Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Különbségek és hasonlóságok 2007-tel

2012. február 04. - Asbee

Elkerülhetetlen az összehasonlítás a 2007-es szezonnal, mikor szintén a New England Patriots ellen játszotta csapatunk a Super Bowlt. Akkor győztesen kerültünk ki a párharcból, reméljük így történik idén is. Íme néhány érdekesség és párhuzam a két idénnyel kapcsolatban.

  • 16 olyan Giants játékos van rosteren, akik négy éve is a csapat tagjai voltak. A Patriots-nál ez a szám 7. A két head coach (Couchlin és Bellichick) természetesen azonos.
  • Mindkét csapat hasonló úton jutott el a nagydöntőbe akkor is és most is. A Giants-nek három győzelemre volt szüksége, mindkétszer utazott a fagyos Green Bay-be, valamint legyőzte az első két helyen rangsorolt csapatot. Ezen felül mindkétszer hosszabbításra volt szükség az NFC döntőben, az összecsapásokat pedig Lawrence Tynes sikeres field goaljai döntöttek el. A Patriots pedig mindkétszer az elsőként rangsorolt AFC csapatként masírozott a Super Bowlba.
  • Sokkal meggyőzőbb a Giants offense idén, mint négy éve. Ez elsősorban a passzjáték és Manning előretörésének, illetve a védelem szezon közbeni gyengélkedésének köszönhető. 2007-ben az offense a 16-dik, a defense a 7-dik, idén előbbi a 8-dik, utóbbi a 27-dik helyen végzett az alapszakaszban a számok alapján.
  • A Patriots D# még nálunk is gyengébben teljesített idén, mindössze a 31-dik helyre rangsorolták csapatrészüket. Négy éve ellenben a legjobb offense mellett a 4-dik legjobb defense-t tudhatták magukénak, most pedig az offense lett a negyedik legjobb.
  • A legnagyobb különbség pedig, hogy 2007-ben a Patriots veretlenül lépett pályára Glendale-ben és mindenki a tökéletes teljesítményről beszélt. Idén becsúszott nekik 3 vereség, illetve a Giants védelem is jelentősen feljavult a playoffra, így egyik csapatot sem lehet egyértelmű esélyesként emlegetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr414065522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása