Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Sérültjeink helyzete

2015. február 14. - Asbee

2014-ben még a szokásosnál is balszerencsésebbek voltunk a sérülésekkel, összesen 22 játékosunk került IR-re. A következő esztendőre április. 20-án kezdődik a felkészülés, lássuk hát kik azok akik már az elején bekapcsolódhatnak majd a munkába.

Cooper Taylor S - Súlyos lábsérülést szenvedett az előszezonban, aminek tart még a rehabilitációja. Valószínűleg felépül tavaszra.

Stevie Brown S - 2013-as ACL szakadása után másféle lábsérülést szenvedett a legutóbbi szezonzárón, ami után műteni kellett. Úgy néz ki áprilisban újra bekapcsolódhat a munkába (ha megtartjuk).

Geoff Schwartz G - Balszerencsés éve volt, két bokasérülésen is átesett. Az edzőtáborban már biztosan ott lesz.

Adam Snyder G - Már 33 éves és a szezon egyetlen meccsén megsérült amelyen pályára lépett. Ennek ellenére folytatni szeretné pályafutását.

Robert Ayers DE - Csúnya mellizomszakadást szenvedett és egyelőre még nem emelhet súlyt. Egyelőre a visszatérésen dolgozik.

Victor Cruz WR - Jobb térdében szakadt el a patellaszalag az Eagles elleni októberi összecsapáson. A SB hetében már könnyű futómunkát tudott végezni, a tervek szerint a training campben már a csapattal lehet.

Marcus Harris WR - Az előszezonban szenvedett csípősérülést, jelenleg 90%-os állapotban van. Ott lesz a felkészülés kezdetén.

Jerrel Jernigan WR - Sikerrel felépült lábsérüléséből.

Walter Thurmond CB - Ayers-hez hasonlóan ő is mellizomszakadást szenvedett, tavasszal már a pályán lehet.

Trumaine McBride CB - Ujjsérülése után műteni kellett, de az azóta eltelt 4 hónap elég volt a felépülésre.

Prince Amukamara CB - Bicepszszakadása után kész a munkára.

Bennett Jackson CB - A szezon elején sérült meg és műteni kellett, de áprilisban már a többiekkel tarthat.

Jon Beason LB - Végül műteni kellett lábsérülése után, de jelen állás szerint minden a terv szerint halad és ott lehet a felkészülés kezdetén.

Jacquian Williams LB - Agyrázkódás miatt hagyta ki az utolsó 7 mérkőzést, de ebből már sikerült felépülnie.

Peyton Hillis RB - Hasonló sérülést szenvedett el, ami már a harmadik volt neki NFL pályafutása során, így elgondolkodott a visszavonuláson is. Az orvosok engedélyt adtak neki a további játékra, így folytatni szeretné.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr307175069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása