Magyar New York Giants Szurkolói Blog

A csapat újjáépítése 4. rész: lehetséges draft stratégia

2018. január 19. - Asbee

Elérkeztünk az utolsó részhez, ezúttal a draft kerül előtérbe. Az első kör kivételével felesleges nevekben gondolkodni és a csapatok szabadügynök piaci tevékenysége is át fogja még néhányszor írni a forgatókönyvet. Mindig élvezetes megjósolni a jövőt, így most is tegyünk egy pillantást arra, hogy milyen 3 nap várható április végén.

Szerencsére ritkán választunk az első kör elején, így jelen pillanatban olyan jó pozícióból választhatunk, mint utoljára 14 éve. A trendek azt mutatják, hogy nem feltétlenül jár nagy sikerrel a "pickhalmozás", Manning pedig nem lesz már fiatalabb, így itt a lehetőség a következő franchise irányító kiválasztására. Bőven akadnak jelöltek, akik közül Sam Darnold és Josh Rosen viszi a prímet, közülük jelen pillanatban én Rosent választanám. Persze számításba kell venni Josh Allent is, aki leginkább csak a fizikai paramétereivel tud kitűnni, de a játékosmegfigyelők nagyon komálják őt. Remélhetőleg a Browns is. Nagy küzdő Baker Mayfield, akinek a stílusa azonban messze áll a profi rendszertől és közel sem biztos, hogy megéri őt kiválasztani a draft ezen szakaszában.

Persze az is előfordulhat, hogy nem QB-t választunk, ebben az esetben pedig Saquon Barkley megszerzése lenne a legmegfelelőbb. Letrade esetén Quenton Nelson jelentené a legjobb alternatívát. Ezek is korrekt választások lennének, de úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben egy irányító draftolása tűnik a legjobb lépésnek.

Ha már Barkley, egy futó megszerzése mindenképp jó szolgálatot tehet. Rendre azt mondják, hogy nem érdemes erre a posztra korai választási jogot áldozni, hiszen a running backek nem tudnak annyi ideig játszani mint mások és a játékosbörze hátsó szakaszában is jó játékosokat lehet találni. Ezt az állítást azért megcáfolja Zeke Elliott és Leonard Fournette, de ha visszamegyünk egy évtizedet az időben, akkor Adrian Petersont vagy Chris Johnsont is fel lehet hozni példaként, hogy egy első körös RB-nek is lehet örülni. Hosszú évek óta nem tudjuk stabilizálni a futójátékot és ennek az egyik fő oka, hogy Ahmad Bradshaw és Brandon Jacobs óta nem volt olyan játékosunk akikre egyértelműen kijelenthető lett volna, hogy hosszútávon is kezdő szintet képvisel. Emiatt úgy gondolom hogyha van rá lehetőségünk, akkor megfontolandó lehet egy 2. napos RB kiválasztása, aki végre meghozhatja a kellő stabilitást.

Persze valakinek blokkolnia is kell és jelezte már Dave Gettleman, hogy megoldásra vár a támadófal. A spread offense térnyerése miatt egyre nehezebb jó falembereket találni. Eltérő sémával dolgoznak ezek a rendszerek, mint az NFL támadóegységei, a passzsiettetőket elég 2-3 másodpercig tartani és más testtartással állnak fel a játékosok a LoS-re. Kedvelik a profi csapatok a monstrumokat, de az az érzésem, hogy nem feltétlenül kell ezeknek a játékosoknak prototípus méretekkel rendelkezniük, sokkal fontosabb a technikai képzettség. Jó példa erre Justin Pugh és Ereck Flowers. Pugh nagy meglepetésre lett első körös választott, igaz a 2012-es draft önmagában elég fura volt. Szinte mindenhol kiemelték a rövid karjait, de remek technikával rendelkezett. Amikor egészséges volt helytállt, tackle-ként sem vallott szégyent a helyét, de guardként volt igazán jó. Flowers épp az ellenkezője volt, fizikailag dominálta az ellenfeleit, mi pedig úgy gondoltuk, hogy a hiányosságait meg lehet tanítani neki és kiváló vakoldali tackle válhat belőle. Sajnos nem így lett, hiába fejlődött a harmadik szezonjára, ez kevésnek bizonyult, ráadásul úgy hírlik, hogy Bobby Harttal egyetemben ő is összerúgta a port Gettlemannel. Flowers-hez hasonló utat járt be egyébként Greg Robinson is, róla a Rams  (és a Lions) szurkolók tudnának mesélni. Örülnék hogyha sikerülne versenyképes szabadügynököket igazolni, aki mögé olyan újonc (akár több is) érkezhet, aki némi padozás után átvehetné a helyét.

Elkapót és tight endet nem szeretnék az első két napon. Sok csapat elfogadná az OBJ, Shepard, Engram hármast és jövőre talán a sérülésekkel sem leszünk ilyen balszerencsések. Persze Beckham túloldalára érkezhet még valaki, hiszen borítékolható Brandon Marshall távozása, de van egy sanda gyanúm, hogy Engram kevesebb alkalommal fog in-line tight endként felállni, mint idén. Ez azért is igaz lehet, mert Rhett Ellisont is többet lehetne foglalkoztatni, ráadásul Pat Shurmur már dolgozott vele, hiszen 2016-ban a Vikings tight end edzője volt. A mélységet azonban mindig lehet növelni és egy magas WR segítséget jelenthet a jövőben, vagy egy szélsebes alacsony játékos, aki a visszahordásokba is be tudna segíteni.

