Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Mi legyen Eugene Monroe-val?

2016. június 17. - Asbee

A Baltimore Ravens Ronnie Stanley-t választotta az idei draft első körében, ez pedig azt vetítette elő, hogy kirakhatják az eddigi bal oldali tackle-t, Eugene Monroe-t. Ez így is lett, akiért csapatunk is ajánlatot tett, a csere azonban nem jött lére, a Ravens pedig megvált a játékostól. Tényleg akkora szükség lenne a megszerzésére?

Az elmúlt két szezonban 15 meccset kellett kihagynia a falembernek és a fűvel is volt dolga, azonban azt állítólag orvosi célokra használta, viszont egy későbbi eltiltás még így is benne lehet a levegőben. 2014-ben 5 évre, 37,5 millió dollárért írta alá legutóbbi szerződését, Baltimore-ban pedig úgy gondolták, hogy ekkora összeget már nem akarnak kifizetni egy ilyen sérülékeny játékosnak.

Csapatunk támadófala még átalakulóban van, de számos hasznos fiatalt sikerült találni. Justin Pugh guardban nagyon megtalálta önmagát, Weston Richburg pedig a liga legalulértékeltebb centere. Ereck Flowers felemás rookie évet hozott, azonban a szezon nagy részében sérült volt és a vakoldalon kellett szerepelnie. Ezeket a körülményeket figyelembe véve szép jövő állhat előtte. Ezt az edzőink is így gondolják és ragaszkodnak hozzá, hogy továbbra is ő legyen az LT. John Jerry-re sem lehetett panasz, egyedül Marshall Newhouse tűnik vészesen gyenge pontnak.

És ezzel el is értünk oda ami miatt meghiúsulhat a kontraktus, mégpedig az, hogy valószínűleg jobb oldali tackle-t kellene játszania Monroe-nak. Ezt nem biztos hogy akarná, hiszen ez minden bizonnyal kisebb összeget is jelentene. Komoly érdeklődő a Seahawks és a 49ers is, ők pedig valószínűleg az O line bal oldalára igazolnák le.

Összességében tehát egy olyan játékosról beszélünk aki még mindig hasznos munkát végezhet, azonban tartóssága komoly kérdéseket vet fel, hiszen IR-en fejezte be a legutóbbi szezont és műteni is kellett a vállát. Ugyan van még némi kétség Flowers-szel kapcsolatban is, azonban én és a csapat is meghagyná őt eredeti pozíciójában és ez nem biztos hogy baj, mert a folytonosság sokat segíthet. Korrekt szerzemény lehet Monroe, azonban csak akkor tartanék igényt a szolgálatára, ha elfogadná a helyzetét és megfelelő összegért érkezne.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr288818400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása