Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Akik nagyobb szerepet kaphatnak idén: Owa Odighizuwa

2016. augusztus 05. - Asbee

A pass rush alaposan felfrissítésre szorult, hiszen 2015-ben a teljes védelem produkcióját lehúzta. Elsősorban az új játékosokra támaszkodhatunk, de a fiatalokra is érdemes odafigyelni, hiszen csalódást keltő újonc éve után a korábbi UCLA defensive end, Owa Odighizuwa is bizonyítani szeretne.

A tavalyi draft egyik top pass rusherének tartották, az 1. és a 2. kör környékére várták, de mégis a 3. körbe csúszott. Ebben benne lehetett az is, hogy a college-ban csípőműtéten esett át, de ebből vissza tudott térni. Nagy előnyének tartották, hogy a futás megállításához is értett, bár talán ezzel összefüggésben is van, hogy a sackekben nem volt olyan kiemelkedő. 3-4-es rendszerben alkalmazták, de a méretei alapján bármelyik sémában megállja a helyét.

Nagy reményekkel érkezett hát New Yorkba, bár a várakozásoknak egyelőre még nem tudott megfelelni. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy nagyon nehéz dolga volt. Más sémából érkezett, sérült is volt és azonnal szükség lett volna tőle a jó játékra. Igaz nem is várta el senki, hogy azonnal kulcsfigura legyen és bőven lesz még ideje a javításra. Jason Pierre-Paul teljesen felépült, Olivier Vernon pedig komoly erősítés lehet. Mögöttük azonban szükség van egy harmadik játékosra, ezt a szerepet pedig OO töltheti be. Ha ezt sikerrel tudja venni akkor szép jövő várhat rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr348987180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása