Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: David Njoku TE, Miami (Fl.)

2017. március 30. - Asbee

Elég mély a tight end poszton az idei draft class, több nagy ígéretű játékost is találunk. Ugyan leigazoltuk Rhett Ellisont, de ő elsősorban a blokkolásban jeleskedik, Will Tye pedig inkább egy cserejátékos képességeivel rendelkezik, úgyhogy nem véletlenül emlegetik David Njokut a csapatunkkal kapcsolatban. Lássuk ki ő.

1996. július. 10-én született Cedar Grove városában New Jersey-ben. A helyi középiskolában a foci mellett magasugrásban is jeleskedett, de inkább az előbbiben képzelte el a jövőjét. Egyeteméül a Miamit választotta.

Ott az első évében redshirtöt kapott, majd 2015-ben a 13 lehetséges alkalomból négyszer kezdett, ő pedig 362 yarddal és egy touchdownnal hálálta meg a bizalmat. Az igazi áttörés tavaly következett be, a 698 yard és a 8 TD kiválónak mondható egy tight endtől. Nem is habozott sokáig, két aktív egyetemi szezon után úgy döntött, hogy jelentkezik a draftra.

Erősségek

Kipattintott, izmos testalkata van. Hihetetlenül laza a mozgása. Futás közben is el tudja kapni a labdát, amely után hasznos yardokat hoz a csapata számára. Képes átgázolni a védőn úgy, hogy megtartja az egyensúlyát is. Bármikor benne van egy nagy játék, az elkapásainak a 17%-a 30 yardnál hosszabb volt. Nagy kezei vannak, amelyekkel a testétől távol kapja el a labdát. Még egy tight endhez képest is nagyon magasra tud ugrani, nem véletlen, hogy középiskolában nemzeti bajnok volt magasugrásban. Blokkolóként is bevethető, segít a futónak az útvonal megnyitásában és passzblokkoláskor is távol tudja tartani a zsebtől az ellenfelet. Az egyetemen több mint 25 font tömeget rakott fel magára és még mindig nem ért véget ez a folyamat. A statjai is rendben vannak, a 8 elkapott touchdown holtversenyben a második legtöbb volt a tight endek között.

Gyengeségek

Javítania kell alsótestének erősségén. Megzavarható a route futása közben, kidolgozottabb útvonalakat kell futnia. Néha lankad a figyelme ami dropokban mutatkozik meg. Blokkoláskor képes bealudni kicsit. Jóval nagyobb erőt kell kifejtenie a kezdő ütés bevitelekor és a kezeit jobban kell használnia. Rossz szögeket használ. Kicsit tapasztalatlan, mindössze kilenc alkalommal volt kezdő és csak egyszer zárt 100 yard felett.

Combine eredmények

Méretek: 6'4" és 246 lb
40 yard: 4,64 s
Fekvenyomás: 21
Súlypontemelkedés: 37,5 inch
Helyből távolugrás: 133 inch
3 cone drill: 6,97 s
20 yard shuttle: 4,34 s

Ő és O.J. Howard rendelkezik első körös potenciállal a tight endek között. Nálam Howard top10-15 körüli játékos és nem lepődnék meg, ha ekkor találna gazdára. Njoku redshirted sophomore-ként jött ki a draftra, bár ez nem zavarja a csapatokat, egy éve Eli Apple is hasonló tapasztalattal állt profinak. A Miami játékosa kiváló fizikai képességekkel rendelkezik és e mellett focizni is tud. Nagyon nehéz őt megállítani, vélhetően a profik között is számos szerelést meg fog hiúsítani. Ugyan blokkolásban még fejlődnie kell, de erre is használták az egyetemi évei alatt, így ebben a tekintetben is jobban áll számos TE-nél. Anno Jeremy Shockey is a Hurricanes játékosa volt, így egy újabb párhuzamot találunk ami a draftolása mellett szólhat. Ha elérhető lesz a 23-dik picknél, akkor reális esélyt látok a draftolására.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5512387539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása