Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Milyen szerződést kaphat Hankins?

2017. február 26. - Asbee

Jason Pierre-Paul jövőbeni szerződését már kitárgyaltuk, de nemcsak ő az egyetlen nagy nevű szabadügynökünk, Johnathan Hankins szerződése is lejárt. Ugyan JPP a nagyobb név, de Hankins fiatalabb és az ő megtartására is nagy szükség lehet.

Ahogyan a védőfal többi játékosára, úgy rá sem lehetett panasz, 2015-ös sérülése után nem esett vissza és ő is hozzátette a magáét a védelem remek teljesítményéhez. Kicsivel a komfortzónáján kívül kellett játszania, hiszen Damon Harrison érkezésével ő lett a 3-tech defensive tackle, akinek a pass rush-ból is jobban ki kell vennie a részét. Valamelyest sikerült is neki, hiszen 3 sackig jutott, de volt ő már ennél jobb is, 2014-ben például 7 alkalommal vitte földre az ellenfél irányítóit. A futás megállításából is kivette a részét, a legutóbbi szezonban 43 szerelést szerzett, ezzel holtversenyben a 12-dik volt a DT-k között.

Egyetemi évei alatt sokáig első körös tehetségnek tartották, de utolsó szezonjában kissé kifacsarták az Ohio State-en, ami a teljesítményére is negatívan hatott, nem tudott olyan hatásos lenni mint korábban. Ennek köszönhetően a második körbe csúszott, így a szerződése négy év után lejárt. Az ESPN Snacks Harrison tavalyi kontraktusát vette alapul, ő 5 évre, 46 millió dollárért írt alá, amelyből 24 millió dollár garantált. Big Hanknek szintén 5 évre 43 millió dollárt jósoltak, ebből 18 milliót biztosan megkapna. Ahogyan JPP-nél, úgy nála is a magas cap hitet és az alacsonyabb garantált összeget vették alapul. Ezeknél az értékeknél a következő elosztás lehet a mértékadó:

  • 2017: 3 600 000, 4 000 000, 7 600 000
  • 2018: 3 600 000, 5 000 000, 8 600 000
  • 2019: 3 600 000, 5 200 000, 8 800 000
  • 2020: 3 600 000, 5 300 000, 8 900 000
  • 2021: 3 600 000, 5 500 000, 9 100 000

Kb. reálisnak tartom ezt a becslést. Remek játékosról van szó, aki nem a liga sztárja, de korrektül végzi a dolgát. Kicsit Linval Joseph-re hasonlít a helyzete, aki a távozása után a Vikings-ben robbantott egy nagyot. Ez nem elképzelhetetlen Hankins-nél sem, hiszen még csak 25 éves, lehet benne további potenciál. Ezzel a pénzzel 4 évre biztosan elkötelezné magát, korábban nem valószínű, hogy a cut áldozata lenne. Eddig csak egy komolyabb sérülése volt 2015-ben, amiből simán vissza tudott térni.

Jerry Reese csattanós válasszal mentette meg az állását egy éve, hiszen senki sem várta volna, hogy ilyen remek igazolásokat hoz össze. A befektetett munkát azonban szinte semmissé teheti ha nem hosszabbít időben két kiválóságának valamelyikével. Ha Pierre-Paul és Hankins is kijut a piacra, akkor nagy gázban lehetünk, egy bid warba nem mennék bele. Már korábban leírtam, hogy nálam inkább előbbi megtartása lenne a prioritás, hiszen egy playmaker pass rushert nehezebb találni mint egy kiváló defensive tackle-t, ráadásul inkább egy kicsivel kisebb testalkatú, de mozgékonyabb DT-re lenne szükségünk. Persze megtartani is nehezebb ezeket a defensive endeket, így ha kútba esnének a tárgyalások, akkor minél hamarabb próbálnék megállapodni Hankins ügynökével. A lényeg, hogy egyikük maradjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2212296193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása