Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Milyen hatással volt Fluker a futójátékra?

2018. január 15. - Asbee

Nem jöttek be a korábbi években a támadófalba fektetett erőforrások, így újjá kell alakítanunk az egységet. Mindenképp szükségünk lesz két új tackle-re, de a belső pozíciók is erősítésre szorulhatnak. A kevés kellemes meglepetés egyike D.J. Fluker volt, aki ugyan közel sem tökéletes játékos, de a munkamoráljával és a futásblokkolásával olyan pluszt adott a támadóknak, amelyre a jövőben is szükségünk lehet. Vajon a számok is megerősítenek minket ebben?

A korábbi első körös választott a padon kezdte az évet és csak a sérüléseknek köszönhetően kapott helyet a kezdőben. Ott azonban gyakorlatilag azonnal élni tudott a lehetőséggel és kiszoríthatatlan volt. Sajnos őt is elkapta a sérüléshullám és a 11. hét után már nem tudott pályára lépni.

Az értékeléshez a következő adatokat szedtem össze:

fluker_1.jpg

Szembetűnő az átlag, Flukerrel a pályán 4,2 yardot haladtak a futóink (és néhány esetben az elkapóink), míg nélküle mindössze 3,44-et. Brutális különbség. Hétszer lépett pályára, ezalatt pedig 4 alkalommal sikerült elérni a 4 yardos futásonkénti átlagot. Ez az a határ amely felett már használható futójátékról lehet beszélni, szóval ez sem olyan kiemelkedő teljesítmény. A többi 9 összecsapáson mindössze egyszer tudtuk átlépni ezt a határt, az utolsó fordulóban a Redskins ellen... Na ennyire rosszak voltunk. Kell magyarázni valamit? Aligha.

Az egyetlen dolog ami Fluker ellen szól az, hogy amikor a pályán volt, akkor papíron könnyebb dolga volt megbirkózni az ellenfél védelmeivel, hiszen a statisztika alapján ezek a D-k szenvedtek a játék ezen elemében. Hatással van a játék képére, hogyha olyan run defense-ek ellen kell helytállnod, amelyek átlagosan a liga második feléhez, de inkább a harmadához közel tartoznak, mintha olyanok ellen játszol amelyek a rangsor első felében tanyáznak. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy nem szabadna ekkora változásnak lennie.

Elmondható tehát, hogy a számok is megerősítették a látottakat, valóban hatalmas segítség volt D.J. Fluker a futójátéknak. A szerződése azonban lejárt, így kérdéses a maradása. Vajon megtartjuk, vagy más irányba indulunk el? Ti hogyan döntenétek?

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5613576253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása