Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Vajon ki megy és ki marad?

2016. január 31. - Asbee

Ismét nagy játékoskeringőre számíthatunk, hiszen számos játékosunknak lejár a szerződése és a fizetési sapka alatt is lesz néhány elkölthető dollár. Lássuk a jelenlegi keretből kiknek a megtartására számítok.

Jason Pierre-Paul

Talán az offseason legnehezebb kérdése. Ahogy egyre többet tudunk meg július. 4-i balesetéről még az is csoda, hogy vissza tudott térni a pályára és a körülmények tekintetében bizony kihozott magából mindent. Képes volt nyomást helyezni az ellenfél irányítóira, azonban a játékok nagy részét használhatatlan bal keze miatt nem tudta befejezni. Az offseasonban újabb műtéten esett át és a cél, hogy 2016-ban már a nagy kötés nélkül tudjon játszani. Ha ez sikerül, akkor tovább javulhat a játéka. Kérdés, hogy mik az igényei, idén nem fog 5 évre szóló 60 millió dolláros ajánlatot kapni. A pass rush az egész szezonban gyengélkedett, így minden segítségre szükség lesz a következő szezonban. Az biztos, hogy JPP tud segíteni, a kérdés az, hogy aláír-e egy kisebb összegért csapatunknál vagy pedig leteszteli a piacot. Egy esetleges licitháborúba viszont felesleges lenne belemenni. Az optimális megoldás egy 1 évre szóló bónuszokkal teli kontraktus lenne, amely után nagyobb rálátásunk lenne arra, hogy mire is lesz képes az azt követő 3-4 évben. Látok esélyt a megtartására (és valószínűleg ő is ezt szorgalmazná), de úgy érzem hogyha kimegy a piacra akkor máshol folytatja.

Prince Amukamara

Egy jó, de nem kiváló cornerback, akit profi pályafutása során alaposan hátráltattak a sérülései. Már rögtön újonc évében lábtöréssel nyitott és csak 2013-ban tudott mind a 16 mérkőzésen pályára lépni. Korrekt képességekkel rendelkezik, de sérülékenysége miatt nem lehet vele első számú cornerként számolni. DRC a 30-hoz közeledik, így van egy olyan érzésem, hogy más irányba indulnak el Reese-ék.

Rueben Randle

Roppant kétarcú játékos. Az egyik héten Beckhammel felváltva mutatják be a bravúros elkapásokat, a másik héten pedig szinte elkapása sincs. Érkezésekor megszenvedett Kevin Gilbride opciós útvonalaival, de Ben McAdoo alatt sem tudott domináns játékossá válni. Statisztikái csalókák, de egy jó ütőkártya lehet ügynökének, aki emiatt alaposan felviheti elkapónk árát. Ami viszont Randle mellett szól, hogy az end zone környékén ki tudja használni magasságát, ilyen elkapóból pedig nincs más a rosteren. Victor Cruztól nem tudjuk mire számíthatunk (és hogy marad-e egyáltalán), Dwayne Harris pedig kevés lenne Beckham mellett. A korábbi LSU játékos folyamatosan megkapta a bizalmat és az ilyen játékosokat általában meg szoktuk tartani.

Robert Ayers

Statisztikailag a legjobb évén van túl, 2015-ben megmutatta, hogy anno a Broncos miért vitte el az első körben. Roppant nagy intenzitással játszik, mindent megtesz hogy odaérjen az ellenfél irányítójához, azonban nem egy game changer kaliber, ha társaitól nem kapja meg a segítséget, akkor ő egyedül nem fogja megváltani a világot. Az is ellene szól, hogy első New yorki éve idő előtt véget ért és ebben a szezonban szintén volt egy négy meccses kihagyása. 30 éves, a védőfal pedig komoly átalakítás előtt áll. Lehet, hogy sokaknak furcsa lesz az amit most írok, de ezeket a játékosokat el szoktuk engedni.

Cullen Jenkins

Bőven elmúlt 30, valószínűleg a visszavonulás lesz számára az egyetlen opció.

Larry Donnell

Korlátozott státuszú szabadügynök, aki egy erős év után egy felejthetőt produkált. Nem is elsősorban a játéka miatt aggódok, hanem a nyaksérülése miatt, ami az oldalvonal mellé kényszerítette a szezon második felében. Ha vissza tud térni valószínűleg megtartjuk. Ugyan Will Tye alaposan berobbant, de ne feledjük, hogy több jó elkapást is láttunk már Donnelltől és előtte Daniel Fells-t is ügyesen megtalálta Manning.

Josh Brown

Pro Bowler rúgó, akire szükség lesz a jövőben is és valószínűleg továbbra is nálunk folytatja.

Jasper Brinkley

A szezon felét játszotta végig kezdőként, voltak szép megmozdulásai, de a világot ő sem váltotta meg. Van esély a megtartására, rutinja sokat érhet, a padról beszállva tudna segíteni.

Markus Kuhn

Nem nyújtott eleget ahhoz, hogy megtartsuk és valószínűleg ezt az edzői stáb is belátja.

Orleans Darkwa

Nem sok lehetőséget kapott, de van fantázia a játékában, ERFA státusza miatt pedig minimál összeggel szerepelhet 2016-ban. Az edzőtáborra szinte biztosan visszatér.

Zak DeOssie

Nagyon sokat keres egy long snapperhez képest és már nem is hozza a korábbi színvonalat. Ha lejjebb vesz az igényéből marad, ha nem akkor nem.

Dallas Reynolds

Nem fogjuk megtartani.

Trumaine McBride

Idén visszaesett és a depth charton is lejjebb csúszott, szinte biztosan elengedjük.

George Selvie

Nem jött be a megszerzése, hatástalanul játszott a szezon teljes egészében.

Jayron Hosley

Ő is menni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr638336904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása