Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Regular season week 12: Giants 10 Redskins 20

2017. november 24. - Asbee

A múlt heti győzelem okozta örömmámor után sikerült visszazuhannunk a valóságba és ugyan az eredményben sokáig szoros, de a játék képét tekintve sima vereséget szenvedtünk a Washington Redskins otthonában.

A hosszú ideig nyílt küzdelem egyértelműen a védelemnek volt köszönhető, akik ismét a képességeikhez mérten szerepeltek. Az első félidő végéig 0 pontot tartották Kirk kapitányékat, akik a játékrész végén egy mezőnygóllal tudtak egyenlíteni. A szünet után minden megszerzett first down ajándéknak számított, de Janoris Jenkins interceptionje által sikerült egyenlíteni. Várható volt, hogy a defense nem tud ilyen sok snap után tökéletesen játszani, így az összecsapás végére a pontszám is tükrözte a washingtoni fölényt, ami 10 pontos vereséghez vezetett.

Ugyan hozott némi pozitív változást Mike Sullivan "előléptetése", hiszen kicsit jobban hívta a játékokat Ben McAdoo-nál, de ebben az éjszakai lebőgésben az ő keze is alaposan benne volt. A Redskins offense sokkal jobban felkészült belőlünk és hiába hiányzott náluk is számos elkapó és falember, képesek voltak egy olyan gameplant felállítani, ami működőképes lehet. Persze ők is alaposan megdolgoztatták a punterüket és az is egyértelművé vált, hogy ők sem képviselnek playoff szintet, de tudták, hogy milyen fegyverhez kell nyúlniuk. Várható volt, hogy nem lesz mindig jó a futójátékunk és a passzokkal is meg kellett próbálkoznunk, ami totálisan halottnak bizonyult. Eli Manning többször is hibázott, de a célpontjai sem könnyítették meg a dolgát. Evan Engram lejtmenetben van, a tegnapi produkciója elsősorban a dropjairól marad híres. Ereck Flowers is önmaga volt, illetve Chad Wheeler is úgy játszott, ahogy egy újonc UDFA játékos általában szokott. Az elkapókra is kár pazarolni a szót, ne csodálkozzunk azon, hogy megszereztük az offseasonban Brandon Marshallt és azt hiszem az is teljesen egyértelmű, hogy miért maradt tavaly a depth chart alján Roger Lewis és Tavarres King.

A védelem ismét azt hozta amit tud. A D line dominált a beteges washingtoni támadófal ellen, a JPP-Vernon páros 3,5 sackért volt felelős. Snacks és Tomlinson remeklése szinte egyértelmű már, de most megemlítem Jay Bromley-t is, aki szintén szép dolgokat mutatott. Landon Collins úgy játszott mint tavaly, amikor a liga legjobb védői között emlegették, Janoris Jenkins pedig egy TD-re visszahordott INT-vel vétette magát észre. Egy nagy negatívumot kell megemlítenem, ő pedig nem más, mint Donte Deayon. Óriási hiba volt a bevetése, Jamison Crowder azt csinált vele amit akart. Eli Apple nagyon kihúzhatta a gyufát, mert ismét az inaktívok között találta magát és egyre erősebben él a gyanú vele kapcsolatban, hogy ő lehetett az egyik névtelenül nyilatkozó.

Végezetül engem már csak egy dolog érdekel: mikor ér már véget a szezon?

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5613366433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása