Super Bowl XLVI - 1. félidő

2012. február 06. - Asbee

A győztes Super Bowl első félidejét tekintjük át egy nappal a győzelem után, holnap pedig jöhet a folytatás!


A coin toss-t a Patriots nyerte meg, akik átadták a támadás jogát. Az első drive-ban remekül haladtunk, már field goal közelbe értünk. Egy benyelt sack és egy rossz futás azonban 3rd & 13-t eredményezett, ahol szintén sacket szerzett a Patriots. Steve Weatherford ellenben tökéleteset puntolt és a 6 yardról jöhetett a New England.
Az első play-t egy play action passzal nyitotta a Pats, Brady azonban nem talált elkapót és a nyomás hatására a zsebben még az end zone-ból előre hajította a labdát. Az ítélet intentional grounding, az eredmény pedig safety. 2-0.


Következő drive-unk alaphangját Henry Hynoski adta meg remek first downjával. A passz mellett a futás is működött, Ahmad Bradshaw szerzett értékes yardokat stiff arm-ja után. Könnyedén menetelt előre az offense, Pascoe újabb elkapása után az end zone-ban próbálkozhattunk. 3rd & 3-nál Cruz felé szállt az átadás, kezéből azonban kicsavarták a labdát, amit a New England szerzett meg, azonban 12-en voltak a pályán, így továbbra is Manningék jöhettek. A végső csapást 2 yardról vittük be, Cruz indult slotból, némi előnyt szerzett védőjével szemben, Eli pedig Mayo feje mögé dobta a labdát ezzel megtalálva egyik kedvenc célpontját. Az extra pontot Lawrence Tynes értékesítette. 9-0.


A Patriots első játékánál ismét egy bravúros Giants játékot láthattunk, Aaron Ross „védte ki” a blokkot, majd remekül szerelte Green-Ellis-t. Egy screen passz után további értékes yardokat szerzett a New England running back-je, majd a 3rd down szituációban Branch-et találta meg Brady. A következő play-re némileg rosszul álltunk fel, Boley vigyázott Welkerre, az eredmény pedig újabb first down… Bellichick trükkös játékot is bevetett, Welker futásával már a red zone-ba kerültek. Ezzel véget is ért az első negyed. Manning mellett Brady is tökéletes munkát végzett és rossz passz nélkül haladt előre a New England. Volt, hogy empty backfielddel álltak fel és a no huddle offense-t is bevetették a passrush ellen. Jason Pierre-Paul pedig megmutatta miért is választották a negyedik legértékesebb védőjátékosnak, hosszú karjaival ütötte le Brady átadását, így jöhettek a special teamek. Gostowski magabiztosan értékesítette a 29 yardos field goalt. 9-3.


Harmadik drive-unkat egy sikertelen passzal kezdtük, majd Jacobs tört át és a first downig meg sem állt. Bravúros playekből továbbra sem volt hiány, 3rd & 6-nál Nicks szedte le a mennyezetről Manning bombáját. Egy buta büntetés után nehéz helyzetbe kerültünk. 15 yardot kellett volna haladnunk a támadás folytatásához, azonban Bradshaw elkapása után 4 yard kellett volna a first downhoz. Weatherford ellenben szépet puntolt Blackmon viszont nem tudta elkapni a labdát, így touchback lett a puntból.


JPP továbbra is elemében volt és ismét leütötte Brady passzát, most az első kísérletre. Welker elkapása egy yarddal rövidebb lett a tervezettnél, így Meskó Zoli is bemutatkozhatott, remek puntja után pedig ismét mi jöhettünk.


Érdekes adat volt, hogy 10 first downt szereztünk a Patriots 3 first downjával szemben, illetve 22 percet volt nálunk a labda, míg az ellenfélnél mindössze 6 percet. A flat zónában továbbra is megtalálta Eli a célpontjait, így Hynoski újabb first downt szerzett. Öröm volt látni, hogy végre a futások is működtek, Bradshaw és Jacobs is hasznos yardokat hozott. Utóbbi szerzett volna remek first downt, azonban Boothe véleményes holdingja után 10 yarddal hátrébb küldtek minket. Ezúttal Manningham felé repült a passz, a hosszú átadás azonban sikertelen lett, így a first down helyett Weatherford puntolhatott. Ismét nagyot alkotott és a 4 yardos vonalról indíthatta a drive-ot Brady.


Rögtön egy false starttal kezdett a Pats, így megfelezték az end zone-hoz való távolságot. A meleg helyzetből azonban Welker és Woodhead vezérletével kijött a New England. Gronkowski is bemutatkozott az első félidő végén, elkapásával 20 yardot hozott. Woodhead újabb futását követően pedig már a 2 minute warning jöhetett. Hernandez elkapásánál jött vissza némi remény, Rolle és Boley kicsavarta a TE kezéből a labdát, azonban a játékvezetők elkapást ítéltek nem fumble-t. A döntés helyes volt. Waters holdingjával pedig nehezítette a Patriots dolgát. A 3rd down kísérletet azonban remekül oldotta meg Brady és Hernandez. Szörnyű volt látni, hogy mennyire nem ment a TE-k levédekezése. Welker és Hernandez mellett Woodhead is szép elkapásokat mutatott be. Hozzánk hasonlóan a Patriots is a 2 yardos vonalról próbálkozhatott, a futást azonban JPP állította meg, aki blokk nélkül rohanta le a RB-t. Az utolsó play azonban katasztrofálisra sikeredett, Brady-t a D line megközelíteni sem tudta, a sztár QB pedig Woodheadet találta meg. A 94 yardos drive holtversenyben a leghosszabb drive a Super Bowlok történetében. Az extra pontot Gostowski értékesítette. 9-10.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr554072871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.