Magyar New York Giants Szurkolói Blog

3/66: Lorenzo Carter, OLB (Georgia)

2018. április 28. - Asbee

JPP elengedése után szükség volt a passzsiettetők fejlesztésére is, így várható volt, hogy ez a pozíció is terítékre kerül. Egy cserével is próbálkozott Gettleman ami nem jött össze, azonban így is a miénk lett Lorenzo Carter.

4 csillagos tehetségként jött ki a high schoolról, ahol az első két évét egy magániskolában töltötte. A foci mellett sokáig kosarazott is, amit jobban szeretett, de rájött, hogy előbbiben nagyobb esélye lehet egy jó karrierre. Georgia állam negyedik legnagyobb tehetsége volt, így számos SEC csapat érdeklődött a szolgálatai iránt, többek között az Alabama is. Ennek ellenére úgy döntött, hogy otthon marad és a Georgia Bulldogs játékosa lesz. OLB-ként kezdett a 3-4-es védelemben, majd az edzőváltás után erős oldali linebacker lett. A senior szezonjában volt a legsikeresebb, mikor 61 szerelést és 4,5 sacket szorgoskodott össze, ami második csapatos All-SEC jelölést eredményezett.

Erősségek

Kellően rugalmas ahhoz, hogy be tudjon fordulni a támadófal szélén. Aktívan használja a kezeit, amelynek köszönhetően előnyt tud kialakítani a passzsiettetésnél. A futások megállításához is ért, alacsonyan marad és jó technikával szerel. A turnoverek kierőszakolásából szintén kivette a részét, összesen 7 fumble-t hozott össze az egyetem alatt. A méretéhez képest hihetetlenül atletikus, a combine-on 4,46 másodperc alatt futotta a 40 yardot. Jó egyveleget alkot a magassága, a gyorsasága és a sokoldalúsága. Lazán mozgatja a csípőjét, ami komoly segítséget jelent coverage-ban. Számos feladatkörben tapasztalatot szerzett a Georgián.

Gyengeségek

Ugyan megvan a magassága és az izomtömegére sem lehet panasz, mégis karcsú játékos benyomását kelti. Jól dolgozik a széleken, de viszonylag könnyen ki tudják kapcsolni a játékból. Átlagos a felsőtestének az ereje, így nehezen válik le a blokkokról. Nem használja a kezeit a gapek támadásakor. Fejlődnie kell passzsiettetőként. Agresszívebb stílusra van szüksége. Ugyan elkerülték a komolyabb sérülések, de kérdéses, hogy az NFL-ben mennyire fogja bírni. Számos jó képességű csapattársa volt, így kérdéses, hogy ők mennyivel húzták fel a játékát.

Combine eredmények

Twitter

Jó értéket képvisel itt, az atletikus képessége miatt akár korábban is várható lett volna a kiválasztása. Ennek ellenére nem bánom, hogy nem sikerült cserélni érte, ennyit nekem nem biztos, hogy ért volna a megszerzése. Jól fog illeszkedni a 3-4-es rendszerbe, kell egy olyan játékos Olivier Vernon túloldalára akinek kicsit komplexebb feladatokat is lehet adni. Jó alapanyag, akinek ugyan fejlesztenie kell még az erején, de ha sikerül megfelelően elhelyezni a pályán és szabad területeket adunk neki, akkor szép dolgokra lehet képes a profik között is. Ja, és nem a Clemsonra járt... :D

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr613877782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása