Magyar New York Giants Szurkolói Blog

A linebacker sor

2012. február 17. - Asbee

A linebacker sorban is rengeteg kérdés akad. Sok volt a sérült, akik jövőre visszatérnének, rengeteg újonc játszott, ők pedig még jobbak lesznek/lehetnek.

Kezdjük a szabadügynökökkel. Chase Blackburn a rájátszásra a csapat hőse lett, újraigazolása után pedig élete formáját mutatta. Egyértelműen hiányzott egy vezér a LB-k között ő pedig betöltötte ezt a szerepet. Nem fog milliókat kérni, megtartására véleményem szerint nagy szükség van. Jonathan Goff a másik FA, ő lett volna idén a kezdő MLB. Kiesésével gyengült a pozíció, azonban kissé túlértékelték az ő szerepét. Ne feledjük, hogy az utóbbi években ő is részese volt annak, hogy a védelem gyakorlatilag csak a védőfalból és a secondary-ből állt. Az ellenfél futóival csak a meccs utáni kézfogáskor találkozott, coverage-ben pedig szintén nem világklasszis. Ellenben néhány 3rd down szituációt jól oldott meg, valamint számos negatív yardos tackle-t hozott össze. Kettejüket összevetve nagyjából azonos képességűek. Blackburnt mégis előrébb venném, elsősorban a mentalitása, személyisége miatt. Kérdés milyen állapotban lesz Goff a sérülése után, amennyiben készen áll, úgy a kezdő pozícióért harcolhat.

Michael Boley a legjobb LB a rosteren helye megkérdőjelezhetetlen. Mathias Kiwanuka hol DE-t hol LB-t játszik, idén utóbbi pozícióban számítottak rá, a védőfalban azonban jobb teljesítményre lenne képes. Ha Umenyiora marad, akkor vélhetően továbbra is a linebackerek között szerepel Kiwanuka.

Clint Sintim három éve óriási reményekkel érkezett. Alapvetően 3-4-es OLB, a drafton azonban be kellett húzni. Rookie éve a Tony Romo-n bemutatott sack-je miatt marad emlékezetes, ekkor természetesen a backupok között volt a depth charton. Következő évében sem tudott robbantani, Keith Bulluck lett a kezdő OLB, majd sérülés is hátráltatta Sintimet. Idei szezonját pedig egy újabb sérülés vágta tönkre, ami gyakorlatilag NFL pályafutásának végét jelentheti. Valószínűsíthető a cut, abban bízhat, hogy más csapattól kap egy esélyt a bizonyításra és rosteren tud maradni. Legutóbbi sérülése előtt azt mondtam volna, hogy egy 3-4-es csapatban akár a kezdő helyet is kiharcolhatná magának, ettől azonban már igen távol áll. Nagy kár érte…

A szezonnak négy rookie LB-vel vágtunk neki. A legnevesebb Mark Herzlich, aki első körös prospect volt anno, rákbetegsége azonban keresztülhúzta terveit. Ő azonban nem adta fel, újra egészséges lett, majd UDFA- ként New Yorkba került és SB-t nyert! Egyelőre legfőképp backupként szerepelt, mikor megkapta az esélyt, hogy kezdőként is pályára léphessen, akkor megsérült. Fejlődési lehetőséget látok a játékában, egy jó offseason után rosteren maradhat. A legnevesebb rookie után most jöjjön a legjobb teljesítményt nyújtó player, mégpedig Jacquian Williams. Az újonc játékosok közül a második legtöbb tackle-t szerezte. Teljesítményének értékét, mutatja, hogy csak a hatodik körben draftoltuk. Sebessége kiváló, ő a leggyorsabb LB a keretben, coverage-ben megállja a helyét, ha pedig arról van szó, akkor blitzelni is tud. Szép jövő áll előtte!

Spencer Paysinger leginkább az offseasonban mutatta meg magát, a regular season során már a backupok között szerepelt. Herzlich mellett őt sem draftolták. Érdekesség, hogy a középiskola elvégzése után számos egyetem WR-ként számított volna rá, az Oregon azonban a linebacker sorban számolt vele, így oda írt alá. A mai napig áldja akkori döntését. Greg Jones Goffot próbálta helyettesíteni több-kevesebb sikerrel. Látszott rajta, hogy újonc, nem volt még elég érett ahhoz, hogy kezdő lehessen. Rosszul nem játszott, ha továbbra is így folytatja, hasznos tagja lehet a csapatnak.

A drafton első körben rendszerint a bennmaradó legjobb játékost választjuk ki, nem pedig posztra húzunk, ez valószínűleg így lesz most is. Igaz QB-t vagy WR-t szinte biztosan nem viszünk el. LB viszont könnyedén jöhet. Persze 1/32-re már nehezebb jót húzni. Luke Kuechly-t már valószínűleg elviszik ekkora, azonban ha Dont’a Hightower (a képen) vagy Vontaze Burfict elérhető lesz, akkor bizony  Reese végre LB-t húzhat hosszú évek után. Majd meglátjuk…

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr714124304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása