Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Érdekességek és statisztikák a Bears elleni mérkőzésről

2016. november 23. - strider23

Múlt hét vasárnap, magyar idő szerint 19 órakor lépett pályára csapatunk a Chicago Bears ellen. Néhány érdekes adat a győztes mérkőzéssel kapcsolatban:

- Sorozatban 5. győzelmét ünnepelhete a meccs után a Giants. A legutóbbi ilyen sorozat 2010-re vezethető vissza, akkor október 3. és november 7. között sikerült ugyanez a bravúr.

- Az előző két szezon győzelmeinek számát ezennel túl is szárnyalta csapatunk (6-10-es mérleg 2014-ben és 2015-ben is). 

- 2008 óta nem kezdtük ilyen jól a szezont, akkor 9-1-re állt "New York kékebbik fele" 10 mérkőzést követően.

- A "macik" elleni győzelemmel 3-0-s sorozatot mutathat fel a csapat hazai környezetben, három egymást követő játékhéten. Erre legutóbb 1962-ben (!!) volt példa. Abban az évben a Detroit, a Washington és a St. Louis volt az áldozata egy ilyen sorozatnak.

- Legutóbb 1982. szeptemberében hagyott ki kickerünk kettő 1-pontos kísérletet egy mérkőzésen belül.

gould.jpg

- Nagyon fontos, hogy végre nem adtuk el a labdát a mérkőzés folyamán! Ezzel megszakadt egy nagyon hosszú és fájdalmas negatív sorozata a Giants-nek. Az elmúlt 18 meccsen min. 1 turnovert követett el csapatunk, ez a maga nemében "rekord" volt.

- A futó játék is kezd éledezni: a 2014-es szezon második fele óta nem volt olyan két egymást követő mérkőzés, ahol 100+ futott yarddal zárt a Giants. Múlt héten 122 yard (vs. Bengals), a Bears ellen pedig 102 yard.

jennings.jpg

- Ebben a szezonban harmadjára fordul elő, hogy a védelem nem engedett TD-t a második félidőben az ellenfeleknek.

- Collins mérkőzést lezáró INT-je is mérföldkő volt. 1995 óta nem volt olyan Giants játékos, aki sorozatban 4 mérkőzésen legalább 1 interceptiont szerzett volna. Akkoriban Phillippi Sparks (CB) volt erre képes.

- Eli Apple baloldali cornerback pozícióban kezdte a mérkőzést, és csapatunk legtöbbet szerelő játékosa lett 7 tackle-lel, ebből ötöt egyedül hajtott végre.

- JPP 2,5 sackje 2014. decembere óta nem látott esemény volt. Vernonnal 4-4 sackkel vezetik a Giants védelmét.

- Marshall Newhouse kezdett Pugh helyén, akinek ez volt első meccse guard-ként. Azonban a 4. negyedben természetesen ő is megsérült. Az elmúlt 3 meccsen ő volt a 4. ember, aki a bal oldali guard pozíciójából kidőlt (azonban szerencsére hamarosan visszatért).

- Shepard szerezte a legtöbb elkapott yardot (50) a csapatban, valamint sorozatban harmadik meccsén szerzett min. 1 TD-t, amivel megközelítette Odell Beckham Jr. 2014-es rekordját, aki újonc évében 4 egymást követő mérkőzésen szerzett legalább egy hatpontost.

shepard.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2611993478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása