Magyar New York Giants Szurkolói Blog

1/32-es pick lehet: Zach Brown

2012. március 10. - Asbee

Ugyan nem az OLB poszt a legnagyobb need (Boley a legjobb LB a rosteren, Williams pedig már rookie szezonjában kiharcolta a kezdő pozíciót), azonban a BPA logika szerint könnyedén kiköthet nálunk Zach Brown is akár.

1989. október. 23-án született Marylandben. Kedvenc tv műsora a family guy, az NFL csapatok közül pedig a St. Louis Rams-ért szorít. Középiskolában a linebacker poszt mellett futóként is alkalmazták, senior évében 1537 futott yard és 20 TD mellett 90 solo tackle-t is begyűjtött. Pályafutását a North Carolina egyetemen folytatta.

2008-as újonc szezonját igazi freshmanként, tartalékként töltötte, leginkább a special teamben lépett pályára. A szezon során összesen 6 tackle-t írhattak fel a neve mellé. 2009-ben mint a csapat egyik leggyorsabb játékosa szerepelt. 60 méteres futásban 6,73-t futott, ezzel felállítva a UNC atlétikai rekordját. Visszatérve a focira, első hat meccsén WLB poszton kezdett, 47 tackle-vel fejezte be az idényt, legnagyszerűbb teljesítményét pedig a Georgia Tech ellen nyújtotta 8 tackle-vel. 2010 aztán az ő éve volt, igaz csak 5 meccsen kezdett, de 72 tackle mellett lehúzott 3 interceptiont is. Senior éve pedig még kiválóbbra sikerült 105 tackle-vel, 5,5 sackkel és szintén 3 INT-nel.

Képességeit tekintve a playek olvasásában javulásra van szüksége, azonban egyetemi pályafutása alatt fejlődést mutatott e területen. Például play action során könnyen elmozdulhat a rossz irányba, azonban sebessége miatt képes megcsinálni a play-t. Pass coverage-ban azonban sebessége miatt remekül alkalmazató. Nem egy kifejezett big hitter, azonban a tackle-t az open fielden is meg tudja csinálni, igaz ezen a területen is van még mit javulnia. Inkább hosszú kezeivel próbálja meg leteríteni a labdás játékost, mintsem, hogy testtel támadja és megállásra kényszerítse. Blitzeknél is alkalmazható. Gyorsaságának és agilitásának köszönhetően olyan képességek birtokában van, amit nem lehet tanítani.

Képessége alapján tehát az első körbe várható Zach Brown. A Tar Heels csapatából korábban már volt egy első körös pickünk Hakeem Nicks személyében, aki igencsak bevált. Rendkívüli fizikai képessége mellett futballozni is tud. A foci mellett, ahogy korábban már szó volt róla, az atlétikában is remekelt, 3 éve egy felmérésen állítólag 4,28-t futott 40 yardon. A combine-on 4,50-t futott, ezzel a második legjobb idő az övé. A fekvenyomást kihagyta, vertical, illetve broad jumpban kb. a középmezőnyben végzett. 1/32-re mindenképp jó lehet, ha például nincs benn már a megfelelő falember, vagy akár egy TE, akkor SB győztesként simán megengedhető, hogy őt draftolja. Az LB sorba egyébként is jól jön az upgrade, gyorsaságával pedig új színt vinne a csapatrészbe. Michael Boley behúzódhatna így középre, ahogy a szezon során néhányszor ezt már meg is tette, mellette pedig játszhatna Brown és Williams. Így kevesebbet lehetne használni a nickel felállást és a pass coverage sem romlana sokat, a futás elleni védekezés ellenben javulna. Bárcsak ilyen egyszerű lenne…

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr64308185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása