Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 5: Chargers 27 Giants 22

2017. október 08. - Asbee

Tovább romlott csapatunk mérlege, ezen a héten sem sikerült megszerezni az első győzelmet. Nagyobb probléma, hogy sorra dőltek ki a játékosaink és könnyen előfordulhat, hogy több súlyos sérülést is láttunk.

Végre jól sikerült kezdeni az elejét, a Chargers egy rossz snap után safety-t szenvedett el, majd egy szép Darkwa futás után 9-0-ra sikerült növelni az előnyt. A második negyedben nem csapatunk percei következtek, először Melvin Gordon szerzett 6 pontot ellenfelünk számára, majd Nick Novak értékesített egy mezőnygólt. Ezzel odalett az előny és tovább sokasodtak a problémák, hiszen Sterling Shepard és Brandon Marshall is kiesett. A vezetést szerencsére sikerült visszavenni Roger Lewis elkapásával. Nem tartott sokáig az örömünk, Hunter Henry vezérletével ismét az ellenfelünkhöz került az előny. A védelem sem mindig remekelt, de legalább láthattunk egy interceptiont, az end zone-ban Darian Thompson húzta le a labdát a levegőből. A negyedik negyed is őrületet hozott, sajnos szomorú végjátékkal. Egy Beckham touchdownnak örülhettünk, de innentől lejtmenet következett. Egy FG-t és egy TD-t is sikerült benyelni amikre már nem volt válasz. Nagyobb probléma, hogy OBJ súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett és előtte Dwayne Harris is kiszállt.

Kezdjük a sérülésekkel. Beckham állapotáról itt olvashattok bővebben. Sztárelkapónk nagyon rosszul járt, szinte biztos, hogy véget ért a szezonja és kés alá kell feküdnie. Szomorú volt látni a fizikai és a lelki fájdalmát ahogy levitték a kiskocsival, ha valaki akkor ő beleadta a szívét-lelkét. Ha igazak a híreszteléseim akkor Dwayne Harris bokatörést szenvedett, így ő is IR esélyes. Brandon Marshall megúszta egy ficammal és valószínűleg néhány hét után visszatérhet. Sterling Shepardról nincs még pontos információm. A támadóink összességében az elmúlt 4 hét teljesítményét keverték össze. Az O line szenvedett, Melvin Ingram és Joey Bosa végig ficánkolt. Nem tudták megvédeni Manninget, akire ennek ellenére sem lehetett panasz. A negyedik negyedes fumble-ért sem tudom hibáztatni, egyszerűen jobb védelmet kell neki adni. Ugyan az első félidőben volt két hosszú átadása ahol túldobta OBJ-t, de abban könnyen belejátszhatott a WR korábbi sérülése is. Az elkapóink közül természetesen Beckham vitte a prímet, Marshallt és Shepardot nehéz megítélni, a sérülések után pedig borult minden. Az azért gyanakvásra ad okot, hogy Evan Engramnek nem volt elkapása, pedig ez volt az a helyzet amikor előléphetett volna. Egyedül a futójátékkal lehettünk elégedettek, amit így is sikerült néha teljesen átgondolatlanul alkalmazni. Wayne Gallman és Orleans Darkwa is jó átlaggal hozta a yardokat, egyértelmű javulást jelentettek Paul Perkins-hez képest. Persze ahogy azt már megszoktuk Darkwa bele is sérült a jó játékába és a labdát sem nagyon tudta elkapni.

A védelem sokat gyengült tavalyhoz képest. A futójátékot képtelenek megállítani és Melvin Gordon 100 yard felett zárt. A játékosok nehezen csinálják meg elsőre a szereléseket, ez pedig súlyos yardokat jelent. McAdoo nyilatkozatai alapján az alapokhoz próbálnak visszatérni az edzéseken és őszintén megvallva fájó ilyeneket olvasni. Az NFL-ről beszélünk könyörgöm, nem itt kell megtanítani a játékosoknak, hogy hogyan szereljenek vagy váljanak le a blokkokról. Teljesen másról kellene szólnia a felkészülésnek. Szembetűnő a gyenge passzsiettetés is. Már az elmúlt hetekben sem úgy működött mint vártuk volna, nem Olivier Vernon hiánya az ok. JPP csak egy-egy játékra jó, ráadásul kétszer is úgy fújtak be rá offside-ot, hogy rosszul állt fel a line of scrimmage-re. Egy hetedik éves játékossal van dolgunk. Az alapok, ugye...? Ha nem hívott blitzet Spagnuolo, akkor nem sikerült nyomást kifejteni Rivers-re, ebben az esetben viszont általában volt ideje megtalálni az elkapóit, akikre csak egy ember jutott.

Úgy érzem kár írni bármit is, ez a szezon elúszott, ráadásul a sérült játékosokkal is tele lesz a padlás. Elsősorban Beckham állapotáért aggódom. Bokatörést szenvedett és jó eséllyel kés alá is kell feküdnie, de remélhetőleg a későbbi pályafutására nem lesz befolyással ez a sérülés. Nem akarok nagy szavakat használni és nem is egy ilyen meccs utáni órákban fogok javaslatot tenni a szükséges változásokra, de ez az edzői stáb megbukott. Szezon közben nem lenne értelme váltani, de 2018-nak új vezetőedzővel kell nekivágni. Jerry Reese húzásai sem váltak be, rá majd visszatérek egy másik bejegyzésben. Egy biztos, súlyos lesz végignézni ezt az évet...

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr312941493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása