Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 2: Cardinals 25 Giants 14

2014. szeptember 15. - Asbee

Második mérkőzésünkön sem sikerült győzedelmeskednie csapatunknak, ezúttal az Arizona Cardinals bizonyult nehéz falatnak. Az összecsapáshoz hozzátartozik, hogy könnyen összejöhetett volna a W, azonban több egyéni hibának köszönhetően a második vereségünket is sikerült begyűjteni.

Pedig rossz előjelekkel indult a vasárnap este, egy touchdown és egy field goal után 10-0-ra húzott el a Cardinals, azonban két TD után sikerült megfordítani a mérkőzést. Ezután azonban több pontot már nem sikerült szerezni, az Arizona pedig 3 mezőnygólt és egy touchdownt is szerzett. Ezeket leginkább több elejtett átadásnak, egy benézett punt return TD-nek, egy kick return és egy futás utáni fumble-nek köszönhettek. Ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni és ez sajnos most is bebizonyosodott.

Pedig minden adott volt a győzelemhez. Támadófalunk kellőképp megvédte Manninget, igaz ehhez kellett az Arizona passzsiettetésének impotenciája is. Nem rendelkezik mindenki olyan jó védőfallal, mint a Detroit, de az offensive line hozzátette a magáét. A futójáték sajnos egyelőre nem hozta az elvárt színvonalat, sem Rashad Jennings sem Andre Williams nem tudott az elvárt futásonkénti átlaghoz közelíteni sem. Ennél jobb játékra képesek, Jennings néhány alkalommal bizonyította is ezt, aztán a 4. negyedben szinte mindent lerombolt azzal a nevetséges fumble-vel. Szerencsénkre Eli a hátára tudta venni az offense-t, de ez sem volt elég a győzelemhez. Célpontjai továbbra is betliztek, nem egy elejtett labdát láthattunk és újra Victor Cruz követte el a legtöbb hibát. Komikus látni, hogy Larry Donnell tűnik a legmegbízhatóbb elkapónak, de legalább van egy tight endünk akit meg lehet találni a labdával.

A védelmünk egyik legnagyobb pozitívuma, hogy Jason Pierre-Paul nagyon közel van csúcsformájához. A nyitányon elsősorban futás elleni játékával tűnt ki, most azonban 1,5 sacket is szerzett. Nem volt véletlen, hogy több csapathoz közel álló személy is legalább 10 sacket jósolt defensive endünknek, ha így folytatódik erre minden esélye meg is van. A pass rush egyébként is jól működött, összesen négyszer sikerült sackelni Drew Stantont. Jó látni, hogy egyelőre Johnathan Hankins is pótolni tudja Linval Joseph-et. Linebackereink viszont nem tudtak egyelőre kitörni a középszerűségből, ráadásul Jon Beason sem hozza tavalyi domináns játékát, sőt a mérkőzést is idő előtt ott kellett hagynia. A hírek szerint korábbi sérülése jött újra elő, ami nagyon nem tűnik jó hírnek tekintve azt, hogy most kapta meg új, nagynak mondható fizetését is. Ha Devon Kennard mellett ő is kidől, akkor mindössze négy egészséges linebackerünk marad. A secondary-ben Dominique Rodgers-Cromartie megmutatta miért is ér ennyit, azonban a nagy játékok egyelőre elmaradtak a secondary-től. Szükség lesz a labdaszerzésekhez is ahhoz, hogy klasszis védelmet láthassunk.

A special team pedig... A bekapott punt return TD és a kick off return utáni fumble teljesen megpecsételte a mérkőzést. Zack Bowman borzasztó munkát végzett, szánalmasan próbálta szerelni Ted Ginnt, aki köszönte szépen és meg sem állt az end zone-ig. Ugyan Steve Weatherford megpróbált minden tőle telhetőt, de rossz bokájával képtelen volt megállítani ellenfelét. Quintin Demps sem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket, már az előszezonban is volt egy elejtett labdája, most pedig megismételte ezt. Olyan hibák ezek, amelyeket nem szabad elkövetni.

Ugyan csak két forduló telt el, de egy NFL alapszakasz nem 34, 38 vagy pedig 82 mérkőzésből áll, hanem mindössze 16 játékhét van a csapatoknak a rájátszás kiharcolására. Ilyen összecsapásból többet is láttunk már az elmúlt néhány évben, ezeket a gyerekes hibákat pedig egyszerűen le kell vetkőzni ahhoz, hogy sikeres csapatunk legyen. Vereséget szenvedni mindig rossz, az sem jó érzés mikor semmi esély sincs a győzelemre (mint múlt héten), az azonban még bosszantóbb, ha egy nyerhető mérkőzést sikerül elveszíteni. Csapatunk most utóbbit követte el, azonban látható volt némi javulás a játékban és ha sikerül jobban vigyázni a labdára, valamint továbbra is megfelelő védelmet kap Manning, akkor számos csapat dolgát sikerült majd megnehezíteni és hosszú hetekig versenyben lehetünk az NFC Eastben.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr346698667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása