Pozíciós áttekintő: special team

2017. július 19. - Asbee

Elérkeztünk a végéhez, nem maradt más hátra mint a kicker, a punter, a long snapper és a returnerek  áttekintése. Ugyan ezek a pozíciók nem tartalmaznak akkora izgalmakat mint a többi más posztok, de azért itt is találunk kisebb-nagyobb kérdőjeleket.

Tovább

Melyik célpontnak lehet gyengébb éve?

A tavasz folyamán alaposan betáraztunk az elkapókból és a tight endekből, ami nem is csoda, hiszen az offense gyengélkedéséből ők is kivették a részüket. Egyedül Odell Beckham Jr. tudott váratlant húzni, Victor Cruzon meglátszott a kihagyás, Sterling Shepard pedig (egyelőre) nem olyan játékos aki mindig fel tud nőni Beckham mellé. Elsőként Brandon Marshallt igazoltuk le, majd a draft első körében érkezett Evan Engram. Négy olyan célpontja lesz tehát Eli Manningnek akikre alaposan számítani fog, de a mennyiség azt is jelentheti, hogy nem mindig lesznek fenn együtt a pályán és ez a számokban is megmutatkozhat.

Tovább

Pozíciós áttekintő: safety-k

Egy évvel ezelőtt komoly aggályaink voltak a safety poszt miatt. Landon Collins felemás újonc évet produkált, mellette pedig nem volt olyan tapasztalt játékos, aki komoly stabilitást jelentett volna a védelem utolsó vonalának. Collins olyan fejlődést mutatott be amelyet senki sem várt és a liga egyik legjobb védője volt 2016-ban. Mellette Andrew Adams kapta a legtöbb lehetőséget, aki draftolatlan játékosként került a csapatunkhoz és szép jövő állhat előtte. Darian Thompson sérülés miatt hamar kiesett, de vele kapcsolatban izgatottan várhatjuk a jövőt.

Tovább

Pozíciós áttekintő: cornerbackek

Közeledünk a végéhez, a secondary a soros, közülük pedig a cornerbackekre fogok most koncentrálni. Az elmúlt években alaposan felturbóztuk az egységet, hiszen Dominique Rodgers-Cromartie-t és Janoris Jenkins a szabadügynök piacról, Eli Apple-t pedig a tavalyi draft első körében szereztük meg. A befektetés meg is térült, 2016-ban a liga egyik legjobb CB hármasát tudtuk kiállítani. Vajon megismételhető az egy évvel ezelőtti teljesítmény?

Tovább

Pozíciós áttekintő: linebackerek

Nemcsak a játékosok, hanem mi is próbáljuk kiélvezni a nyarat, de most néhány napos pihenőt követően egy újabb áttekintőt olvashattok. A linebacker pozíció következik, amely általában a csapatunk egyik gyenge pontját jelenti. Antonio Pierce óta nem volt igazi klasszisunk ezen a poszton, de 2016-ban ez az egység is hozzátette a magáét a jó szerepléshez.

Tovább

Pozíciós áttekintő: védőfal

Csapatunk legendásan híres a bivalyerős védőfaláról, olyan passzsiettetők voltak Giants játékosok, mint Lawrence Taylor, Michael Strahan vagy Justin Tuck, de a jelenlegi keret sem szűkölködik klasszisokból, elég csak Damon Harrison-ra, Jason Pierre-Paulra vagy Olivier Vernonra gondolni. Ugyan 2016-ban tapasztaltunk némi hiányosságot, de a defensive line-nak is komoly szerepe volt abban, hogy ez a védelem némi túlzással a liga aljáról a liga tetejére küzdötte fel magát.

Tovább

Pozíciós áttekintő: támadófal

Elérkeztünk a leghúzósabb áttekintőhöz, a támadófal kerül nagyító alá. Ahogyan sok más csapat az NFL-ben, úgy együttesünk is szenved egy jól teljesítő ötös összeállításával, hiszen Ereck Flowers draftolása eddig nem vált be, Justin Pugh és Weston Richburg játékát pedig a sérülések akadályozták. A játékosbörze sem dúskált a jó képességű falemberekben, így a harmadik napra hagytuk annak a választását, a szabadügynök piacon pedig a legtöbb játékos áron felül kelt el és maradtunk az olcsóbb megoldást jelentő D.J. Flukernél. Vajon láthatunk pozitív dolgokat is 2017-ben?

1rec51.jpg

Tovább

Pozíciós áttekintő: elkapók

Az elmúlt években szinte mindig izgatottak lehettünk a passzjáték miatt, hiszen Odell Beckham Jr. személyében a liga egyik legjobb elkapóját sikerült draftolni, aki bármikor képes egy váratlan húzásra. Ennek az lett a hátránya, hogy túlságosan is tőle függött az offense, ezt a hiányt azonban megpróbáltuk orvosolni Brandon Marshall megszerzésével. Vajon meghozza ez a lépés a kívánt eredményt? Esetleg más is nagyobb szerepet kap idén?

Tovább

Mini edzőtábor - OBJ visszatért, McAdoo új frizurája

Ma volt a háromnapos mini tábor elő napja, ez a közös gyakorlás az OTA-val ellentétben már kötelező.

Odell Beckham Jr. csatlakozott a csapathoz (Olivier Vernon is) és láthatóan jó formában van. Természetesen szóba került az OTA-tól való távolmaradásának oka, de ő remek választ adott a kétkedőknek.

"Igazán nagyszerű ismét együtt lenni a csapattal. Ez egy speciális kötelék." - mondta. "Itt szeretnék maradni életem végéig."

Ez a kívánsága összhangban van John Mara társtulajdonos korábbi nyilatkozatával, aki azt szeretné, ha Odell Giant-ként vonulna vissza, vagyis egész pályafutását a csapatnál töltené. Azt hiszem, ezzel vagyunk így egy páran. 

A szerződésével kapcsolatos kérdésekre (az OTA-tól való távolmaradásának a szerződéséhez lenne köze) azt válaszolta, hogy az ilyen kérdésekkel az ügynöke foglalkozik, ő egyetlen dologra akar összpontosítani és az a football.

Láthatóan kirobbanó formában érkezett vissza, az első edzés után McAdoo is elégedett volt. Amíg valaki egyedül is ilyen mennyiségű és minőségű edzésmunkát végez és ahogy Asbee fogalmazott, a hátán viszi az offense-t, valóban nincs jelentősége annak, hogy részt vesz-e az önkéntes gyakorlásokon.

A nap másik szenzációja McAdoo új frizurája. Elismerte, hogy játékosai részéről korábban sok kritika érte a hajviselete miatt. Volt olyan vélemény, hogy Pat Riley(kosárlabda edző)-szerű, de idézem a legjobb kommentet szó, helyesebben szám szerint: "19-0!" Hát nem tudom..... Na jó, női szemmel talán egy kicsit tényleg jobb...

minicampmontage.jpg

 

OTA jegyzetek

Újabb három napos gyakorlással folytatódik az OTA sorozat és csapatunk hivatalos honlapján olvashattunk is néhány hírmorzsát, most ezek következnek:

Erős újonc éven van túl Sterling Shepard és idén még nagyobb összhangban lehet Eli Manninggel. Ez látszott is a mai napon, több szép elkapást mutatott be. A kezdő QB leghosszabb sikeres átadását Roger Lewis kapta el.

A védelem is remekelt, Landon Collins-nak lehetett volna egy nagy interceptionje, de végül elejtette a labdát. Nemcsak a kezdők, hanem a 2. és a 3. sor is helytállt.

Az ACL szakadás után lábadozó Geno Smith egyre több lehetőséget kapott és mind a négy irányítónknak volt egy-egy rövid touchdown átadása.

Paul Perkins is nagyon aktív volt ami nem csoda, hiszen őt várjuk a kezdő running backnek. Volt egy futóversenye Janoris Jenkins ellen amit megnyert.

B.J. Goodsonnak is sokkal több lehetőséget szánunk, aki egyelőre élt a lehetőséggel. Ő hívta a játékokat a védelemben és neki is volt majdnem egy interceptionje. Az UDFA Jadar Johnsonnak viszont volt egy pickje.

Evan Engram jól muzsikált a seam route-oknál, több szép elkapása is volt ezekből a játékokból.