

2014. július 18. - Asbee

Itt a védelemről szóló második, a sorozatnak pedig az utolsó része is.

CB: Jayron Hosley vs Bennett Jackson vs Charles James vs Zack Bowman

Headshot. Szinte az egész csapat leggyengébb része volt a cornerback sor, de március óta olyan szinten sikerült megerősíteni, hogy a védelmet nekik kell vinniük. Prince Amukamara mellé érkezett Dominique Rodgers-Cromartie és Walter Thurmond, akik olyan hármast alkothatnak, mint anno az elkapóknál a Nicks-Cruz-Manningham trió. Azt se feledjük, hogy sikerült meghosszabbítani Trumaine McBride szerződését és érkezett Zack Bowman is. Szép kis névsor.

Jayron Hosley nem mutatkozott be rosszul a profik között, de tavaly többet ártott mint használt - már amikor pályán volt. Az idei évet 4 meccses eltiltással kezdi, ez sem könnyíti meg a helyzetét. Eddigi két éve csalódást keltően alakult. Zack Bowman érkezése kicsit érthetetlen, már megszerzésekor látszott, hogy maximum csere lehet, de a mélységet illetően sem lehet panaszunk. Charles James tavaly draftolatlan játékosként a gyakorlócsapatban kezdett, majd Aaron Ross sérülése után ő is lehetőséget kapott. Bennett Jackson idén érkezett a draft hatodik köréből. Előnye lehet, hogy a visszahordásoknál is be tud segíteni, illetve a futás ellen is feltalálja magát.

Ki szerepeljen? Ha engem kérdeztek Charles James mindenképp, bár nekem ő személyes kedvencem. Elsősorban a special teamben lehet hasznos, méretei ellenére fizikális játékos, aki rendkívül agresszíven játszik és igen hamar oda tud érni a visszahordóhoz. Mindenképp lehet jövője az NFL-ben. Mellé egy esetleges hatodik cornerbackként Jackson vagy Bowman csatlakozhat. Előbbi mellett szól az, hogy megszerzése egy hatodik körös draft választásba került, emiatt tehát érdemes lenne neki megadni az esélyt. Bowman tapasztalt játékos, akinek jól indult a karrierje, majd évekig semmit sem csinált, tavaly viszont 3 INT-t is begyűjtött (egyet pont Manning ellen). Hosley a nagy konkurencia mellett valószínűleg kegyvesztetté válik, nem hiszem, hogy Will Hill után megkockáztatjuk egy újabb balhés játékos szerepeltetését.

S: Cooper Taylor vs Nat Berhe vs C.J. Barnett

Érdekes lesz látni a safety sor alakulását is. A két kezdőnk megvan Antrel Rolle és Stevie Brown személyében, de vélhetően Quintin Demps is jelentősnek mondható játékidőt kap majd a védelemben is. Mögöttük egy vagy két safety-nek van még hely.

Az egyik ilyen Cooper Taylor, aki iszonyatos magasságával tűnt ki draftolásakor, de egyéb előnyös tulajdonságot nem tudunk elmondani róla. Sokat volt sérült tavaly, de ennek ellenére volt egy szép játéka a special teamben, Damontre Moore blokkolt puntját váltotta touchdownra a Raiders ellen. Néhány hét és megtudjuk mennyit fejlődött tavalyhoz képest. Nat Berhe idén érkezett a draft ötödik körében és elsősorban mentális képességei miatt számít különleges játékosnak. Agresszív stílusa sokat érhet, elsősorban a LOS-hez közel lehet alkalmazni a jövőben. C.J. Barnettről is hasonlókat lehet elmondani, nem az elit sebességével tűnik ki ő sem, hanem azzal, hogy megbízhatóan tudja szerelni az ellenfeleket.

A kérdés az, hogy 4 vagy 5 safety-vel vágunk neki 2014-nek. Utóbbira látok nagyobb esélyt. Azért, mert nem lenne szerencsés rögtön kirakni Berhe-t és Taylor is érdemel még egy lehetőséget. Barnettnek nehéz dolga lesz, alaposan fel kell borítania az asztalt az előszezon mérkőzések során, ha ősszel is csapatunkban szeretne játszani.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr286518167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása