Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Training camp 5. nap

2014. július 27. - Asbee

A szombati szünnap után ma már teljesen felszerelésben készülhettek játékosaink. Íme a történések:

Trindon Holliday elejtett egy puntot, a közönségnek nem tetszett.

Odell Beckham Jr. ugyanezzel foglalkozott, igaz futni továbbra sem engedték.

Xavier Grimble a gyúrókkal az oldalvonal mellett maradt. Mára a kerékpározás maradt neki.

David Wilson ügyesen kígyózott a védők között az egyik punt után.

A special teamben Charles James és Marcus Harris is jól szerepelt gunnerként, valamint külső protectorként. Fontos szempont lehet keretzáráskor.

Az irányítók és az elkapók rendkívül rövid útvonalakat gyakoroltak. Kettőt lépett előre a WR, majd fordult és jöhetett az elkapás.

Az egyéni játékban Michael Coxnak volt elejtett labdája egy swing passz után.

Victor Cruznak volt a 11 vs 11 szituációban egy kegyetlen szép vetődős TD elkapása, amit Eli Manningtől kapott. Az offense most nézett ki a legjobban, Rueben Randle-től is több szép játékot láthattak a nézők.

Trindon Holliday kapott egy nagy kötést a jobb térdére, de gond nélkül tudott sétálni.

Ryan Nassibnek is végre beírhatunk egy piros pontot, Marcus Harris-t találta meg, akinek sikerült az end zone-ba jutnia.

Curtis Painter kapott némi lehetőséget az első csapatban is. Az offense a futójátékot gyakorolta, Eli pedig a pálya túloldalán dobált az elkapóknak.

A WR vs CB játékban Randle ügyesen verte meg DRC-t, aki javította hibáját és leütötte a hosszú passzt.

Devon Kennard ma David Wilsont öklelte fel. Egyelőre remekel az újonc LB. Defensive endként is szerepelt.

Kipróbáltuk Eric Hermant centerként.

Jayron Hosley-ra két zászlót is bedobtak az egy az egy elleni játék során.

Mario Manningham is végre megmutatta magát.

Az UDFA Dan Foxnak volt egy leütött labdája.

Jó hír, hogy Will Beatty jól szerepelt JPP és Mathias Kiwanuka ellen is.

A legújabb Nascar felállás az egyértelmű passz szituációkra (jobbról balra): JPP, Kiwanuka, Ayers, Moore

A GL helyzeteknél Kellen Davis és Daniel Fells volt a két tight end.

Jó napja volt Henry Hynoskinak.

Adrien Robinsonnak volt egy csúnya elejtett labdája.

Az offense-re továbbra is a gyors átadások jellemzőek és futóink is kiveszik a részüket a passzjátékból.

Tom Coughlin nem örül Odell Beckham hiányának (hamstring). Xavier Grimble is hasonló problémával szenved.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr116549683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása