Magyar New York Giants Szurkolói Blog

OBJ és az új szerződése

2018. február 10. - Asbee

A múlt héten olvashattunk róla, hogy új szerződést szeretne Beckham, amit már ebben az offseasonban alá akar írni. Biztos helye van 2018-ban, hiszen a szerződésének az ötödik éves opciójával játszhat és 8,5 millió dollárt kereshet idén. Valóban eljött az idő?

A játékos a következőket nyilatkozta a témával kapcsolatban:

"Remélem minél hamarabb pont kerül az ügy végére. Eljött az idő, hogy túlessünk rajta és előre tudjak tekinteni. Túl sokat agyalok azon, hogy vajon mit hoz a jövő? Hol fogok a házamba bútorokat vásárolni? Tudnom kell melyik az a hely amit otthonnak hívhatok és ahová bármikor hazamehetek. Ezek mellett biztos vagyok benne, hogy sikerrel járunk."

Nincs semmi kivetnivaló ebben a nyilatkozatban, minden játékos otthont szeretne találni magának a következő 4-5 évre. A liga egyik legnagyobb sztárjaként és top elkapóként busás szerződésre számíthat Beckham, szinte tutira az eddigi legnagyobb összegű WR szerződés lesz az övé még úgy is, hogy a legutóbbi szezon nagy részét kihagyta.

Jelenleg Antonio Brown van a ranglista élén, ő évente átlagosan 17 millió dollárral lehet gazdagabb, bár azt is hozzá kell tenni, hogy igen kevés garantált értéket tartalmaz a kontraktusa, igaz már a 30. életévéhez közelít. Azt gondolom tehát, hogy az évi 19-20 millió dollár lehet az az összeg amire mindkét fél számíthat. Egy olyan játékosról beszélünk aki a személyisége miatt mindig a középpontban lesz. Legyen szó akár a meccsnyerő elkapásokról, touchdown örömökről, sérülésről, másokkal való találkozásról, minden lépését figyelni fogják.

Ha rajtam múlna már most elkezdeném a puhatolózást, hiszen hosszú folyamatot várok. Emlékezzünk vissza Victor Cruzra, ő sokáig csak az RFA tenderével rendelkezett. Nem szeretném, ha franchise taget kellene kiosztanunk Beckhamnek. A legoptimálisabb megoldásnak azt tartanám, ha a 2018-as szezon végéig, vagy inkább annak az elejéig sikerülne megegyezni vele. Az ötödik éves opciójához próbálnék nem nyúlni, esetleg jutalmul hozzácsapnék egy vagy két millió dollárt.

Egy biztos: korszakos tehetségről beszélünk, 4-5 évente elérhető csak egy ilyen klasszis elkapó. Ezeket a játékosokat nem szokták más csapathoz engedni. Felemásan draftoltunk mostanában, miért ne tartanánk meg az elmúlt évtized legnagyobb szerzeményét? Nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a hosszabbítást és hiába vagyunk még időben, érdemes lenne elindítani a folyamatot. A támadóknál ő, a védőknél pedig Landon Collins lehet a következő időszak legmeghatározóbb embere. Így ha engem kérdeztek ők ketten jelentenék nekem a top prioritást.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5413652656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása