Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Játékos teljesítmény értékelő

2012. január 23. - balu10

Lássuk, hogy ki milyen teljesítményt nyújtott a csapat részéről, hogy sikerült megszereznünk a George Halas-trófeát! 

 

 

Hol is kezdhetném, ha nem Eli Manningnél, aki megint elképesztően jó játékot mutatott be. Hihetetlen sokszor passzoltattuk, szám szerint 58-szor és ebből 32 volt sikeres. 316 yardot sikerült összehoznia és 2 TD passzt. Ennek a teljesítménynek is köszönhetően Manning neve mellé egy újabb 4.negyedes comeback került. Ami még ennél is fontosabb talán, hogy mindezt olyan erős pass rush ellen, hogy többször ténylegesen a földbe döngölték 1-1 passz után...

Szintén fantasztikus teljesítményt nyújtott "újra" Victor Cruz is. Az ezt megelőző két mérkőzésen ugyan Nicks villogott inkább, de a mostani mérkőzésen Cruz 10 passzt és 142 yardot kapott el. Ráadásként rengetegszer kulcsszituációban! Maninnghamet is lassan már csak clutch MM-nek fogják szólítani, mert megint egy elkapása volt ugyan, de az TD-t ért és azzal fordítottunk a 4. negyedben.

Bradshaw is hozta, amit kellett, hiszen a liga legjobb futás elleni védelme ellen ért el 20 futásból 79 yardot. Az Offensive Line nem tudhat ilyen jó meccset magáénak. A futásblokkolásnál is akadtak problémák, de nem ez volt a legnagyobb baj. Hanem, hogy egyszerűen képtelenek voltak a második félidőtől kezdve megtartani az embereiket. Rendszeresen ütötték-vágták Elit a 49ers falemberei. 5 sacket is szereztek és az egyik esetben McDonaldnak, aki mellesleg 2,5 saket szerzett, még Eli kezéből is sikerült kivernie a labdát. Hynoski viszont jó meccset tudhat magáénak, hiszen 3 elkapást is csinált 20 yardért, ami egy FB-től, főleg nálunk az elmúlt években, nem megszokott. A TE-ek játéka meglepő volt. Ballard a sérülésnek és így az edzések hiányának köszönhetően rendszeresen azt se tudta, hogy hova kell felállnia, Eli küldözgette őt fel-álá és elkapásban sem jeleskedett, hiszen az egyetlen felé szálló passzt is elejtette. De Beckum és főleg Pascoe játékára nem lehet panasz. Hiszen utóbbi megszerezte élete első TD elkapását ráadásul egy ilyen fontos, kiélezett meccsen. 

A védelemben is voltak kiemelkedő teljesítmények. JPP megint nagyot játszott, volt mínuszos tackleje, egy fél sackje és leütött passza is. Tuck is végre azt hozta, amit elvárunk tőle, 1,5 sack és rendszeresen siettette Smithet. Az egész pass rushról és a védőfalról általában elmondható, hogy kiemelkedő munkát végeztek. Smithnek rendszeresen az "életéért" kellett futnia a zsebből kifelé és előre is.

Az LB sor is pazar teljesítménnyel rukkolt elő. Goret  74 yardon tartottuk és TD-t sem futott. Blackburn volt a "tacklegyár" 5 solo + 2 assistal. J. Williams  neve pedig itt is felmerülhet, hiszen Smith egyik passzát elütötte és majdnem interceptiont is szerzett belőle. 

A secondary teljesítménye ennyire nem dicsérhető. Bár Webster és Ross jó teljesítményt nyújtottak (azért Ross elejtett egy INT-et), de a safety páros két nagy játékot is benyelt. Davist képtelenek voltak egész mérkőzésen tartani és egy 73 és egy 28 yardos TD elkapást is "engedtek" neki. Messze lemaradva követték őt, így zavartalanul hajthatta végre mindkét nagy játékát. 

 És végül a special team, akik az egész szezonban értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak (bár jobb volt mint az előtti évben), de ezen a meccsen nekik köszönhetjük a győzelmet. Weatherford remekül puntot, pedig 12-szer is kellett neki! J. Williams a hosszabítás során egy visszahordás során erőszakolt ki fumblet, amelyet Devin Thomas megszerzett (neki az már a második szerzett labdája volt), ezzel lehetőséget teremtve Tynesnak, hogy győztes Field Goalt rúgjon. Tynes pedig ezt és a másik kísérletét is berúgta, tehát rá sem lehet panasz! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr553741112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása