Jerry Reese és McAdoo a szezon eredményeiről és a jövőbeni célokról

2017. január 11. - MyG

jerry-reese-new-york-giants-february-25-2016.jpgMielőtt elkezdenék tervezni, hogyan fejlesszék a Giants-et 2017-ben, a general manager Jerry Reese és a vezetőedző, Ben McAdoo tanulmányozni fogja azt a bosszantó kérdést, ami megmaradt a most végetért szezonból: Miért nem csinált a Giants offense több pontot?

"Azt hiszem, egy kicsit túlmisztifikált a dolog." - mondta Reese az évadzáró sajtókonferencián, egy nappal azután, hogy a Wild Card meccset elvesztettük a Green Bay Packers ellen 38-13-ra. "Azt gondoltam, hogy az offense határozottan fog játszani és több pontot lesz képes elérni, mint amit végül elért. Azt gondoltam, van néhány yardunk, de túl sokszor megelégedtünk a három ponttal. Ebben a ligában, amikor bejutsz a red zone-ba és a green zone-ba, touchdownokat kell elérned, meg kell törni az ellenfelet. A múlt éjjel, ha 14:0-t tudtunk volna elérni, igen kedvező pozícióba kerülhettünk volna. Erre nem volt esélyünk, minden amit tenniük kellett: megcsinálni a játékot, aztán visszajöttek a meccsbe. Ez persze fáj."

A Giants nagy reményekkel kezdte a szezont, ami az offense-t illeti. A 2015-ös csapat 420 pontot ért el, ami az ötödik legmagasabb a franchise történetében és a hatodik legmagasabb volt a ligában. Legalább 30 pontot értek el hét meccsen is. Ben McAdoot, aki a játéktervet készítette és a játékokat hívta, előléptették vezetőedzőnek. A legtöbb kulcsjátékos maradt és a csapat kiegészült a WR Sterling Shepard-dal és a RB Paul Perkins-sel.

De amíg a teljes csapat 6-10-ről 11-5-re javított, addig az offense nem működött úgy, ahogy az elmúlt évben. 310 pontot értek el, ami a 26. a ligában. Soha nem értek el 30 pontot egy meccsen, sőt még 20-at sem az utolsó hat meccsen. A yard/meccs mutatót tekintve visszaestünk 372,0-ról 330,7-re.

"Úgy éreztük, hogy megvan az a tehetség, megvan az az edzésmunka ebben a felállásban, amivel jobb eredményt érhetünk el, mint amit végül sikerült." - mondta Ben McAdoo. "Az offensive oldalt nézve, nyilvánvalóan nem volt kielégítő a teljesítményünk. Vissza kell menni, meg kell nézni a filmet, értékelni kell a felállást, értékelni kell az egyéni teljesítményeket és átnézni minden részletet. Alaposan át kell néznem mindent és látnom kell, hol lehetünk jobbak."

McAdoo és a többi edző, valamint Reese, tanulmányozni fogják, hogyan lehetséges, hogy az offense soha nem úgy teljesített, ahogy elvárható lett volna.

"Visszanézel és azt látod, lehetőségek vesztek el." - mondta McAdoo. "Lehetőségünk volt sikeresebbnek lenni. Néhány terv jobb volt, mint más tervek; néhány játék...Vissza kell nézni és átgondolni. Nehéz most ide kiállni - annyira a játékra koncentráltunk tegnap - és egyenes válaszokat adni. Vissza kell mennünk, át kell tekinteni mindent, átnézni az egyéni teljesítményeket, átnézni a sémát, átnézni, hogy ezek hogyan viszonyultak egymáshoz és hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy jobban legyünk."

Az offensive visszaesés egyénileg is hatott a játékosokra, kiemelkedően a QB Eli Manning-re. Talán azoknak a magas sztenderdeknek köszönhetően, amit Manning elért: 4.000 passzolt yard a harmadik egymást követő évben, 26 TB passz a 16 interception-nel szemben. Reese-t megkérdezték: "Gondolja, hogy Eli-nak rossz éve volt?"

"Nem mondanám, hogy ez egy rossz év volt." - válaszolta Reese. "Azt gondolom, hogy az offense teljes egészében nem működött úgy egy egységként, ahogy gondoltuk, hogy működni fog. Van néhány dolog, amit értékelnünk kell és ezt meg is fogjuk tenni. Őszintén megvizsgáljuk, miben hibáztunk, milyen irányba kell elindulnunk, hogy a hibákat kijavítsuk.

Azt gondolom, Eli profi, mindent megtett, amit kértünk tőle. Múlt éjjel nagyon jó ritmusban játszott, jól dobta el a labdákat. Volt néhány labda elejtés, ami miatt úgy alakultak a dolgok, ahogy. Összességében azt gondolom, hogy Eli jól játszott."

Mind Reese és mind McAdoo kapott kérdéseket Erek Flowers left tackle-ról, aki a 2015-ös elsőkörös draftunk volt és aki gyakori célpontja a kritikáknak.

"Erek játszott alapvetően minden snap-et, amióta nálunk van." - mondta Reese. "Ő egy korán a draftra került játékos. Még mindig fiatal, azonban itt az idő, hogy megmutassa nekünk annak a gyümölcsét, hogy első körös pick volt. Én még mindig azt gondolom, hogy erre van esélye. Értékelni fogjuk ezt. Ő egy left tackle? Más poszton kellene játszania? Elemezni fogjuk. De azt gondolom, hogy ő egy nagy, erős gyerek, akinek megvan az esélye arra, hogy igazán jó játékos legyen. Szóval én még hiszem, hogy van esélye jó játékossá válni."

A Giants talán hoz majd egy játékost, aki versenyezhet Flowers-sel?

"Mindenkit értékelünk egyénileg és értékeljük a sémákat is. Mindent megvizsgálunk majd." mondta McAdoo. "Mindent kiteszünk az asztalra és megnézzük, mit kell csinálnunk, hogy jobbak legyünk. Egy kicsit korai most megmondani, hogy melyik irányba kell mennünk vagy melyik irányba megyünk. A verseny az mindig jó."

Odell Beckham Jr. egy nagyszerű WR, akinek megvan a hajlama arra, hogy felhívja magára a figyelmet akkor is, amikor nincs a pályán. Reese általában magánügyként kezeli a véleményét, de most őszinte volt a sztár WR-rel kapcsolatban.

"Amit én látok: látok egy srácot, akinek el kell gondolkodni néhány dologról, amit csinál." - kezdte Reese. "Mindenki tudja, hogy ő egy tehetséges játékos, de van néhány dolog, amit meg kell csinálnia. Tükörbe kell néznie és őszintének kell lennie saját magához. Azt gondolom, ezt meg fogja tenni. Segíteni fogunk neki ebben, de magának is tennie kell ezért. Mi hisszük, hogy ő tenni is fog, Ő egy okos srác, aki néha nem okos dolgokat csinál."

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudna segíteni Beckham-nek ebben, Reese a következőt válaszolta: "Mindannyiunknak fel kellett nőni életünk különböző szakaszaiban és azt hiszem, most számára is itt az idő, hogy ezt megtegye. Három éve van nálunk és egy afféle villámhárító azért, amit a futballpályán csinál. De azok a dolgok, amit a pályán kívül csinál, felelősséggel kell vállalnia azokért a dolgokért. Megbeszéljük ezt és én hiszem, hogy ő - még egyszer: én tudom, hogy ő egy okos srác és hiszem, hogy megérti, milyen felelősség jár azzal, hogy az egyike a franchise arcainak. Azt gondolom, hogy el fogja fogadni az ezzel járó felelősséget."

További kérdés: "Az elmúlt off-szezonban Reese alaposan megerősítette a védelmet, leigazolva Damon Harrison-t, Olivier Vernon-tt, Janoris Jankins-t és Keenan Robinson-t. Ebben az évben mit várhatunk?"

"Nincs annyi pénzünk, amennyi a múlt évben volt, hogy bevásároljunk a szabadpiacon." - válaszolt Reese. "De azt gondolom, hogy képesek leszünk olyan dolgokat csinálni, amire szükség van ahhoz, hogy segíthessük ezt a futball csapatot."

Az egészen nyíltra sikerült sajtókonferenciáról távozóban Reese elismerte: a Giants megvitatta, hogy Eli Manning már 36 éves és ez egy profi futballjátékos számára már előrehaladott kornak számít. Jelezte, hogy ez lehet az az off-szezon, amikor a csapat belekezd a QB keresésbe és hosszú távra megpróbálja megtalálni Eli utódját.

"Mi mindig minden pozícióra gondolunk. De Eli már 36 éves és nekünk el kell kezdeni gondolkodni azon, ki lesz a következő QB, ki jöhet szóba. Szóval ezzel foglalkozni fogunk az off-szezonban."

Arra nem tért ki Reese, hogy milyen módon próbálja megoldani a Giants ezt a kérdést. Talán a válasz már megvan a csapaton belül, vagy a szabadpiacon keresztül, vagy trade-del. Az NFL draft talán a legjobb lehetőség megtalálni a QB-t aki Eli Manning örökébe léphet. Talán már áprilisban megkapjuk a választ. (Jaj... :-( - MyG)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr4512116903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.