A támadók kivesézése után a védők következnek. A két évvel ezelőtti nagy bevásárlás után hasított a D-line, de az elmúlt esztendőben valahogy nem állt össze a passzsiettetés. Sem Jason Pierre-Paul sem Olivier Vernon nem volt végig egészséges és rotálni sem nagyon lehetett őket, mert nem állt rendelkezésre a megfelelő mélység. Talán a legfárasztóbb pozícióról beszélünk, ahol nagyon nehéz a snapek 90%-ban tökéletes teljesítményt nyújtani. A gyengélkedés másik oka, hogy egyikükre sem lehet ráhúzni a klasszikus pass rusher jelzőt, bár OV közelebb áll hozzá. Mindketten a nagyobb testű defensive endek közé tartoznak, akik a harmadik kísérleteknél akár a védőfal közepéről is tudják az irányítót rohamozni. Hiányzik azonban egy olyan játékos mint amilyen Osi Umenyiora volt, aki kisebb méretekkel, de nagyobb sebességgel rendelkezik és inkább a sackgyártásban jeleskedik. Kerry Wynn és Romeo Okwara szürkén játszott, Avery Moss pedig ugyan mutatott szép dolgokat, de sokat kell még bizonyítania és ő is simán folytathatja úgy mint Wynn és Okwara. Itt az idő tehát egy pass rusher draftolására, amit nem is feltétlenül szükséges az első körben megejteni, hiszen a történelem megmutatta, hogy a 2-3. körben is jó képességű DE-k megszerzésére van lehetőség. Osin kívül ezt bizonyítja Michael Strahan és Justin Tuck példája is. Damon Harrison és Dalvin Tomlinson mögé egy veterán szeretnék a rotációba, de 4. számú DT-nek egy hátsó körös újonc is megfelelő lehet.

Sokat lehetne regélni a linebacker sorról, hiszen teljesen átalakulhat a pozíció. Kevés esély van Jonathan Casillas és Keenan Robinson visszatérésére, B.J. Goodson pedig a tartóssága és a passz elleni hatékonysága miatt közel sem biztos, hogy gyökeret tud verni a kezdőben. Nem tudni mi lesz Devon Kennard jövője, reális esély van rá, hogy ő is máshol folytatja. Totális megújulásra van szükség, de a Panthers-nél látott munkássága azt sejtetheti, hogy Dave Gettlemannél sokkal nagyobb prioritást élveznek a linebackerek, mint Jerry Reese-nél. Ez az a csapatrész, amely nemcsak a minőségben, de a mennyiségben is hiányt szenved, minden segítségre szükség lesz.

Rendkívül izgatottak voltunk egy éve ilyenkor a cornerback állomány miatt, hiszen Janoris Jenkins a liga egyik legjobb formájában játszó játékos volt a posztján, Dominique Rodgers-Cromartie-n nem fogott az idő, Eli Apple pedig biztatóan mutatkozott be. Ami elromolhat az el is romlott és ennek a fordítottját láttuk 2017-ben. Jackrabbit megsérült, DRC-nél elmaradtak a labdaszerzések, Apple pedig a kirúgás szélére süllyesztett magát. A szezon végére eljutottunk oda, hogy a Pittsburgh-ből érkezett Ross Cockrell lett a legmegbízhatóbb CB, akinek azonban lejárt a szerződése. Mi lehet a jövő? Korábban megírtam, hogy Jenkins-re mindenképp építeni kell, a fegyelmezetlenségén kívül továbbra sem volt rá panasz. Sokat lehetne spórolni DRC elküldésével, de azt sem bánnám, ha egy fizetéscsökkentéssel megtartanánk. Ugyan túl van már a harmincon, de a slotban is tud játszani és a személyisége miatt a csapattársai is felnéznek rá. Megérdemelne egy bajnoki gyűrűt, így azt sem bánnám, ha egy SB contender csapathoz trade-elnénk, bár erre elég kevés az esély. No és mi legyen Apple sorsa? Úgy gondolom, hogy neki lefőtt a kávé, legalábbis New York szebbik felén biztosan. Amit lehet azt rosszul csinált, szinte példátlan, hogy valaki ilyen mélységekbe süllyedjen egy korrekt újonc szezon és egy erős edzőtábor után. Vagy elcseréljük vagy kivágjuk, de úgy érzem szinte biztosan nem marad. Legalább egy projekt játékosra szükségünk lesz, hiszen sok a bizonytalan tényező és sohasem lehet ugyebár elég cornered. Nem valószínű, hogy az első körökben érkezni fog safety, Landon Collins mellé talán nem kell egy extraklasszis játékos és a Darian Thompson-Andrew Adams megérdemel még egy esélyt.

Új rúgóra sem számítok a drafton, Aldrick Rosas mellé veterán konkurenciát tartok elképzelhetőnek, viszont Brad Wing motiválására (amennyiben marad) pont egy 7. körös pick vagy egy UDFA punter érkezhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr9413586199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása