Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Nagyító alatt a Dallas Cowboys

2016. szeptember 11. - Asbee

A szezonnyitós podcast után itt az ideje komolyabban foglalkozni mai ellenfelünkkel is, következzen hát egyik legkomolyabb csoportriválisunk, a Dallas Cowboys bemutatása.

Bekövetkezett az amitől a legjobban féltek a dallas-i szimpatizánsok, Tony Romo ismét megsérült. A kiváló irányító az előszezonban szenvedett hátsérülést és az első heteket biztosan az oldalvonal mellett fogja tölteni. Persze a hát- és nyaksérülések mindig veszélyesek, így a játékosuk hosszútávú egészségének megőrzése érdekében lehet jobban járnak a Cowboys-nál, ha óvatosan kezelik Romo-t. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Dak Prescott az előszezon egyik csillaga volt és nagyon bíznak Texas-ban abban, hogy élesben is meg tudja ismételni ezt a játékot. Lehet is rá esély, hogy úgy mutatkozik be mint tavaly Marcus Mariota, de az is lehet, hogy már most előjönnek a rookie hibák.

A futóállományt alaposan sikerült felturbózni. A draft első köréből érkezett Zeke Elliott, akit sokan Todd Gurley szintű tehetségnek tartanak. Washingtonból érkezett Alfred Morris akit szerintem kissé alulértékelnek, hiába volt gyengébb szezonja, e mögött a fal mögött brillírozhat. Lesz egy nagy hiányzó is Darren McFadden személyében, aki még júniusban egy otthoni baleset következményeként szenvedett könyöksérülést és egyelőre még mindig nem tudja teljesen kinyújtani a karját. Két FB is van a Dallas keretében Rod és Keith Smith személyében.

A cornerbackeknek öt elkapóval kell majd farkasszemet nézniük, közülük pedig Dez Bryant a legveszélyesebb akit szinte képtelenség négy negyeden át levédekezni. Esetleg abban bízhatunk, hogy már az elején felhúzza magát valamin és emiatt nem tud majd száz százalékosan a mérkőzésre koncentrálni és hát a sérülésekkel neki sem volt mindig szerencséje. A pálya túloldala Terrance Williams-é, ő is bármikor képes lehet a villanásra, jó számokat hozott eddigi pályafutása során. A slot Cole Beasley felségterülete, aki hasonlóan be tud mutatni fontos elkapásokat, bár buta hibákra is képes.

A legendás tight end Jason Witten még mindig aktív és bőven a 30 felett is veszélyes játékosnak számít. Tavaly a blokkolásból is jobban ki kellett vennie a részét, de az elmúlt években sokszor meggyűlt a bajunk a semlegesítésével. Cseréje Geoff Swaim és Gavin Escobar lesz.

A támadófal a Cowboys legnagyobb erőssége és az erős futójátékuknak az alapja. Ez nem is csoda, sorra támadó falemberekre lőtték el az első körös pickjeiket. Ezek a választások be is jöttek, a Tyron Smith-La'el Collins-Travis Frederick-Zack Martin-Doug Free ötös pedig félelmetesen hangzik. Apró remény lehet, hogy JPP többször is remekelt Smith ellen, meglátjuk, hogy most is vele vagy Free-vel kell megküzdenie.

Áttérve a védelemre, a defensive endek között találunk két nagy hiányzót, hiszen Demarcus Lawrence és Randy Gregory is az eltiltását tölti. A helyükön Jack Crawford és Benson Mayowa lép majd pályára, akiknek eddigi pályafutások során összesen 8 sackjük volt az NFL-ben. Charles Tapper nem játszik sérülés miatt. Persze a pass rush-ba a defensive tackle Tyrone Crawford is be fog segíteni, aki a dallas-i védőfal legjobb játékosa. A másik DT Terrell McClain lesz, aki eddig inkább csak csere volt a profik között. Cedric Thornton szintén sok lehetőséget kap majd, ő eddig az Eagles-ben szerepelt. Meg kell említeni az újonc Maliek Collins-t is, bár őt sérülés is hátráltatta a felkészülés során.

A linebacker sor sokkal jobban fest, bár egy eltiltott itt is van Rolando McClain személyében, de az egykori első körös választottal már nem is nagyon számolnak Dallas-ban. A helyét Anthony Hitchens vette át, akiben alaposan bíznak a szurkolók. A gyenge oldal Sean Lee-é lesz, akit csak a sérülés tud megállítani, pechjére ez elég gyakran bekövetkezik nála. Visszatért Atlantából Justin Durant, aki a rutinjával adhat lendületet az egységnek.

A cornerbackek nagy sztárja Orlando Scandrick volt, aki a tavalyi edzőtábor során szenvedett egy borzasztó térdsérülést, de vissza tudott térni. Majd élesben kiderül mennyit vett ki belőle a kihagyás Morris Claiborne eddig nem felelt meg az elvárásoknak, de remek nyáron van túl és jó eséllyel neki kell majd hatástalanítani az ellenfél legjobb elkapóit. Brandon Carrt sem szabad elfelejteni aki ugyan elég hullámzóan szerepel, de csapatunk ellen anno többször is jól játszott.

A safety sort Byron Jones rázhatja fel, aki inkább a coverage-ban lehet segítség, míg Barry Church inkább a szerelések számát gyarapíthatja. Őket J.J. Wilcox és Jeff Heath egészítheti ki.

A Cowboys-nál van egy ligaelit rúgó Dan Bailey személyében, a puntokat pedig a szintén kiváló Chris Jones fogja elvégezni. A snapeket L.P. Ladouceurtől kapják meg. A visszahordásokért Lucky Whitehead a felelős, láthattuk a preseasonban, hogy be tudja vinni a labdát az end zone-ba.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3111694509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása