Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Film room: OBJ vs Baltimore Ravens

2017. június 19. - Asbee

Sok emlékezetes mérkőzést láthattunk már Odell Beckham Jr-tól és a legjobbak között van a tavalyi Ravens ellen nyújtott produkciója is. 8 elkapásból 222 yardot ért el és ha ő nincs akkor valószínűleg a mérkőzést is elveszítjük.

Pedig főhősünk nem úgy kezdte a délutánt ahogy azt szerette volna, rögtön az első játéknál egy fumble-t vétett, Eric Weddle ütötte ki a kezéből a labdát és újra a Baltimore jöhetett. Ekkor még a defense sem kapcsolódott be a mérkőzésbe, így rögtön 10-0-ás hátrányt sikerült összehozni.

Ezt követően mindkét oldalon a védelmek dominálták az összecsapást, a második negyedben pedig alaposan a szívünkhöz kaptunk, hiszen egy offside-ot követő hosszú passzkísérletnél lenn maradt Beckham és Roger Lewis állt a helyére.

 

Szerencsére bejött a váltás, az újonc elkapónk első elkapásával rögtön egy touchdownnal vétette magát észre. Szerencsénkre a gyógyvíz is hatott és néhány másodperccel a félidő vége előtt majdnem láthattunk egy bravúros Beckham elkapást.

Persze erre sem kellett sokat várni, a második játékrész elején egy WR screen után két védőt is a hintába ültetve szerzett first downt. Nem volt más blokkoló játékosunk azon az oldalon, a Ravens védelem így más játékra számított, a defensive backek pedig nem álltak a helyzet magaslatán. A drive-ot sajnos így sem sikerült túl eredményesen befejezni, 1 yardról sem jutottunk be az end zone-ba, így maradt a field goal.

 

Ellenfelünk ismét visszavette a vezetést, 13-10 lett oda, ezután azonban kezdődhetett a show.

1.jpg

Trips formációban állt fel az offense, a jobb oldalon a tight endünk volt az egyetlen célpontunk, Beckhamet azonban motionben az oldalvonal mellé küldte Manning. Az embere követte őt ebbe a pozícióba is. Közvetlenül a play elindítása előtt a következőképp nézett ki a pálya:

2.jpg

Két momentum határozta meg a játékot. Az egyik Beckham zseniális atletikussága és a route futó képessége, a másik pedig a strong safety, a 21-es számmal játszó Lardarius Webb helyezkedése. Fellépett a line of scrimmage mellé és Albert McClellannel együtt Larry Donnell felé tartottak... A mély zónában egyedül Eric Weddle volt jelen, aki ugyan nem látszik a képen, de a pálya közepét őrizte. Cruz és Shepard rövid útvonalon volt, a Beckhamet őrző Will Davis (Jimmy Smith korábban sérülés miatt kiállt) pedig hook route-ot várt és ezután már csak asszisztálni tudott a TD-hez.

Hogyha mindkét safety-nek a hátsó zónák felügyelését adták ki volna feladatul, akkor lehetséges, hogy nem jön össze ez a hosszú play, hiszen ebben az esetben valószínűleg double coverage lett volna OBJ-n. Nyugodtan bevállalhatta volna ezt a Ravens, a tight endjeinket nem kellett volna két embernek őrizni és a futójáték sem remekelt.

Újabb big play alert 1 pontos vezetésnél!

A támadófal elég időt adott Manningnek, Shareece Wright nem állt a helyzet magaslatán, megzavarta az in and out route, az átadás pedig tökéletes helyre érkezett.

Azt hihettük, hogy ezután már minden jól alakul, de a zebrák is belenyúltak a mérkőzésbe és egy nevetséges pass interference után 23-20-as vezetéshez jutott a Ravens. Támadóinknak két perce maradt a mérkőzés megfordítására. Manning time?!

A válasz 1:36-tal a vége előtt, 4th & 1-nél jött el a saját 33 yardos vonalunkról (az ezt megelőző játék is megérne egy misét, Larry Donnell inkább kilépett az oldalvonalon kívülre ahelyett, hogy átgázolt volna a cornerbacken)...

3.jpg

Egy cél volt, a first down megszerzése és szerencsére most Donnell is remekül végezte a dolgát, egy holdinggal csúnyán megölhette volna a játékot. Ő és Beckham keresztezte egymás útvonalát, így hasonlóan tett Young és Weddle is, aminek következtében összefutottak. Ezzel megnyílt az út játékosunk előtt, hiszen egyedül Webb maradt hátul, őt pedig le tudta rázni magáról.

2015-ben főleg az end zone-ban alkalmaztuk ezt a play-t, például a New Orleans elleni adok-kapoknál láttuk ezt, akkor Beckham és Harris előadásában. Kellett Young és Weddle ütközése is, de a first down enélkül is összejött volna. Azért így sem bántuk! :)

Azért ezt a meccset vettem elő, mert remek választ ad a kritikusoknak és megmutatja, hogy milyen elkapónk is van valójában. Ha visszamegyünk az elejére láthatjuk, hogy rögtön egy fumble-vel kezdett Beckham, majd utána megsérült, de ezen is felül tudott kerekedni. Azt már csak később tudtuk meg, hogy nagyon megütötte magát, szinte csoda volt a visszatérése és az egy héttel későbbi londoni pályára lépése is veszélybe került. Ő azonban megrázta magát és kíméletlenül kihasználta a védelem egy-egy hibáját. Előlépett a legfontosabb pillanatokban és a csapattársai megköszönhetik neki ezt a W-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr3812604745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása