Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Pozíciós áttekintő: elkapók

2018. május 17. - Asbee

Egy éve ilyenkor alaposan dörzsölhettük a tenyerünket, hiszen a Beckham-Marshall-Shepard hármas a liga egyik legjobb WR triójának tűnt. A sérülések aztán teljesen tönkrevágták a csapatrész minőségét, de így is bizakodóak lehetünk.

A legfontosabb, hogy jól halad OBJ sérülése és ott lesz a nyári edzőtáborban is. Sokat pletykáltak róla az újságírók, legfőképp a leendő szerződése volt terítéken, a játékosunk azonban egy szót sem szólt erről és becsülettel végezte a munkáját. A nyár közeledtével valószínűleg ismét visszatérünk a témára... Az orvosi vélemény szerint a bokatöréséből teljesen fel tud épülni, a motivációval pedig biztosan nem lesz probléma.

Vélhetően Sterling Shepard lesz Manning második számú célpontja, aki ugyan kihagyott öt mérkőzést tavaly, de így is előrelépett és megmutatta, hogy ő is képes a nagy játékokra. Egyértelműen a liga egyik legveszélyesebb slot elkapója lehet idén. A társai kiesése után már tavaly is nagy felelősség hárult rá, amely fokozódni fog és remélhetőleg a sérülésekkel is szerencsésebb lesz. Ha valóban minden összejön, akkor reális esélye lesz az 1000 yardos határ elérésére.

Shepard mögött találunk némi szakadékot, a harmadik elkapó szerepéért vélhetően Roger Lewis és Cody Latimer fog majd csatázni. Lewis volt az egyik haszonélvezője a tavalyi sérüléshullámnak, de legfeljebb limitált szerepkörben lehet kezdő. Még mindig túl inkonzisztens, de egy-egy meglepetésjátékra jó lehet, ezt már láthattuk a Chiefs ellen is. Összességében nem neki kell megváltania a világot, de sokkal egyenletesebbnek kell lennie ahhoz, hogy a rotációban maradhasson.

Szükség volt egy magas elkapóra, akit meg is kaptunk Cody Latimer személyében, akitől szintén nem várhatunk el többet, mint Lewis-tól. Négy évet húzott le Denverben, ezalatt az idő alatt csak tavaly zárt 200 yard felett. El tudok képzelni olyan szituációt, amelyben hasznos lehet, de úgy érzem, hogy sokan többet láttak bele az ő leigazolásába mint amit valójában nyújtani tud.

Az ötödik helyre jelen pillanatban Travis Rudolph a legesélyesebb, aki a tavalyi előszezon hőse volt, de a gyakorlócsapatban kellett kezdenie az évet. Kissé meglepődtünk ezen, de később választ kaptunk a miértre, élesben eléggé lámpalázasan teljesített. Visszahordóként nem tudott veszélyes lenni, elkapóként pedig az is előfordult vele, hogy teljesen váratlanul érte a felé szálló átadás. Aggodalomra azonban semmi oka, bőven fejlődhet még.

A névsor alapján tehát előfordulhat, hogy csak öt elkapót tartunk az aktív keretben, ez azonban esélyt adhat az ismeretlenebb játékosoknak is. Hunter Sharpnak van már némi NFL tapasztalata, ráadásul egy TD elkapása is van tavalyról, amelyet a Redskins ellen mutatott be. Kalif Raymond returnerként kaphat szerepet, bár csökkenti az esélyét, hogy egyre kevésbé fontosak már a visszahordások. Latimerhez hasonlóan Marquis Bundy is magas elkapó, neki eddig egy mérkőzése volt, de elkapást nem tudott bemutatni.

Keeon Johnson már tavaly is velünk volt és korrekt benyomást keltett az előszezon mérkőzésein, kíváncsi vagyok, hogy mennyit tudott fejlődni. Amba Etta-Tawo akár el is kelhetett volna a tavalyi drafton, így benne is lehet potenciál. Alonzo Russell eddig sehol sem kapott aktív lehetőséget, idén pedig Jawill Davis az egyetlen UDFA próbálkozónk.

Ugyan érezhető Marshall hiánya, hiszen OBJ túloldalára nem tudunk minőségi elkapót kiállítani, de erre nem is feltétlenül lesz szükség, hiszen Evan Engram bőven hozni tudja egy második vagy egy harmadik számú WR számait. Van némi kérdőjel, hiszen nem kapott még új szerződést Beckham és sérülés után tér vissza, de a papírforma alapján komolyan szétzilálhatja ez a névsor az ellenfelek védelmeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr5513965044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása