Defensive Line

2012. február 19. - GaborKerek

 

A corner és linebacker alakulat után most a védőfalról olvashattok kicsit bővebben.

 

 

 

 

A mondás úgy tartja, hogy mind a támadó, mind a védőjáték lelke a fal. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mi falunk évek óta nagyon rendben van, ami azért is fontos, mert védekezésünk alapja az irányító terrorizálása. Az elmúlt években megesett, hogy ezt gyakorlatilag csak a faltól láthattuk, idénre viszont Fewell is belátta, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, nem a játékosokat próbálta sémához igazítani, hanem „szegény ember vízzel főz” (Megjegyzem, nagyon sok NFL védő koordinátor szeretne annyira szegény ember lenni, mint Perry Fewell és most nem az anyagiakról beszélek.) alapon a sémát alakította a meglévő emberekre. Ennek gyümölcse lett az év végére remekül összeálló védelem.

Haladjunk kívülről befelé, tehát kezdjük a Defensive Endekkel.

 Jelenleg itt a bőség zavara áll fent, hiszen annyi minőségi játékossal rendelkezünk. Idén Jason Pierre-Paul nyújtotta a legjobb teljesítményt, minden elfogultság nélkül lehetett a nevét az „Év Védőjátékosa” cím várományosai között emlegetni. Voltak mérkőzések, amikor az embert azt hihette, hogy csak JPP van a pályán. Sackelte az irányítókat (Nem tudom megemészteni a Jets elleni anulált sack­fumble-jét, mert Sanchez gyakorlatilag a hasához húzta a labdát, de a bírók dobó mozdulatnak minősítették.), ha nem érte el őket, a hosszú kezeivel field goalt blokkolt, volt, hogy egy mérkőzésen 100 playt töltött a pályán, ipari mennyiségben szállította a szereléseket. Ez utóbbi különösen nagy szó, hiszen bebizonyította, hogy nem csupán egy egysíkú pass rusher, hanem komplett DE. Mindezt a 2. Profi évében, úgy, hogy a legmagasabb egyetemi szinten csak egy évet játszott, tehát még mindig kicsit nyers.  Ha nem száll el a srác és nem sérül meg, akkor határ a csillagos ég. Rookie szerződése még évekig él, szóval miatta nem kell aggódnunk.

 

A következő játékos a sorban Justin Tuck. Sajnos idén sérülés hátráltatta, ami nagyban rá is nyomta a bélyegét, ettől függetlenül a csapat egyik legfontosabb tagja, a védelem kapitánya.  Nem olyan gyors, mint JPP vagy Osi, de megtalálja a módját, hogy az irányító közelébe férkőzhessen, ráadásul fizikai ereje miatt a fal közepére is be lehet küldeni (meg is tettük sokszor), mert onnan is képes nyomást kifejteni. JPP-re azt mondtam, hogy komplett DE, nos, akkor Tucknál ezt négyzetre lehet emelni. Mint írtam, idén sérüléssel küzdött, de biztosra veszem, hogy felépül és jövőre újra a régi Justint láthatjuk. Nem keres keveset, de meg is dolgozik érte, ráadásul az ő szerződésével sem kell foglalkozni egy ideig, mivel 2014-ig szól.

Osi Umenyiora már nem ilyen egyszerű eset. Elvileg neki is élő szerződése van, de már két éve azért sír, mert kevesli (Nem kellene liftes atlantai villára költeni, és akkor nem lenne kevés – MTV Cribbs) és szerinte túlteljesítette. Persze nagy igazságtalanság lenne ennyivel elintézni, hiszen egy remek játékosról és ős Giantses-ről van szó. Idén sérül volt, csak 9 meccsen játszott, de össze is szedett 9 sacket és 2 kierőszakolt fumblet. Legnagyobb negatívum vele kapcsolatban a kora, sérülékenysége, és hogy sackjeit nem a legerősebb ellenfelek ellen szedi össze. Utóbbira csattanós válasz lehet az idei playoff menetelés, ahol holtversenyben a legtöbb sacket érte el Brooks Reeddel és Tuckkal. A Falcons ellen egy, a Green Bay ellen kettő, míg a 49ers ellen 0.5 sacket jegyzett. Az ő jövője kérdéses lehet, hiszen nagy szerződést akar. Meglepődnék, ha ezt tőlünk kapná meg, hisz mint írtam, nem mai csirke és jövő év végéig érvényben lévő kontraktusa van. Fontos lenne megtartani, de lehetséges, hogy elcseréljük.

 

Mathias Kiwanuka neve már felmerül a LB sorral foglalkozó cikkben, szóval róla nem írnék túl sokat. A korábbi 1. körös választás univerzális játékos, de szerepéhez képes sokat keres. Én szeretném, ha visszakerülne a DE pozícióba, de ez sok mindentől függ.

 

Dave Tollefson a tipikus „jómunkásember”. Intelligens játékos, szerethető, aki nagyon mélyről jött (Annyit írnék csak, hogy iskola után volt ő asztalos is, mielőtt profi focista lett) ráadásul idén elég jó évet zárt, hiszen 5 sack került a neve mellé. Inkább ST játékos, aki ha kell, pályára is kerül, de mivel ez rideg üzlet, ő pedig szabadügynök, ezért lehet, hogy jövőre már más mezben láthatjuk. Szerintem ez tőle függ, biztos, hogy ajánlunk neki szerződést, kérdés, hogy az 5 sack miatt mennyire ugrik meg az értéke.

Justin Trattou és Adrian Tracy nem sok vizet zavartak, ha mennek, mennek, ha maradnak, maradnak, de sokat ne várjon senki sem tőlük.

 

Egy pozícióval beljebb találhatjuk a Defensive Tackle-ket.

 

Az elsőszámú játékos Chris Canty. Pár évvel korábban érkezett a csoportrivális Cowboystól. Korábban 3-4-es DE pozícióban játszott, kicsit megsínylette a sémaváltást, ráadásul korábban sérülésekkel is küszködött. Idénre állítása szerint minden összeállt, és tényleg elfogadhatóan játszott. Nem egy Suh szintű pass rusher, de rossznak sem nevezhető, ráadásul futás ellen is jól játszik. Mindezek ellenére rengeteget keres, lehet, hogy megkeressük egy szerződés átalakítással, de távozása erősen valószínűtlen.

 

Másik kezdő játékosunk Linval Joseph volt. JPP után érkezett (szó szerint, JPP jött az első körben, Linval a másodikban.), hatalmas méretekkel rendelkezik, akkora, mint egy fél ház. Főleg futás ellen jeleskedik, nagyon lelkes, hasznos játékos. Rookie szerződése alatt játszik, nagy potenciál van benne.

 

A DT poszton alkalmazott rotáció miatt Rocky Bernard is elég sokat volt pályán. A 2009-es nagy FA bevásárlás alkalmával érkezett (Bernard, Canty, Boley), elég vaskos szerződéssel kínáltuk meg, amit elfelejtett megszolgálni. Azóta már egyszer ki lett rúgva, de aprópénzért visszajött. Sacket idén nem szerzett, irányítóra nem veszélyes ráadásul szabadügynök. Nem fiatal, lehet, hogy ajánlunk neki egy minimál szerződést, ami utána csak rajta fog múlni.

 

A következő játékos tényleges bemutatkozását én nagyon várom. Idén érkezett a draft 2. Körében de egy sajnálatos mellizom szakadás miatt elég korán IR listára került és egy percet sem játszott. Marvin Austinról beszélek. Mint írtam, 2. Körben érkezett, de ő 1. Körös tehetség volt. Az egész North Carolina csapatára kiható ügynök botrány miatt kénytelen volt kihagyni a teljes utolsó évét az egyetemen. (Robert Quinn/Rams/ és Greg Little/Browns/ is hasonló sorsra jutott) Ezután elment az East-West Shrine Gamre-re (Második legrangosabb „újonc” meccs a Senior Bowl után), ahol meggyilkolt mindenkit, viszont az combine-on állítólag „Mindenki hibás csak én nem” stílusban nyilatkozott, ami miatt sok csapatnak elment tőle a kedve. A draft előtt Reese kikérte Nicks véleményét Austinról, majd a csapat a második körben behúzta a tehetséges játékost. Ellentétben Canty-val és Joseph-fel, ő igazi pass rusher, képes a fal belsejéből nyomást gyakorolni. Az ő berobbanása nagyot lendítene a játékunkon és befolyással lenne mind Osi, mind Canty jövőjére. Reméljük a legjobbakat.

Rajtuk kívül még a csapat játékosai Dwayne Hendricks, akiről alig lehet tudni valamit, és Jimmy Kennedy, aki egy orbitális bust. (Kérdezzétek csak a régebbi Rams fanokat.) Lehet, hogy mindketten távoznak, bár Hendricks a PS-ben töltötte az évet, szóval ő lehet, hogy marad, de Kennedy szabadügynök és gyakorlatilag semmit nem csinált. Inkább jöjjön valaki fiatalabb és olcsóbb.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr264134313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.