Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Preseason week 1: Dolphins 27 Giants 10

2016. augusztus 13. - Asbee

Végre megkezdődött csapatunk számára is a 2016-os futballszezon, a Miami Dolphins látogatott New Yorkba az első előszezon összecsapásra, amely az időjárás miatt 1 órás csúszással kezdődött. A mérkőzés elején sikerült elhúzni 10 ponttal, később azonban megállt a tudomány és csapatunk nem tudott már pontot szerezni.

Persze a győzelem mindig jó érzés, de a preseason célja nem ez, hanem elsősorban az 53-as keretek kialakítása. Ennek megfelelően Eli Manning és Odell Beckham Jr. nem is lépett pályára, így Ryan Nassib kezdett. A lehetőséggel azonban nem tudott élni, 2 interceptiont is dobott, egyszer pedig a kezéből ütötték ki a labdát. Túl pontos sem volt, igaz néha megtalálta a szűk folyosókat is, de a pálya oldalvonalát nem nagyon érezte, az arra repülő átadásai rendre célt tévesztettek. Persze Beckham nélkül nehezebb volt a helyzete, de így sem panaszkodhat, hiszen a meccs legszebb mozdulata Sterling Shepard nevéhez fűződik, aki vetődve kapott el egy 24 yardos passzt. Végül Nassib és Thomas összesen 87 yardig jutott el, sok jót tehát nem lehet elmondani a légi támadásainkról. Esetleg még annyit, hogy Geremy Davis megbízható célpontnak minősült és a kezdő támadófal korrektül végezte a dolgát.

Futóink viszont többször is meglódultak. Shane Vereen egy ügyes spin move-val vétette magát észre, Rashad Jennings pedig jól oldotta meg a goal line szituációt. Paul Perkins ugyan rosszul vet át egy snapet, de megmutatta, hogy sebessége és agilitása még hasznos lehet. A legjobb running backünk azonban Andre Williams volt akin látszott az offseasonban elvégzett munka, hiszen sokkal karcsúbbnak tűnt a képernyőn át és a mozgékonysága is fejlődött. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a tavalyinál türelmesebben játszott, ez pedig 9 kísérletből 41 yardhoz vezetett.

A kezdő támadófal nem muzsikált rosszul, a cserék között azonban bőven akadtak problémák. A legrosszabb talán Adam Gettis volt, aki több büntetést is összehozott. Közel sem vagyok benne biztos, hogy csak a jelenlegi játékosainkból fogunk válogatni az őszre, előfordulhat még újabb érkező. Látható az elmúlt évek befektetett munkája, de egy-egy sérülés csúnya dolgokat eredményezhet. Egyedül Bobby Hart mutatta meg azt, hogy a jövőben még hasznos ember lehet.

A védőfal komoly erősítést kapott és ez meg is látszott. Olivier Vernon hihetetlen gyors, ráadásul JPP sem féltette a jobb kezét. Bármikor össze tudják kuszálni a széleket, középen pedig Johnathan Hankins és Damon Harrison tud takarítani. Szerencsére volt néhány tartalékunk akik szintén megmutatták magukat. A védelem legjobbja Owa Odighizuwa volt, aki két sacket szerzett és több pozícióból is veszélyes volt. Szükség lesz egy harmadik pass rusherre is és ha így fog játszani akkor lesz még örömünk a játékában. Ugyan kicsit későn kapott lehetőséget, de Greg Milhouse is helytállt, a sack neki is összejött. Kihasználhatja Jay Bormley hiányát és hiába érkezett kis egyetemről (ő lehet a Campbell első NFL játékosa), de az ilyen teljesítménnyel reális esélye lehet az aktív keretbe kerülésre. Louis Nix szintén észrevehető volt.

A linebacker sorban nincs igazi klasszisunk, de a darálásra többen is alkalmasak lehetnek. Jonathan Casillas elsősorban coverage-ban mutathatta meg hogy mit tud és egy picket be is gyűjtött, ráadásul csak a balszerencsén múlt, hogy nem tudott összeszedni még egy labdát. Itt is egy cserénk volt a legjobb, B.J. Goodson 7 szerelést ért el és mindig a játékszer közelében volt. Minden erősségét megmutatta amit várhattunk tőle, bizakodóak lehetünk vele kapcsolatban.

A secondary-ben teljes volt a káosz. A kezdők jól játszottak, később azonban szinte senki sem remekelt. Kaptunk két komikus touchdownt is, az ilyennek nem szabadna előfordulnia. Egy-egy kiadó hely még lehet a keretben, de eddig senki sem tudott pozitív benyomást kelteni a cserék közül. Eli Apple viszont jól mozgott, kár, hogy idő előtt el kellett hagynia a pályát, de szerencsére nem súlyos a sérülése.

A visszahordásokkal Bobby Rainey lett megbízva, aki továbbra sem tud vigyázni a labdára, 180 fokos fordulatot kellene vennie a játékának. Persze aggodalomra semmi ok, idén is Dwayne Harris lesz az első számú returner.

Egy jó kezdés után totális visszaesést láthattunk, sajnos nem tudott elég konzisztens lenni a csapat. Az viszont örömteli volt, hogy a kezdőink könnyen alakították ki a vezetést, aminek az elvesztésében több olyan játékos is tevékenykedett akik az 53-as keret közelében sem lesznek. Folytatás 21-én hajnali 2-kor a Bills otthonában.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr8810408740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása