Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Pozíciós áttekintő: tight endek

2017. június 21. - Asbee

Kis túlzással az elmúlt évtizedben szinte minden évben összekukázott tight endekkel álltunk fel, amelyen végre változtatni próbált a vezetőségünk, hiszen a szabadügynök piacon túlfizettük Rhett Ellisont, a draft első körében pedig bereach-eltük Evan Engramet. Vajon beválnak ezek a húzások?

Elsőként Engramről kell írni, aki hihetetlen sebességgel rendelkezik egy tight endhez képest, nem véletlenül tartják hibrid játékosnak. Hasonló paraméterekkel rendelkezik mint Brandon Marshall vagy Mike Evans, de kicsit más felépítésű játékos, közelebb áll egy tight endhez mind egy elkapóhoz. Természetesen nem a blokkolás az erőssége, de ezt a feladatot is elvégzi és biztosan sok munka lesz még vele ebben a tekintetben, viszont az egyetemi felvételein néha meglepően jól nyitott utat ő is a futóinak. Tökéletes system fit, aki igazi matchup nightmare lehet. Valószínűleg már az első naptól komoly szerepet szánunk neki, bár egyelőre Beckham, Marshall és Shepard is előrébb lesz nála a rangsorban.

Rhett Ellison inkább a blokkolásairól volt híres és arról, hogy FB/TE szerepkörben is bevethető. Bear Pascoe-hoz hasonlíthatjuk, ami nem véletlen, hiszen a college alatt sokat tanulmányozta korábbi játékosunk mozgását. A keretben csak noname fullbackek vannak akiket nem valószínű, hogy megtartunk az őszre, hiszen Ellison is képes lehet hasonló munkára. Apró szépséghiba, hogy vádlisérüléssel bajlódik és két éve hasonlóval került IR-re Victor Cruz és Nat Berhe is.

2015-ban a semmiből robbant be Will Tye és lett az egyik legjobb újonc tight end. Tavaly csalódtunk benne, blokkolóként nem volt elég hatékony és a számai is visszaestek, pedig valamivel több lehetőséget kapott. Nyilván nem véletlenül lett anno draftolatlan játékos, megvannak a korlátai és a pesszimistább hírek alapján a rosterre kerülésért is meg kell küzdenie. Ezt azért kétlem, de tény, hogy nincs 100%-os helye.

Ennek az oka, hogy az eddigi edzések alapján Matt LaCosse ellopta a show-t és a jelentések alapján ha így teljesít és végre egészséges marad, akkor mindenképp meg kell tartanunk őt. A probléma, hogy az első két szezonjában ez nem jött össze és emiatt Tye-ban jobban bízhat az edzői stáb.

Ugyanez igaz lehet Jerell Adams-re is, aki a tavalyi draft hatodik körében érkezett és Jerry Reese általában ragaszkodik a választottjaihoz. A rookie szezonja limitáltan telt, a játékosbörze után azt várhattuk, hogy a seam route-oknál lehet majd hatékony, nem nehéz kitalálni, hogy vajon milyen play-t nem hívtunk rá. Persze ennek ellenére sem volt túl meggyőző, de a védelmében hozzá kell tenni, hogy lehet még benne fejlődési potenciál és a tight end poszton kell néhány szezon, hogy kiteljesedjen az ember.

Érdekes Mark Herzlich helyzete is, aki igazi joker lehet idén. Azt mindenki tudja mennyire ragaszkodik a 94-es számhoz, de idén a 44-esre váltott, hogy tight endként is bevethető legyen. Vajon újra keretben marad és ha igen akkor milyen szerepet szánunk neki? Van egy draftolatlan játékosunk is Colin Thompson személyében, akinek nem lehetnek túl vérmes reményei.

Egyértelmű javulást várhatunk ettől a pozíciótól, Engram komoly segítség lehet Manningnek, nagyot robbanthat Beckham és Marshall árnyékában. Ő is képes lehet a FB/TE szerepkörre, az Ole Miss-en ilyen feladatot is kapott, de ez a szerep inkább Ellisoné lehet. Mögötte egy vagy két játékosnak van még hely, erre a Tye, Adams, LaCosse hármas pályázik. Vélhetően nagy versenyt fogunk látni és én még egyiküket sem írnám le, van még idejük a fejlődésre és a világot sem kell megváltaniuk idén.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5112612121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása