Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Cruz a csapatban szeretne maradni

2016. február 06. - Asbee

Csapatunk elkapója még 2014-ben sérült meg, de a 2015-ös szezonban sem tudott pályára lépni, így kétségessé vált a jövője. A részéről nincs probléma a folytatással, a gyógyulása jól halad és ha úgy alakul némi pénzről is lemondana azért cserébe, hogy játszhasson.

"Úgy készülök, hogy játszani fogok. A cél egyértelműen ez és azt hiszem készen is leszek a szezon kezdetére. Néhány hónapja csinálom már a rehabilitációt és most csak az számít, hogy újra 100%-os legyek." -kezdte Cruz.

Idén 30 éves lesz már és majdnem 10 millió dollárt keresne normál esetben, így várható, hogy ez nem fog bekövetkezni. Ennyi kihagyással ebben a korban már nem nagyon bíznak a csapatok a játékosaikban. Természetesen a financiális kérdések is felvetődtek az interjú folyamán:

"Nem akarok most ezzel foglalkozni. Azt hogy a ligába kerültem az alázatomnak köszönhettem és akárhogy is alakul én csak játszani szeretnék. Két éve nem léptem pályára, végre újra át szeretném élni ezt az élményt, aztán pedig meglátjuk mi történik. Kerüljön is akármibe meg szeretném ezt valósítani, legyen az a Giants-ben vagy más csapat mezében. Persze a legjobb lenne a Giants-nél maradni, ők jelentik nekem a családot, de az elsődleges, hogy újra aktív lehessek."

Jó hírek ezek, hiszen egyértelmű, hogy Cruz továbbra is játszani szeretne és a fizetéscsökkentésnek sem áll ellent. Azt hiszem ez lenne az optimális megoldás, hiszen közel sem biztos, hogy olyan játékos tud még lenni mint volt, de egy esélyt mindenképp megérdemel. Ha Beckham rossz napot fog ki nagyon döcög a passzjáték, így Manningnek is szüksége lehet minden segítségre ahhoz, hogy ismét a helyes útra állítsa vissza a csapatot. Ha mégsem sülne el jól Cruz visszatérése akkor sincs probléma, később még ugyanúgy meg lehet válni tőle, de erre ne kerüljön sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr868346536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása