Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Milyen hatással lehet Marshall az offense-re?

2017. március 08. - Asbee

Megvan az idei első nagy igazolásunk Brandon Marshall személyében. A rutinos elkapó várost nem, csak csapatot cserélt és ő lehet az egyik hiányzó fogaskerék az offense felemelkedésében.

Legutóbb Rueben Randle személyében volt magas elkapónk, a tavalyi szezont csupa alacsony játékossal játszottunk végig ezen a poszton aminek érezhető is volt a hatása, hiányzott egy jó képességű mélységi célpont aki a red zone-ban is hatékony tud lenni. Korábban Plaxico Burress volt ilyen játékos és Manning egyébként is kedveli ezeket a célpontokat. Ugyan tavaly nagy erősítésnek számított Sterling Shepard, de Victor Cruz visszatérése felemásan sült el és látszott, hogy az ő helye nem az oldalvonal mellett, hanem a slotban lenne.

Marshall nem a legnyugodtabb játékosok közé tartozik és a társaival többször volt már összetűzése is, de úgy érzem most a megfelelő helyre került. Ben McAdoo rendben tartja az öltözőt és a 2016-os szezonban visszatértünk a helyes útra ami szintén pozitívan hat a játékosok lelkivilágára. Csapatunk vezetői alaposan elbeszélgettek vele és csak ezután döntöttek a leigazolása mellett. Ne feledjük, az elmúlt években rendre kerültük a karakterproblémás játékosokat, ha bármi kétely merült volna fel Marshall személyével kapcsolatban, akkor távol maradunk tőle!

A másik kérdés, hogy mennyire akar majd beállni a sorba. El kell fogadnia, hogy Beckham az első számú WR, ő pedig a második lesz a rangsorban. Érzésem szerint ezzel sem lesz probléma, korábban nagyon elismerően nyilatkozott róla és a tudatában kell, hogy legyen ennek. Úgy gondolom, hogy inkább ösztönözni fogják egymást a jó teljesítményre, mintsem kioltani a tüzet. Az elmúlt két évben folyamatosan azt hallottuk, hogy OBJ függő lett az offense-ünk, most minden esélyünk megvan ennek a megváltoztatására.

Az életkor sem lehet akadály, nem hosszútávra hoztuk és 32 évesen lehet még egy vagy két jó szezonja. Idén 800 yard közelében teljesített úgy, hogy Ryan Fitzpatrick, Geno Smith és Brice Petty is passzolt neki, 2015-ben pedig 1500 yardot ért el. Nem hiszem, hogy hirtelen nagyot zuhanna, most azért Manningtől várhatja majd az átadásokat.

Nyilván van kockázat az ő leigazolásában is, de nem hinném, hogy nagyobb rizikót vállalnánk a tavalyi pénzköltéshez képest. Megszűnhet a Beckham függőség, Marshall pedig ki van éhezve a sikerre, hiszek benne, hogy mindent alárendel majd a csapat érdekeiért. Kyle Ortont tartja az eddigi legjobb irányítójának, van még kérdés? Ezzel azt hiszem el is dőlt, hogy nem fogunk bankot robbantani egyik tight endért sem és inkább egy olcsóbb, blokkolásra is alkalmas megoldás után nézünk. Egy-egy olcsóbb megoldás érkezhet a támadófalba is, de inkább a draftról várom az erősítést.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr312323249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása