Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 1: Giants 20 Cowboys 19

2016. szeptember 12. - Asbee

Küzdelmes összecsapáson sikerült megszakítani a szezonnyitókon mutatott rossz formánkat és ezúttal felül tudtunk kerekedni a Dallas Cowboys csapatán. Ahogy az eredmény is mutatja az összecsapás nagy küzdelmet hozott, többnyire a várt forgatókönyvet láthattuk néhány meglepő elemmel. Ez a W azonban nagy megkönnyebbülést jelenthet.

Az előzetes elképzelések alapján a Dallas a lehető legtöbbet próbálta járatni a labdát, hosszú drive-okat kialakítva, ezzel is fárasztva csapatunk védelmét. Ez az elején működött is, de csak 6-0-ás előnyt tudtak kialakítani két mezőnygól után. A red zone-ban mutatott tanácstalanság megbosszulta magát, hiszen egy gyors drive után Larry Donnell touchdownjával sikerült megfordítani a mérkőzést. Válaszként egy újabb field goalra futotta a Cowboys erejéből, amire Eli Manning egy újabb TD-vel válaszolt, az elkapó ezúttal Sterling Shepard volt. A második félidő azonban egy csúnya interceptionnel kezdődött ami után az újonc Zeke Elliott végre az end zone-ba juttatta csapatát. Valami ekkor össze is zuhant nálunk, hiszen egy újabb mezőnygóllal tovább növelte az előnyét a Dallas. Szerencsére időben sikerült felébredni és 4 perccel a vége előtt Victor Cruz jutott az end zone-ba. A maradék időt sikerült kibekkelni, így értékes győzelmet arattunk csoportriválisunk otthonában.

Az offense nagy kérdése az volt, hogy mire lesz képes a támadófal. Tavaly láthattunk biztató jeleket, de az előszezon sokakban újabb kérdéseket vetett fel. Szerencsére a Cowboys védőfala pláne az eltiltásokkal nem tartozik a liga élvonalába, így ennek megfelelő játékot is láthattunk. Időnként közel tudtak férkőzni Manninghez, de ez nagyon kevés volt és az O line dominálta az ellenfelet. A passzjáték működött, Beckham, Cruz és Shepard is megmutatta magát. Igaz utóbbinak volt egy csúnya hibája, az INT-nél sokkal korábban kellett volna megfordulnia és akkor simán az övé lett volna Manning átadása. Rookie mistake. Victor Cruzra viszont egy szavunk sem lehetett, 2014 szeptembere után újra touchdown elkapásnak örülhetett. OBJ-nek is volt egy hosszú, 45 yardos elkapása, ami megalapozta az első TD-t. Visszatérve Eli-ra rá sem lehetett panasz már az első drive-tól kezdve nagyon éles volt. Kicsit meglepő módon nemcsak a passz, hanem a futójáték is működött. Főleg a negyedik negyedben volt meglepő, hogy könnyedén hozott 8-10 yardot is Jennings. Persze Shane Vereent sem kell leírni, hiába volt néhány dropja, megmutatta, hogy futni is tud, remek átlagot hozott. Sokkal hatásosabb így a futójáték, hogy nem rotáljuk az összes running backet.

A védelmet viszont a vártnál talán jobban megette a dallas-i támadófal. Igaz engem nem lepett meg, hihetetlenül jó védelmet adtak az újonc Prescottnak. Ezt ő ki is használta és jól menedzselte a játékot, de touchdownt nem sikerült szereznie. Ez nem sokon múlott, Dez Bryant egyik elkapásánál megváltoztatták az ítéletet, igaz azt is hozzá kell tenni, hogy Landon Collins ügyesen használta a kezét. Sajnos azonban a passzok elleni védekezés csalódást keltett, Jason Witten szinte végig elérhető volt. A slotban ugyanúgy megszenvedtünk Cole Beasley-vel, még szerencse, hogy nem játszott tökéletesen, mert volt olyan játék aminél csúnyát hibázott. Az viszont mindenképp pozitívum, hogy a korábban említett Dez Bryant erejéből mindössze egy elkapásra és 8 yardra futotta. Más csapat ellen ez vélhetően nem így lesz. A futójátékot viszont sikerült megfogni, egyedül Alfred Morris tudta kihasználni a rutinját, de az újonc Ezekiel Elliott mindössze 2,5 yardos átlagot produkált. És ugyan a pass rushereink nem villogtak az irányító terrorizálásában, de Elliott semlegesítéséből alaposan kivették a részüket. Meg kell említeni Jonathan Casillas nevét is, aki a preseasonhoz hasonlóan mindenhol ott volt és a legtöbb szerelést is ő gyűjtötte össze. A cornerbackekre szintén nem lehet panasz és a safety játék is megfelelő volt. Nat Berhe sokszor feleslegesen is nagyot akar ütni az ellenfelén, korán a kispadra került. Az újonc Darian Thompson azonban remekelt, tökéletes ütemben érkezett a labdás emberre, egy felesleges lépése nem volt. A kicker kérdés is eldőlt, Randy Bullock hibázott egy extra pontnál, nincs az az isten, hogy megtartsa Josh Brownnal szemben a helyét. Bezzeg Dan Bailey még 56 yardról sem hibázott...

Nem volt tökéletes csapatunk játéka, a szokásos izgulós dallas-i végjátékot láthattuk, ahol a 4-5 évvel ezelőtti hagyományokat felidézve sikerült nyerni és most ez az ami igazán számít. Még csak az első fordulóban vagyunk, a fejlődésre van idő, de úgy gondolom, hogy egy erős ellenfelet sikerült két vállra fektetni. Ez a Cowboys sok csapat dolgát meg fogja nehezíteni és jó volt látni, hogy idén a végjátékot is jól sikerült abszolválni.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3211696039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása