2009-es draft értékelés

2012. február 23. - Asbee

Azt mondják, hogy egy draft eredményességét kb. 3 szezon után lehet értékelni. Így elérkezett az idő, hogy áttekintsük a 2009-ben kiválasztott játékosok teljesítményét.

1/29: Hakeem Nicks

Nicks a North Carolina egyetemről érkezett csapatunkba, mint Plaxico Burress utódja. Nem egyszerű feladatot kapott tehát a remek elkapó. Képességei alapján egyértelműen későbbi elsőszámú elkapónak prognosztizálták, ez pedig be is következett! Nicks remek kezű, erős elkapó, playmaker képességekkel. Ezen tulajdonságokat nemcsak az egyetemen, hanem az NFL-ben is megmutatta, már első évében is!

Rookie szezonjában 790 yardig jutott, azt követően pedig mindkét évben 1000 elkapott yard felett zárt. Ráadásul sérülés miatt néhány meccset mindkétszer kihagyni kényszerült. Idei teljesítményét kissé elhomályosította Victor Cruz remeklése. Mindezek ellenére továbbra is elsőszámú elkapóként tekintek Nicks-re, aki ha így folytatja rövidesen Pro Bowl meghívást is kap. Eli remeklésében ő is nagy szerepet vállalt, remek célpontot kapott kiváló irányítónk. Lassan pedig az új szerződés és a nagy pénz ideje is eljön, ezzel legjobb éveire is New Yorkban tartva az elkapót.

2/13: Clint Sintim

Sintim draftolása már kissé kockázatosnak bizonyult, mivel az egyetemen 3-4-es OLB-t játszott a Virginia csapatában. Képességei miatt azonban nem lehetett benn hagyni. Ahogy posztjából látható leginkább a blitzeknél jeleskedett, a játék többi elemében (elsősorban coverage-ben) volt még mit fejlődnie ahhoz, hogy 4-3-as sémában is kezdő OLB lehessen. Bemutatkozó évében a backupok között szerepelt, Tony Romo elleni sack-jével azonban megmutatta magát a New yorki közönségnek. A további big play-ek azonban elmaradtak. Második évére a gyenge LB sorban ki kellett volna harcolnia a kezdő SLB pozíciót, ez azonban nem jött össze neki és a veterán, FA piacról hozott Keith Bulluck kiszorította (aki nem muzsikált valami fényesen…). Az idény végén ráadásul sérülést is szenvedett. Idén eldőlhetett volna, hogy megragad a csapatban, vagy bust lesz, azonban egy újabb sérülés ismét közbeszólt… Ez tehát gyakorlatilag giants-es (NFL?) pályafutásának végét jelenti. Valószínűleg az offseasonban cutoljuk, esetleg egy 3-4-es csapat elviheti, ahol talán rosteren tud maradni.

2/28: Will Beatty

Beatty némi meglepetésre lecsúszott a második kör végére, Reese pedig itt is a BPA-t alkalmazta. Akkor még nem volt need az OT pozíciója, ellenben utólag jól jártunk ezzel a draft pickkel. Tavaly már egyértelmű needként volt megjelölve a pozíció, a vezetőség azonban Beatty-nek szavazott bizalmat, aki élt is a lehetőséggel. Ugyan voltak hangok, hogy a kezdő pozíció egy előzetes karácsonyi ajándék, azonban senki nem csalódott a fiatal tackle teljesítményében. Első két évében néha bizonytalankodott még, igaz akkor sem játszott rosszul, idén azonban megmutatta, hogy lehet vele számolni kezdőként is. Sérülése után Diehl játszott a helyén, aki gyengébb teljesítményt nyújtott nála, így véleményem szerint Beatty rászolgált a kezdő pozícióra a vakoldalon. Mindenképp jó picknek számít.

3/21: Ramses Barden

Barden Nicks-hez hasonlóan Burress pótlására érkezett a Cal Poly egyetemről. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, 6’6” magas. Kiváló tehetségnek tartották, nagy potenciál lakozott játékában. Felépítésre jobban hasonlít Burress-re, mint Nicks, egyértelmű need volt egy magas elkapó igazolása is. Ilyen méretekkel elsősorban a red zone-ban lehet veszélyes, gondoltuk akkor. 3 év alatt azonban egyetlen TD sem írható a neve mellé. Keveset játszott és mikor pályára lépett, akkor is igen korán sérülést szenvedett. Egy-egy szép elkapást bemutatott, de mindössze ennyi, ez eddig igen szerény teljesítmény tőle. Az idei playoffban ráadásul már csak az inaktívok között láthattuk a nevét. Ugyan egy halvány remény van még, hogy megmutassa képességét, én azonban valószínűbbnek látom, hogy kiérdemelje a bust jelzőt. További sorsa Manningham maradásától is függ, ha vetélytársa távozik, akkor Jernigannel versenghet majd a harmadik elkapó szerepéért.

3/36 (compensatory pick): Travis Beckum

Beckum TE-ként érkezett, azonban közel sem volt biztos, hogy abban a pozícióban is fog játszani. Remek kezekkel rendelkezik, elkapásban jó, azonban blokkolásban katasztrofális. Így pályára küldése esetén az ellenfél valószínűleg tudja, hogy passz fog következni. Draftolása után voltak olyan hangok, hogy slot receiverként alkalmazzuk majd inkább, illetve külön playek lesznek kidolgozva Beckumra. Ebből nem sok minden valósult meg. Draftolása nem tűnt rossz húzásnak, hiszen újabb célpontot kapott Eli és akkor még Kevin Boss is nálunk játszott, aki blokkolásban is jó. Az áttörés azonban nem következett (még) be, idén toronymagasan kezdőnek kellett volna lennie, ellenben Jake Ballard került elő a semmiből. A szezont valószínűleg mindketten PUP listán kezdik, így várható a drafton egy TE érkezése már akár az első körben is, utána pedig nem várna már túl sok szerep Beckumra…

4/29: Andre Brown

A draft ezen szakaszában Brown stealnek számított. A Pro Bowlon is remekelt, megmutatta kiváló képességeit, ráadásul elkapásban is lehet rá számítani. Rookie szezonjára azonban lesérült, egy év múlva pedig kikerült a keretből. Ezután egy-egy meccsre több csapatban is megfordult (Carolina, Denver, Indianapolis, Washington), azonban rövid idő után mindenhonnan távoznia kellett. Augusztusban aztán visszakerült hozzánk és a practice squadban töltötte a szezont. Az offseasonban valószínűleg kap még egy (utolsó) lehetőséget a bizonyításra. Ha nincs a sérülése másképp alakultak volna a dolgok.

5/15: Rhett Bomar

Bomar egyértelműen Manning mögé érkezett. Backup QB-nak kicsit biztosabb lenne egy tapasztalt játékost szerződtetni, mint egy rookie-t. Lehetőséget nem kapott a bizonyításra, legtöbb idejét a practice squadban töltötte, majd Minnesotában próbált szerencsét, jelenleg azonban csapat nélkül áll.

6/27: DeAndre Wright

Egyik scoutunknak tetszett meg Wright játéka, így behúztuk a hatodik kör végére. Hatodik körben jó értéket képvisel, erős játékos, remek fizikai képességekkel. Az NFL-ben azonban nem tudott megragadni.

7/27: Stoney Woodson

Szintén egy defensive backet húztunk be a hetedik körben is. Woodson max a csere szerepére lett volna alkalmas, azonban ő sem ragadt meg sem a csapatban sem az NFL-ben.

Már csak az összegzés maradt hátra. Az utolsó négy pick gyakorlatilag kuka. Barden, Beckum mindössze egy-két jó elkapásra volt jó, de ennyi. Karrierjük ezen szakaszában többet várnar tőlük az ember. A két második körös pickünk közül csak Beatty jött be, kiérdemelte a kezdő LT pozíciót. Sintim a játékrendszer és a sérülései miatt bust lett. Hakeem Nicks viszont hozta az elvárásokat, a csapat elsőszámú elkapóját tisztelhetjük személyében. Összegzés: C-

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr94186397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.