Magyar New York Giants Szurkolói Blog

1/10: Eli Apple CB, Ohio State

2016. április 29. - Asbee

Az éjszaka lezajlott a 2016-os draft első köre, amelyen csapatunk némi meglepetésre az Ohio State cornerbackjét, Eli Apple-t választotta ki. Nézzük meg közelebbről kiről is van szó.

1995. augusztus. 9-én született Philadelphiában. Középiskolába az Eastern Regional High Schoolba járt, ahol 2013-ban érettségizett. Öt csillagos prospectnek rangsorolták és a 11-dik legjobb tehetségnek tartották. Ezen kívül New Jersey állam legjobb középiskolai játékosa, a cornerbackek országos listáján pedig a 6. helyen volt. 2013 januárjában döntött az Ohio State egyeteme mellett.

Ott első évében redshirtöt kapott, így 2014-ben mutatkozott be. Szinte rögtön kezdővé vált és csapatával egyetemi bajnok lett. Egy évvel később a Fiesta Bowlt sikerült megnyerniük, amelyen a legjobb védőjátékosnak választották. Mindössze két egyetemen lejátszott év után jelentkezett a draftra.

Erősségek

Magas és atletikus felépítés, hosszú karokkal. Lépést tud tartani az elkapókkal a hosszú route-oknál is. Tudja használni a magasságát. Agresszíven támadja a labdát. A futójáték semlegesítésébe is be tud segíteni, nem fél felvenni a blokkokat. Sokat javult man coverage-ban. Zónázásban is van tapasztalata. "Rövid memóriával" rendelkezik, nem zavarja meg egy-egy rossz játék. Fiatal kora ellenére profi mentalitással rendelkezik, megvan benne a versenyszellem és a legjobbak közé akar kerülni.

Gyengeségek

Túl sok büntetést szed be illegális kézhasználatért. A press coverage-t is rá lehet bízni, bár technikáján tudna még mit javítani. Hajlamos túlzottan is agresszívvá válni és rosszul szöget választani a szereléshez. Lehetőséget hagy az elkapóknak a comeback route-okra.

Combine eredmények

Méretek: 6'1" és 199 lb
Fekvenyomás: 13

Nagy meglepetést keltett ez a választás, hiszen Vernon Hargreaves III is elérhető volt még és sokaknál ő volt a favorit. Jack Conklin és Leonard Floyd is csapatunk célpontja lehetett, akiket a nyolcadik és a kilencedik választásnál vittek ki. Igazából nem bánom túlzottan a hiányukat, pláne Floydnak a Bears-hez történő landolásának örültem. Kellett a védelembe egy top tehetség és cornerbackre is szükség volt, hiszen DRC és Janoris Jenkins mellett nincs más akit nyugodt szívvel pályára lehetne küldeni, de Apple kicsit reach szagú. Inkább a 15-20. hely környékére várták és ő maga is meglepődött, hogy ilyen hamar gazdára talált. A mérete és a tehetsége megvan, hogy a profik között is klasszissá váljon és a mentalitására sem lehet panasz. Nem ez volt a legnépszerűbb választás, kicsit hasonlít a tavalyi Flowers pickre, akit szintén későbbre vártak, de egyelőre az a projekt bejött. Könnyen el tudom képzelni, hogy néhány év múlva vonzóbb lesz ez a választás mint most.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr58673448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása