Szavazás

Twitter

Facebook Like

Partnerek

Mel Kiper draft értékelése

2015.01.25. 15:18 :: Asbee

Egy szezon után elégedettek lehetünk a májusban kiválasztott újoncainkkal, ez pedig tükröződik más írásából is. Nem is rabolnám az időt, lássuk mit írt Kiper.

Draft utáni értékelés: B

"Ha felszorozzuk Odell Beckham Jr. számait 16 meccsre, akkor 121 elkapás, 1740 yard és 16 TD jön ki. Azért említem meg, mert 91 elkapással, 1300 feletti yarddal és 12 touchdownnal zárt úgy, hogy csak az ötödik héten játszott először. Még bámulatosabb, hogy az első három összecsapásán csak 10 elkapása volt. Ami a szezon második felében történt az szinte abszurd. A Giants egy olyan elkapót szerzett meg, aki meghatározhatja az egész generációt és a páratlan WR class-ból is ki tud emelkedni. A játékosbörze után azt írtam, hogy 'megvan Beckham esélye arra, hogy egy dinamikus, megbízható kezű NFL játékos legyen, aki szép játékokat mutathat be az elkapás után, de ahhoz is megvan a sebessége, hogy elszakadjon a védőktől. Azt vártam, hogy Eric Ebron elérhető lesz, de őt elvitte a Detroit. Ennek ellenére egy olyan célpontot kapott Manning, akire nagy szüksége volt.'

Vajon mi lett volna akkor, ha ő is benn van még? Ezen kívül Weston Richburg szenvedett néha guard poszton, de ő valójában center, így ez betudható a posztváltásnak is. Több mint 1000 snapet lehetett a pályán, ami szintén nem rossz. Andre Williams megmutatta, hogy kezdő tud lenni 2015-ben és Devon Kennard is hasonló potenciállal rendelkezik. Jay Bromley még mindig kérdőjel és segítségre is szüksége lesz, de posztján remekelt Johnathan Hankins. Beckham a harmdik WR volt aki gazdára talált, ő telitalálatnak bizonyult és rajta kívül több hasznos láncszemet is sikerült találni. Remek draft."

Új osztályzat: A

Szólj hozzá!

Draft prospectek: Brandon Scherff OT, Iowa

2015.01.23. 22:50 :: Asbee

Itt a második ismertető az NFL leendő újonc játékosairól. A védőfalból áttérünk a támadófalba és az Iowa kiválósága, Brandon Scherff kerül sorra.

Szólj hozzá!

2014-es FA igazolásaink

2015.01.21. 21:24 :: Asbee

Mozgalmas offseasonunk volt tavaly, hiszen komolyan átalakult csapatunk és több nagy fizetési igényű játékost sikerült New Yorkba csábítani. Ez persze kockázatot is rejt magában, most nézzünk egy év után mennyire vált be a költekezés.

Szólj hozzá!

2014 legjobbjai

2015.01.20. 22:58 :: Asbee

Már több hét eltelt az alapszakasz vége óta, így itt az ideje annak, hogy visszatekintsünk a 2014-es szezonra és kiosszuk az egyéni elismeréseket csapatunk legjobb játékosainak. Jöjjenek hát az elmúlt esztendő kiválóságai!

Szólj hozzá!

Spagnuolo visszatért

2015.01.16. 22:13 :: Asbee

Csapatunk régi-új defensive coordinatort kapott, Steve Spagnuolo lett Perry Fewell utódja. A DC korábban szép éveket töltött el New Yorkban, 2008-ban nagy szerepet vállalt a Super Bowl győzelmünkből. Azóta nem járt ekkora sikerrel, de idén visszatérhet a helyes útra.

Coughlin a következőket nyilatkozta róla:

"Sokat beszéltünk a jelöltekkel. Az energia, a lelkesedés és az erős személyiség amit láttunk korábban Spagnuolonál újra felszínre törtek. Nagyon komolyan vágyott arra, hogy ismét csapatunk tagja legyen."

És amit elvár a beosztottjától:

"Rendkívül lelkes természete van. A védelem nagyban megváltozott távozása óta. Baltimore-ban John Harbaugh-val és Dean Pees-el dolgozott együtt, akik remekül értenek a defense-hez. Steve több egyetemi edzővel, többek között Urban Meyerrel is sokat beszélt arról, hogyan kell védekezni a népszerűvé váló spread offense ellen."

Defensive coordinatorunk a következőket mondta:

"Reménykedtem benne, hogy meg tudom tenni a következő lépést és újra coordinator lehetek. Külön öröm, hogy ezt pont Tom Coughlin mellett tehetem meg, akinek a lehető legjobb személyisége van. Remekül érzem most magam, az offseasonban pedig kidolgozzuk a belünket is azért, hogy jól szerepeljünk. Hálás vagyok John Harbaughnak, Steve Bisciottinak és Ozzie Newsome-nak az előző állásomért. John Harbaugh személyében egy remek edzőt ismertem meg, akivel álom volt együtt dolgozni."

Spagnuolo tehát rendkívül izgatott az új lehetőség miatt és az biztos, hogy egy otthonos környezetben igyekszik feledtetni a félresikerült New orleans-i kitérőt. Az külön szimpatikus, hogy dicsérte előző munkahelyét is. Ugyan több tényező is volt ami ellene szólt, de ha sikerül átmenteni a 2007-es mentalitást, akkor megújult védelmünkkel is sikeres lehet.

Szólj hozzá!

Ki lehet az új defensive coordinator?

2015.01.13. 22:03 :: Asbee

Perry Fewell elküldése után gőzerővel zajlik az új defensive coordinator keresése, a posztra pedig több jelölt is van. Az interjúk még zajlanak, döntés kb. 1 héten belül születhet.

Elsőként Raheem Morris nevét dobták be a köztudatba. Korábban a Tampa Bay Buccaneers csapatát irányíthatta, jelenleg pedig a Washington Redskins DB edzőjeként tevékenykedik. Persze amilyen gyorsan felröppent a neve olyan gyorsan el is felejthetjük őt, hiszen a hírek szerint nem ő lesz a befutó.

Pepper Johnsonnak már nagyobb esélye van erre, őt hétfőn hallgattuk meg. Játékosként hosszú éveket töltött el csapatunkban, edzőként pedig sokáig a New England Patriots alkalmazottja volt, jelenleg a Buffalo Bills D line edzője. Sokak szívesen látnák és valószínűleg nagy esélye is van az állás betöltésére, hiszen egészen biztosan megérett már erre a feladatra.

Steve Spagnuolo is a listán van, ő korábban Super Bowlt is nyert csapatunk védelmének vezetőedzőjeként. Azóta sajnos lefelé ívelt a pályája, de egy interjúval nem veszítünk semmit. Visszatérésével új impulzusok is érhetik, amelyek pozitívan érintenék csapatunkat is. Ezt a lépést azonban alaposan át kell vizsgálni.

Bedobtak egy újabb nevet, a korábbi Raiders HC Dennis Allenről van szó. Interjúja a mai napon zajlott (kedd), a bejegyzés megírásakor még biztosan csapatunk központjában tartózkodik.

Ti kit látnátok legszívesebben Fewell utódjaként?

8 komment

Odell Beckham Jr. rekordjai

2015.01.12. 20:37 :: Asbee

Újonc elkapónk számos rekordot állított fel első profi szezonjában, melyeket szinte képtelenség összegezni, most azonban mégis megpróbálom ezt. Nem is húznám az időt, a tovább gombra kattintva láthatjátok is őket!

2 komment

Hogyan tovább 5. rész: draft

2015.01.09. 22:18 :: Asbee

Elérkeztünk az öt részes sorozat záró epizódjához, amely a drafttal végződik. Persze ez egyelőre csak vakon tippelés, tavaszig sokat fognak változni a rangsorok. Az egyetemi játékosokat sem ismerem kellőképp, így elsősorban a needekre koncentráltam és az adott körbe megpróbáltam kiválasztani a legmegfelelőbb játékost. Jöhet tehát a játékosbörze!

4 komment

Perry Fewell távozott

2015.01.07. 20:17 :: Asbee

Folytatódik csapatunk átszervezése, tavaly offensive coordinatort váltottunk, idén pedig a védelem került terítékre. A defensive coordinatornak, Perry Fewellnek távoznia kellett, rajta kívül pedig a cornerbackek edzőjétől, Peter Giuntától is megváltunk.

Várható is volt a lépés és nem is. Egyrészt a defense alulteljesítette magát, másrészt viszont többen is kiálltak Fewell mellett és a napok múlásával azt vártuk, hogy nem történik személyi változás az edzői stábban. A döntést persze számszerűen is lehet indokolni. Védelmünk számai az elmúlt öt évben a következőképp alakultak:

2014: Yards per game, 375.8 (29th); Points per game, 25.0 (23rd)
2013: Yards, 332.2 (8th); Points, 23.9 (18th)
2012: Yards, 383.4 (31st); Points, 21.5 (12th)
2011: Yards, 367.6 (22nd); Points, 23.1 (21st)
2010: Yards, 310.6 (7th); Points, 24.4 (21st)

Ez azt jelenti, hogy átlagban kapott yardok és pontok tekintetében a 19-dik helyen zártunk Fewell alatt. Átlagos teljesítmény, ez alátámasztja a DC kirúgását. Probléma is volt, hogy az egység sohasem tudott hosszútávon konzisztensen jó játékot nyújtani. A read option szintén komoly problémát jelentett, komikus jeleneteket láthattunk az elmúlt három évből.

Azt gondolom tehát, hogy meg kellett tenni ezt a lépést, ahogy tavaly az offense-re, úgy idén a defense is ráfér a vérfrissítés. Utódlásáról egyelőre még nincs információ, de a hírek szerint a Panthers LB edzője, Al Holcomb esélyes lehet a pozícióra.

4 komment

Hogyan tovább 4. rész: FA piac

2015.01.05. 22:10 :: Asbee

Újabb izgalmas bejegyzés következik, elérkeztünk a szabadügynök piachoz, jöhetnek az érkező játékosok! Vajon melyek azok a posztok amelyekre erősítés érkezik? Ez az írás már erőteljesen csak a képzelet szüleménye, nem lehet tudni kik lesznek azok akik kikerülnek a free agent piacra és árukat is mindössze megsaccolni lehet.

14 komment

Draft prospectek: Leonard Willams DE/DT, USC

2015.01.04. 18:08 :: Asbee

Nem lehet elég korán elkezdeni az idei draft legtehetségesebb játékosainak bemutatását, így most ez is a kezdetét veszi. Az első bemutatásra kerülő prospect a USC kiválósága, Leonard Williams.

Szólj hozzá!

Hogyan tovább 3. rész: szerződéshosszabbítások

2015.01.03. 15:13 :: Asbee

Sikerült megnövelni a fizetési sapka alatti hely mértékét, így lássuk kik azok akiket megtartok és mekkora összeg marad a szabadügynök piacra. Kezdődhet a móka!

Szólj hozzá!

Hogyan tovább 2. rész: korai távozók

2015.01.01. 18:33 :: Asbee

Elérkeztünk a második részhez, azon játékosaink kerülnek nagyító alá, akik túl sok pénzt visznek haza és valószínűleg a valóságban sem fognak jelenlegi szerződéseikkel 2015-ben játszani. Lássuk kikről is van szó.

Szólj hozzá!

Future/reserve szerződések

2014.12.31. 18:57 :: Asbee

2015-ben a következő játékosok próbálhatnak szerencsét csapatunknál:

Michael Bamiro, OL
Julian Talley, WR
Juron Criner, WR
Chris Harper, WR
Jordan Stanton, DE
Thomsd Gordon, S
Josh Victorian, CB
Nikita Whitlock, FB
Unai' Unga, LB
Bennett Jackson, CB
Robert Malone, P

Szólj hozzá!

Hogyan tovább 1. rész: edzőink sorsa

2014.12.29. 22:55 :: Asbee

Az alapszakasz végével véget ért csapatunk számára a szezon és már hetekkel ezelőtt arról találgattunk, hogy mit hozhat számunkra a jövő. Most ez aktualitását nyerte, hiszen nincs több mérkőzésünk idén. Így most egy öt részes sorozat indul, amely az én szemszögemből nézve lemodellezi az előttünk álló offseason alakulásait. Elsőként edzőink vannak terítéken.

1 komment