Magyar New York Giants Szurkolói Blog

A csütörtöki edzés után

2017. augusztus 18. - MyG

Eli Manning a padon ült az első előszezoni meccsen, de ez nem feltétlenül lesz így a hátralévő három mérkőzésen. Erről, és több más dologról is szó volt a csütörtöki edzést követő sajtótájékoztatón.

Eli Apple hiányzott az edzésről:

"Érezte egy kicsit a bokáját." - mondta McAdoo. Elővigyázatosságból nem csatlakozott a többiekhez. Előfordulhat, hogy a Browns ellen is pihen. Maga Apple is azt mondta, nem biztos a hétfői játékában.

Dwayne Harris is hiányzó volt:

A felsőtestében érzett fájdalom miatt maradt távol.

Ereck Flowers (jajj, a kedvencem - MyG):

McAdoo Flowers-t az első meccs egyik fénylő pontjának nevezte. Ezt a megállapítást a meccsről készült videófelvételek elemzését követően tette. (Azt hiszem, megnézem még egyszer..- MyG.) Annak ellenére, hogy Flowers szenvedett az edzésen Olivier Vernon-nal szemben, egyetérthetünk a nyitómeccsen nyújtott teljesítményének értékelésével. Hosszú ideje a legjobb Flowers-t láthattuk.

Davis Webb:

McAdoo említette, hogy Webb versenyben van a 2. számú QB címért. Az edzéseken folyamatos fejlődést mutatott. 

Eli Manning játéka a hátralévő előszezon meccseken:

A vezetőedző célzott rá, hogy Eli valószínűleg játszik a Browns és a Jets ellen, annak ellenére, hogy három meccset kell játszani 11 napon belül.

Justin Pugh a támadófal fejlődéséről:

"A támadófal jó irányba megy... Csináltunk néhány jó dolgot a Pittsburg ellen."

8-15-eisen2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr2512758666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása