Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: La'el Collins OT, LSU

2015. március 29. - Asbee

Dübörögnek a játékosismertetők, ezúttal egy újabb támadó következik, ő pedig nem más, mint La'el Collins az LSU-ról.

1993. július. 26-án született Baton Rouge városában, Louisiana államban. Középiskolában a Redemptorist High School tanulója volt. Érettségi után is maradt "otthon" és az LSU egyetemén folytatta. 2011-ben Freshman All-American csapatba választották. Első két szezonjában guard volt, juniorként lett belőle tackle. Senior évében az SEC konferencia legjobb támadó falemberének választották, csapatával pedig győzni tudott az Outback Bowlon.

Erősségei: zömök, erőteljes alkat, akit olyan nehéz odébb tenni, mint egy csuklós buszt. Könnyű lábai és hosszú karjai vannak, melyek erejével és agresszivitásával párosulva félelmetessé teszik futásblokkolásnál. Legtöbbször ő reagált elsőként a snapre csapattársai közül. Tudja a feladatát és könnyen utat nyit a futóknak. Könnyen felér a második vonalba, jó testkontrollja miatt pedig a mozgó célpontokat is hatástalanítani tudja. Ha passzblokkolásról van szó, jó kezdősebességgel rendelkezik, karhosszúságának köszönhetően pedig távol tudja tartani magától az ellenfelet. Valószínűleg a fal belső részén is használható lesz, a Senior Bowlon jól teljesített bal oldali guardként.

Gyengeségei: lehetne jobb egyensúlyérzéke is, a speed rusherek pedig nehéz feladat elé tudják állítani. Időnként hiányait túlságosan kompenzálni próbálja, ezáltal pedig könnyen megverhető befelé egy counter move-val. Agressziója képes hibákhoz vezetni. Ahelyett, hogy türelmesen várná a védőt, néha kitör, ami azt eredményezi, hogy lecsúszik ellenfeléről.

Combine eredmények

Méretek: 6'4" és 305 lb
40 yard: 5,12 s
Fekvenyomás: 21
Súlypontemelkedés: 27 inch
Helyből távolugrás: 9'0"
3 cone drill: 7,7 s

Ígéretes játékosról van szó, aki a profik között jobb oldali tackle vagy guard lehet. Persze nem biztos, hogy ezekre a posztokra a draft 9-dik választásánál kell erősíteni, de a helyzet alakulhat úgy is, hogy szóba jön Collins neve is. Ha Scherff nem lesz már elérhető, akkor a falemberek közül ő lehet a soros.

További videók

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr347314000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása