Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Hogyan is állunk a számokkal?

2014. október 23. - Asbee

Szokták mondani, hogy a statisztika olyan mint a bikini, sok mindent megmutat azonban a lényeget eltakarja. Csapatunk 3-4-es kezdése nem éppen kedvező, a rájátszás még így is összejöhet, azonban ehhez bravúrra lesz már szükség. Lássuk hogyan teljesít az idei Giants a számok alapján.

Offense

Az összesített yardok számát tekintve nem áll túl jól csapatunk, mindössze a 23-dik helyen állunk, meccsenként 332,7 yardot szereztek támadóink. Persze ebben benne van az is, hogy az első hetekben még nem állt össze az offense, aztán pedig megsérült Victor Cruz és Rashad Jennings is. Ami viszont fontos, hogy a harmadik downok kihasználásánál már jobb a helyzet, 42%-kal a 13-dik helyen állnak Manningék. A fegyelmezettséggel sincs kirívó probléma, 322 yardnyi büntetést szedett össze az offense, amiben kilencedikek. Ellenben a labdára jobban kellene vigyázni, a 11 fumble sok.

Ben McAdoo érkezésével változott a passzjáték, papíron nagyobb prioritást élveznek a rövidebb átadások. Vajon így van ez? 1514 yarddal a 18-dik hely jutott irányítóinknak és elkapóinknak, átadásonként pedig 7,1 yardot haladunk (20. hely), a megállapítás tehát helytálló. Ennek ellenére mindenképp javulást láthatunk 2013-hoz képest, hiszen 14 touchdown (5. hely) mellett mindössze 5 INT-t (12. hely) vétett Manning. A 97,2-es QB rating éppen belefér a top 10-be (9. hely), a benyelt 15 sacknél (13. hely) viszont nem lett volna rossz kevesebb, pláne az Eagles ellen. Nagy játékokból egyelőre nem sokat láthattunk, 18 darab 20 yard feletti (22. hely) és mindössze 2 darab 40 yard feletti (21. hely) sikeres átadást láthattunk.

Futójátékunk remekül indult, Rashad Jennings top formában játszott, sérülése után azonban Andre Williams nem tudta átvenni a kívánt színvonalon a szerepét. A 795 megtett yard a középmezőnybe, a 15-dik helyre jó, a futásonkénti 3,7 yard azonban csak a 25-dik helyre elég. Kissé aggasztó statisztika, ezt a második számot én személy szerint fontosabbnak tartom. A TD-k tekintetében (5) sem sikerült kitörni a középszerűségből (13. hely), viszont meglepő módon futóink még egyszer sem ejtették el a labdát! Sajnos a nagy játékok nemcsak a passzjátéknál, hanem itt is hiányoznak, 40 yard feletti futást nem láthattunk még.

Defense

A legelső statisztikai adat ami feltűnik a mérkőzésenként engedett yard, ami bár ne lenne ennyire feltűnő. Védőink átlagosan 384,4 yardot engednek ellenfeleinknek, amivel mindössze a 25-dik helyen állnak. Harmadik downnál valamelyest feljavul a D#, a kísérletek 38%-ban jár sikerrel az aktuális ellenfél (9. hely).

Az engedett passzolt yardok tekintetében (262,4) is csak a 25-dik hely jutott, a megerősített secondary viszont  beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A sérülések ellenére Amukamaráék 11-szer szedték le az ellenfél irányítójának átadását, amivel vezetik a ligát. A QB-k 82,4-es ratingek produkálnak a védelem ellen, ami a hatodik legrosszabb érték a ligában. Nem rossz szám ez sem! A védőfalon viszont látszik a színvonal visszaesése, a 13 sack csak a 19-dik helyre jó.

Sajnos idén a futásokat sem sikerül megállítani, 122 yardot kapunk mérkőzésenként a földön, amivel a 23-dik helyen áll a defense. Ezt 4,4 yardos átlaggal teszik meg az ellenfelek (20-dik hely). A bekapott 8 TD sem ad büszkeségre okot, a liga utolsó előtti helyét jelenti.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr706826617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása