Akiken sok múlhat 1. - Giants

2012. január 18. - GaborKerek

Lássuk, hogy kik azok, akik döntően befolyásolhatják a hétvégi összecsapás végkimenetelét.

 

 

 

Támadók

A szezont egy borzasztó mérkőzéssel kezdő Eli Manning felpörgött, olyannyira, hogy az alapszakasz végén több passzolt yardja volt, mint a nagynevű bátyónak valaha (egy adott évben). Persze igazságtalan lenne azt mondani, hogy ez egyedül Eli érdeme, hisz nem arról volt szó, hogy magasra feldobálta a labdákat, majd alájuk futott. Idén abban a szerencsés helyzetben volt a csapat, hogy az elkapásra jogosult játékosok sokszor játszottak “ihletett” formában. Hakeem Nicks, a csodagyerek Victor Cruz, Mario Manningham es a Cruzhoz hasonlóan draftolatlan szabadügynök, korábbi pratice squad töltelék Jake Ballard TE mind jó alapszakaszon vannak túl. A playoffban Ballard szerepe kicsit redukálódott, Cruzra is jobban figyelnek. Ebből Nicks húzott hasznot, aki 2 mérkőzés után “szerény” 280 elkapott yarddal es 4 touchdownnal rendelkezik. A csapatból Manningham a másik játékos, aki elkapott touchdownnal rendelkezik, igaz ő is rögtön kettővel.  Ahogy az a számokból is látszik, a csapat főként a levegőben szerzi a yardokat, a mostani meccsen sem várható más. Fontos lesz, hogy az erőteljesen “labdavadász” 49ers védelem ellen miként viselik gondját a játékszernek.

         Nem mehetünk el szó nélkül a támadó fal tagjai mellett sem. Miközben a passzjáték korábban nem látott magasságokban szárnyalt, addig a futójátékunk is korábban soha nem látott számokat mutatott fel, de sajnos negatív irányban. Sok fog múlni azon, hogy a futójáték mennyire fogja segíteni Manninget és az elkapókat. Voltak fellángolások (elég csak a Falcons ellen mutatott formára visszagondolni) es feledhető mérkőzések (Pl. a Packers elleni), fontos lenne, hogy törekedjünk a sormintára és ismét sok futott yarddal keserítsük az ellenfél védelmének életét. A rájátszásban is Ahmad Bradshaw az eredményesebb futónk, viszont Brandon Jacobs magára talált és rég nem látott lelkesedéssel döntögeti fel a védőket. Az alapszakaszban valahogy mindig úgy esett, hogy ha az alaposan megfizetett (Korábban pont a 49ers sorait erősítő) szabadügynök center David Baas nem játszott, akkor ment a futás. Nos, ő egészséges. (De lassan kezdi megszolgálni az évi 3 millió dolláros uzsonnapénzét). A másik „bér-gyilkos” David Diehl, aki, maradjunk annyiban, nem úgy teljesít, mint az elvárható lenne. Minden negatívum ellenére az idei rájátszásban a támadó fal még nem kapott büntetést, ezt nagyon jó lenne folytatni. A bivalyerős 49ers védelem mindent meg fog tenni, hogy elrontsa a kedvünket, ne segítsünk nekik.

 

Védők

 

         Ahogy az a csapat többi részére is igaz, ők is folyamatosan szívták fel magukat az alapszakasz végétől kezdve. A Falcons elleni nullázás (A 2 pont egy safety miatt született, tehát a védelmük érte el.) egy erődemonstrációnak is felfogható volt, a Green Bay ellen pedig csak folytatták a már megkezdett munkát.

 

         A védelem lelke továbbra is a kíméletlen pass rush. A Jason Pierre-Paul és Justin Tuck (Idén nem az igazi) nevével fémjelzett alakulat egy egészséges és motivált Osi Umenyiorával és egy szintén lelkes Dave Tollefsonnal súlyosbodott. Az alakulat azonban nem csak Deffensive Endekből áll, ha kell, akkor a DT-k (Chris Canty, Linval Joseph) is odaérnek az irányítóhoz. 

         A lienebacker sor …..egyre jobb. A 6. körös Williams messze várakozásokon felül teljesít, a DE-ből konvertált Mathias Kiwanuka futás ellen megbízható, de hatósugara nem végtelen, Michael Boley-ra nem lehet panasz, sokáig a csapat egyetlen igazi linebackere volt, Chase Blacburn pedig egy „kihipózott” Ray Lewis módjára üt, vág, tüzeli a többieket, mutatja a példát. Mindazonáltal  a Frisco annyira aljas csapat, hogy van egy Vernon Davis-ük, akit nem fognak félni használni, pont úgy, mint a szintén kiváló Frank Goret, szóval nehéz estének néznek elébe a srácok.

                A nehéz este a secondary tagjainak is „kinéz”. Bár Braylon Edwards már nem tagja a San Francisco keretének (Sokak szerint nem vesztettek sokat vele) Vernon Davis önmagában felér egy komplett elkapógárdával. Nem elég, hogy gyors, „nem akarsz beszólni neki” testalkata miatt földre vinni sem egyszerű. Gyanítható, hogy a linebackerek mellett Kenny Phillips es Antrell Rolle is sokat fogja kergetni, reméljük több, mint kevesebb sikerrel.

A többi elkapó nem ennyire veszélyes, de nagy hiba lenne lenézni őket, különösen, hogy a korábbi első körös Michael Crabtree is képes szép játékokra. Valószínűleg Corey Webster fogja őrizni, idén oldott már meg komoly feladatokat, Crabtree sem tűnik lehetetlennek.
Mivel sok futásra számíthatunk, ezért a sec tagjainak nem csak az elkapók ellen kell majd viaskodniuk, ezért is fontos, hogy Deon Grant a Packers elleni formáját hozza.
        

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr493574972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.