Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 3: Giants 24 Eagles 27

2017. szeptember 25. - Asbee

Szívszorító mérkőzésen szenvedtük el az idei harmadik vereségünket. A három negyed alatt összeszedett 14-0-ás hátrányból sikerült felállni és megfordítani a mérkőzést, de a vége nem úgy sikerült ahogyan terveztük és egy 61 yardos lehetetlen mezőnygóllal újabb vereséget szenvedtünk.

Rosszul indult a mérkőzés, az offense továbbra is impotens volt és az első három negyedben nem is sikerült pontot szerezni. Ezek közül fájó játékokat is láttunk, például az első félidő végén a gólvonal torkán sem sikerült áttuszkolni a labdát, Sterling Shepardnak pedig volt egy olyan játéka az end zone-ban, ahol nem tudta véghezvinni a megoldhatónak tűnő elkapást. A negyedik negyedben aztán elszabadult a pokol, a támadóink a tavalyi játékra álltak át, a védelem bemutatott egy labdaszerzést és három passzolt touchdownnal 21 pontot sikerült szerezni. Ebből kettő Odell Beckham Jr. nevéhez fűződött, amelyek közül mindkettő, főleg a második volt nagyon bravúros, de ugyanebbe a kategóriába tartozik Sterling Shepard 6 pontot érő elkapása is, amikor 77 yardot haladt a labdával. Az Eagles sem adta fel az összecsapást és egy touchdownnal egyenlíteni tudtak, de itt is sok idő volt még vissza. Mindkét csapat erejéből egy-egy mezőnygólra futotta, két percen belül azonban egy rossz punt után újra az ellenfelünkhöz került a labda, akik eleget tudtak haladni ahhoz, hogy megpróbálkozzanak egy mezőnygóllal. A 61 yardos kísérlet így is elég hihetetlennek tűnt, de a Caleb Sturgis helyére leigazolt Jake Elliott élete játékát nyújtva értékesítette a kísérletet és ezzel a mérkőzés is eldőlt.

Az offense hosszú ideig képtelen volt jól teljesíteni és a negyedik negyedes kísérletek sem jöttek be. Jó futójátékkal nem várhatunk javulást és most is csak 49 yardot sikerült a földön haladni a labdával. Egy 100 yard alatti teljesítmény is csalódásnak számít, jelen pillanatban azonban egy 75-80 yardos futójáték is óriási javulást jelentene. A támadófal nem tudja támogatni ezeket a játékokat és ez komoly probléma, hiszen papíron egy jó futásblokkolás létrehozása könnyebb, mint a passzblokkolásé. Azért a futókat is elő kell venni, Paul Perkins mintha nem mindig jó irányba mozdulna el, de egy játék kivételével Orleans Darkwa is hatástalan volt. 7 játékból 22 yardot szerzett, amiben benne volt egy 20 yardos futás is. Ahogyan a múlt héten leírtam, gyakorlatilag mindegy, hogy melyik running backet vesszük elő. A passzjáték valamivel jobban működött, pláne az utolsó negyedben. A slant játékok nagyon ültek, de azért a túloldalon sincsenek hülyék sem a pályán sem az edzői stábban, így egy interceptiont is sikerült összehozni ezekből a play-ekből. Pozitívum, hogy Beckham állapota javult és ha így folytatja, akkor jövő vasárnap már teljes értékű játékos lehet. Brandon Marshallt is sikerült bevonni a játékba, de az interception az ő lelkén is szárad, sokkal jobban küzdhetett volna a labdáért. Sterling Shepardnak hosszú ideig a rövid átadásokkal kellett megelégednie, de aztán ő is bebizonyította, hogy a labdával a kezében is hasznos yardokat tud szerezni és az egész pályán végignyargalt. Kellett is tőle a javulás, hiszen korábban már szerezhetett volna egy touchdownt, ahol nem birtokolta elég ideig a labdát. Ellenben OBJ megmutatta hogyan kell ezt csinálni és egy zsebkendőnyi terület is elég neki ahhoz, hogy az övé legyen a labda. Egyre jobban futotta meg az útvonalait is, ha így folytatja a negyedik héten valóban visszatér a régi Beckham. Nagy kár az elrontott negyedik kísérletekért és utólag látszott, hogy a mezőnygólokkal jobban jártunk volna, de a mérkőzés azon szakaszában ezt nem tudtuk előre. Kezdetben jól működött az up tempo offense és a rövid passzok, de a buta hibákat követően visszatért a tavalyi struktúra és a folyamatos 11 personnel javulást hozott, aminek a rövid időn belül megszerzett 21 pont lett az eredménye.

A védelem többségében jól szerepelt, de azért itt is láthattunk idegesítő elemeket. Az egyik ilyen, hogy alaposan visszaesett a futójáték elleni hatékonyság és ennek nemcsak az az oka, hogy Johnathan Hankins helyett Dalvin Tomlinson lett Snack Harrison mellett a kezdő defensive tackle. Sorozatban a második héten tettük naggyá az ellenfél futójátékát, ez pedig kezd megengedhetetlen lenni. A másik tényező a labdaszerzések hiánya. Ugyan most is láttunk egy fumble utáni turnovert, de intercpetiont még nem sikerült szerezni, pedig több playmakerünk is van a védelemben. A jövő héten már ideje lesz felavatni az ellenfél irányítóját. A passzjátékra viszont korrekt módon sikerült védekezni, láttunk egy-egy szép sacket és Carson Wentz 200 yard alatt zárt. Több veszélyes célpontja is volt, de egyik játékosa sem tudott igazán villogni. Főleg Zach Ertz-től féltem, aki 55 yardig jutott, ráadásul Landon Collins ellene harcolta ki a fumble-t. Múlt héten Eric Ebron ellen remekelt Collins, most Ertz ellen felelt meg az elvárásoknak. Lehetséges, hogy megoldást találtunk a tight end elleni védekezésre: A secondary-ből egyedül Darian Thompson lógott ki, aki nagyon súlytalanul játszik és ideje lenne Andrew Adams-nek is adni némi lehetőséget. A büntetésekről inkább nem beszélek, a zebrák nem egy rossz döntést hoztak.

Az igazán szívszorító azonban a végén bekapott mezőnygól volt. Egyik csapat sem villogott túlságosan, ezzel a játékkal nem lehet végigverni az NFL-t, de az első két hét történéseit figyelembe véve legalább a hosszabbítást megérdemeltük volna. Persze mind egyéni mind csapatszinten több hibát is láthattunk és a szerencséje általában a jó csapatnak van. Az Eagles sem volt az, de ki lehetett volna harcolni legalább azt a lehetőséget, hogy elkerüljük a mezőnygól kísérletét. Ezzel extrém nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen nagyon nehéz sorsolás áll a csapatunk előtt és most már szinte csak a munkájáért kell dolgoznia az edzői stábnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr1912893806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása