Magyar New York Giants Szurkolói Blog

1/23: Evan Engram TE, Ole Miss

2017. április 28. - Asbee

Némi meglepetése Evan Engram lett az idei első körös választottunk. A pozíció várható volt, de meglepő, hogy nem David Njoku lett a választottunk, aki előrébb volt a ranglistákon.

1994. szeptember. 2-án született Georgia államban Powder Springs városában. A helyi középiskolában játszott, egyeteméül pedig az Ole Miss-t választotta.

Ott 4 évet töltött el és az utolsó szezonjában robbantott igazán nagyot, mikor 926 elkapott yardig és 8 touchdownig jutott. 2014-ben és 2016-ban All-SEC első csapatba választották, ráadásul tavaly az All-American jelölést is megkapta.

Erősségek

Ugyan tight endként van a posztja feltüntetve, de egy valóságos offensive weaponról van szó, akit a slotba, az oldalvonal mellé, de akár a backfieldre is fel lehet állítani. Inkább egy felfújt elkapónak néz ki, mint egy TE-nek, de emiatt hihetetlen atletikus. Sebességből meg tudja verni a linebackereket, méretével pedig a safety-t tudja dominálni. Jól lő ki a snapnél az első néhány yardon. Mindenféle testhelyzetben el tudja kapni a labdát. Potenciális vertikális célpont. Szívósabb blokkoláskor, mint amilyennek látszik.

Gyengeségek

Néha becsúszik nála egy-egy drop és a neccesebb elkapásokat nehezen abszolválja. Nehéz úgy rátekinteni, mint akit a blokkolásokba is be tudjuk vonni. Jobban kell harcolnia a labdákért, engedi a védőnek, hogy kizökkentsék.

Combine eredmények

40 yard: 4,42 s
Fekvenyomás: 19
Súlypontemelkedés: 36 inch
Helyből távolugrás: 125 inch
3 cone drill: 6,92 s
20 yard shuttle: 4,23 s

Mint az elején is leírtam meglepő a húzás, de van benne ráció. Jerry Reese mindig is a playmakereket preferálta és azt hiszem elmondható, hogy ennél jobb célpontokat nem is kívánhatna Manning. OBJ, Marshall, Shepard játékában ott van az 1000 yard, Engram pedig már az első naptól kezdve szétzilálhatja a védelmeket. Ha Pugh és Richburg egészséges tud maradni, Flowers pedig végre látványosat fejlődik, akkor sokat fog előrelépni ez az offense.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr4612459949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása