Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Film room: JPP vs Cleveland Browns

2017. július 24. - Asbee

Készen álltok egy újabb elemzésre? Akár igen akár nem most jön egy újabb epizód és Jason Pierre-Paul clevelandi teljesítményét fogom feleleveníteni. Defensive endünk nagy formába lendült a szezon második felére, hiszen a 11. fordulóban 2,5 sacket szerzett a Chicago Bears ellen, egy héttel később pedig a Browns ellen már 3 sacket, egy kierőszakolt és egy touchdownra visszahordott fumble-t hozott össze.

Azt is írhattam volna, hogy JPP vs Austin Pasztor, hiszen játékosunk megsemmisítette az ellenfél jobb oldali tackle-jét. Korábban írtam arról, hogy néha milyen sületlenségeket írnak a beat writereink, az egyik ilyen az volt, mikor valaki Pasztor leigazolását szorgalmazta... Mint már elhangzott az összecsapásra a 12. játékhéten került sor és a Cleveland nyeretlenül vágott neki a hétvégének. Megvolt a félsz a szurkolókban, hiszen egyszer minden rossz sorozat megszakad, de szerencsére ez nem ellenünk következett be és némi szenvedés árán ugyan, de 27-13-ra nyerni sikerült.

1. play: 1. negyed 0-0, 1st & 10

1_1.jpg

Strong side I-formationt látunk, ami előrevetíti a futást. A védelmünk az alap 4-3-as formációt alkalmazta.

A relatíve kevés sack ellenére a futás ellen effektív maradt Pierre-Paul és erre most is látunk egy példát. Itt a tight enddel nézett farkasszemet, hiszen Pasztor Johanthan Hankins duplázásába segített be, a húzó guard pedig a berobbanó linebackert vette fel. A tight end nem bírt JPP-vel, aki jól állította meg a futót. Szép kis bemutatkozás rögtön az elején!

2. play: 2. negyed 14-3, 1st & 25

2_1.jpg

Shotgun formációt látunk, két játékos a backfielden, 3 elkapóval állt fel az offense.

Olivier Vernon megint az LT-t, Joe Thomas-t nyerte meg magának. Mivel passzjátékra készültünk, így a két DT Romeo Okwara és Devon Kennard volt, előbbit a RG és a C duplázta, utóbbit a LG őrizte. Pierre-Paul ismét egy az egyben maradt a right tackle-vel, akit megevett az erejével és a kézhasználatával. Rosszul osztotta el az embereket a Browns, nem biztos, hogy Okwarára kellett volna két embert küldeniük.

3. play: 4. negyed 14-6, 3rd & 5

3_1.jpg

Gyakran izgalomba jövünk Steve Spagnuolo védelmének játékától a harmadik downoknál, hiszen defensive coordinatorunk nagy kreativitással hívja a blitzeket. Érdekes formációt mutatott be a Cleveland, hiszen a motion után bunch formationt láthattunk, amelynél a tight end állt fel az oldalvonal mellé.

Ezúttal Kennard próbált átjutni Thomas-on kevés sikerrel. Mellette Jonathan Casillas mutatta be a blitzet, de utána hátrébb lépett, viszont ezzel kivonta a játékból a bal oldali guardot. Mivel a running backnek nem volt blokkoló feladata és TE sem volt a fal mellett, ezért így senkit sem tudott duplázni az O line. Persze JPP-nek sem volt egyszerű dolga, hiába verte meg Pasztort a földre került, de nem adta fel és felkelt, majd le tudta zúzni az arra járó irányítót. Megmutatta ez a játék, hogy tényleg száz százalékos intenzitással játszik a defensive endünk.

4. play: 4. negyed 14-6, 2nd & 19

4.jpg

Egy újabb passz szituáció. A Browns két elkapóval, két tight enddel és egy futóval, a védelmünk pedig 4-3 under felállásban állt fel.

A védőfal mellé felálló Kennard coverage feladatokat kapott. A LT ezúttal átadta Vernont a guardnak, aki szenvedett a megállításával. Snacks Harrison egy spin move-ot próbált eladni a centernek. A kulcs Hankins volt, aki nagyon jól kapta el a snap pillanatát és szinte érintés nélkül zúzta le az irányítót. JPP mozgását is érdemes figyelni, hiszen mikor úgy látta, hogy már nem tud odaérni McCownhoz hátrébb lépett. Ennek köszönhetően látta, hogy a sack következtében a levegőbe kerül a labda és még időben le tudott rá csapni, ezután pedig egyenes útja volt az end zone-ba.

5. play: 4. negyed 27-13, 1st & 10

5.jpg

Ekkor gyakorlatilag már eldőlt a mérkőzés, 14 pontos előnyünk volt 1 perccel a vége előtt. A defense is értelemszerűen passzjátékot várt, a 3-tech DT helyére Kerry Wynn állt fel.

Korrektül állta a sarat a Browns védőfala, kb. 5 másodpercet adott az irányítójának, de a jó coverage miatt nem volt szabad célpont. Vernont a left tackle, Wynnt a left guard és a center őrizte. Harrison semlegesítésébe a left guardnak próbált besegíteni a futó Isaiah Crowell is, akinek érdemes lesz figyelni a mozgását, hiszen már attól elesett, hogy kicsit hozzáért Snacks-hez... McCown nem nagyon érezte a zsebet, Pierre-Paul pedig pont ki tudta ütni a kezéből a labdát, ami Wynn-nél kötött ki.

Remélhetőleg 2017-ben is hasonló játékokat láthatunk JPP-től. Vajon neki vagy Vernonnak lesz több sackje?

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr7912677505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása