Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft prospectek: Nick Chubb, RB (Georgia)

2018. március 20. - Asbee

Nemcsak Saquon Barkley az egyetlen szép reménységű futó idén, hiszen Nick Chubb is hasonló tehetségnek indult, de egy súlyos sérülés majdnem keresztülhúzta a számításait. Ebből szerencsére fel tudott épülni és 3 és fél remek év, valamint egy sikeres Combine után várja az idei Draftot.

1995. december. 27-én született a Georgia állambeli Cedartownban. A helyi középiskola tanulójaként fociban és atlétikában is remekelt. Előbbiben 6983 futott yardot és 102 touchdownt szorgoskodott össze a középiskolás évei alatt. 4 csillagos tehetségnek rangsorolták és 2013 júniusában döntött a Georgia egyeteme mellett.

Nem esett kétségbe attól a ténytől, hogy ő lesz Todd Gurley utódja, hiszen már mellette is felkeltette a szurkolók figyelmét, a jelenlegi Rams RB kiesése után pedig az NCAA egyik legreményteljesebb játékosa lett. Meg is választották az SEC konferencia legjobb freshmanjének és a konferencia első csapatába is beválasztották. A Belk Bowlon 266 yardot futott, amivel rekordot tudott dönteni. 2015-ben még jobban a lovak közé csapott, de tragikusan ért véget a szezonja, hiszen három térdszalagját is elszakította. Ő azonban nem adta fel, komoly sérülés nélkül játszotta le a következő két évét és az egyetemi nagydöntőbe vezette a Bulldogs-t.

Erősségek

Sokoldalú játékos, képes lehet arra, hogy workhorse back legyen a profik között. Erőteljes futó, aki jól alkalmazható a tackle-k között és nem fél a védőktől való ütközéstől sem. Remekül lát a pályán, felfedezi a támadófal által megnyitott lyukakat és kellően gyors ahhoz, hogy átsuhanjon rajtuk. Könnyen vált irányt és átlagon felüli az egyensúlyérzéke. A képességei miatt több sémában is megállhatja a helyét. Ugyan keveset alkalmazták elkapásra és blokkolásra, de a játék ezen elemeiben sem tűnt elveszettnek. Borzasztó sérülést szenvedett 2015-ben, de vissza tudott térni és nem volt gond az elmúlt két szezonban a tartósságával. A Scouting Combine is megmutatta, hogy valóban topon van fizikailag. Szinte prototípus felépítése van a poszthoz. Igen termékeny college karrier van a háta mögött, 4744 yardot és 44 TD-t szerzett.

Gyengeségek

A ’15-ös sérülésével kell kezdeni, amikor elszakította három térdszalagját (de csodával határos módon az ACL egészséges maradt), pedig akár a Heismanra is esélyes lett volna. További javulásra van szüksége a passzblokkolásban ahhoz, hogy valódi 3 down backként számíthassanak rá. Nem mindig szereti bemocskolni a kezeit és a technikáján is tudna még mit csiszolni. Mindössze 30 elkapása volt a négy év alatt, amiből 18-at az első szezonjában mutatott be. Kérdés, hogy mennyire használódott el, hiszen 758 carry van a lábaiban.
Megjegyzések

Combine eredmények

Méretek: 5'11" és 227 lb
40 yard: 4,52 s
Fekvenyomás: 29
Súlypontemelkedés: 38,5 inch
Helyből távolugrás: 128 inch
3 cone drill: 7,09 s
20 yard shuttle: 4,25 s

Nagyon nagy kár a sérüléséért, hiszen valóban Barkley mellett ő lenne a top futó, sőt  ha egészségesen tolja végig az egyetemet akkor már tavaly is jelentkezett volna a draftra. Biztosan lesz olyan csapat akiknél emiatt biztosan alaposan visszaesik a big boardon, de ettől függetlenül nem szabad őt leírni. Vissza tudott térni a szalagszakadásából és két évig egészséges volt. A képességei alapján mindenképp lehet jövője az NFL-ben és az én szememben igen komoly értéket képviselne a második kör elején.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr4113755308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása