Magyar New York Giants Szurkolói Blog

Draft értékelés 2008

2012. március 13. - GaborKerek

A 2009-es után most az egy évvel korábbi draft értékelését olvashatjátok.

 

 

 

1.       Kör    Kenny Phillips, Safety, Miami  1/31

Ebben az évben az ideihez hasonló cipőben jártunk. Egy SB győzelem után az utolsók között draftoltunk, ráadásul számos pozícióra ráfért az erősítés.  Gibril Wilson távozása után nyilvánvalóvá vált, hogy a safety poszt is ide tartozik, ezért fokozottabb figyelmet fordítottunk ezen játékosokra.
Phillips junior éve után jelentkezett a draftra. 3 évet húzott le a Miami egyetem színeiben, már újoncként kezdő volt, amit pályafutása végéig meg is őrzött. Sokra tartották, sokan a következő Sean Taylort látták benne, megint mások a még ereje teljében levő (nem a mostani használhatatlan)  Deon Granthez hasonlították. Persze nem csak mi vettük őt észre, révén egyetem alatt számos kitüntetést kapott, az ACC konferencia év csapatába mindhárom alkalommal beválasztották (először az újoncok közé) míg az utolsó két évében a 2. All-American csapatnak is tagja volt. A draft napján sokat izgultam én is, kértem az istent, hogy az Eagles ne őt húzza (nekik is kellett volna safety) és imáim meghallgatásra találtak.
Tehetsége alapján sokan azt jósolták, hogy első héttől kezdő lesz, azonban szezon közepéig kellett várni, mire át tudta venni a kezdő pozíciót. Személyében azt a fizikális „hitman” safety-t kaptuk meg, aki képes megbüntetni az ellenfél játékosait elkapás után, de futás és passz ellen is hasznos.
Második évére stabil kezdővé vált és ragyogóan kezdte az évet. Két mérkőzés után vezette a csapatot szerelések és interceptionök terén, azonban a Dallas elleni meccs után kiderült, térdével komoly bajok vannak és a csapat IR listára tette. A bajok annyira komolyak voltak, hogy egyesek karriert veszélyeztető sérülést emlegettek. A műtét elkerülhetetlen volt, majd jött a rehabilitáció. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy a következő évben 16 mérkőzésen lépett pályára, ám hogy kíméljük, ritkábban küldtük a boxba a falemberekkel és fullbackekkel harcolni. Idénre teljesen egészségesen, régi tudásához méltóan játszott, helye megkérdőjelezhetetlen az egyik safety poszton. (Mind free, mind strong poszton bevethető)
Stabil kezdő, aki ugyan nem tartozik posztja közvetlen elitjébe, de mindenképpen „felső kategóriás” safety.

Értékelés:  A

 

2.       Kör    Terrell Thomas, CB, USC  2/63

Sam Madison öregedésével a CB pozícióra is ráfért a vérfrissítés. A kezdők Corey Webster és Aaron Ross (Mondtam már, hogy sok a hasonlóság 2008 és az idei év között?)személyében adottak voltak, de  a 3. Számú (nickel) poszt Madisonnal nem volt bebetonozva, ezért Jerry Reese az USC egyetem kiváló CB-jét választotta a 2. Körben. Thomas sikeres 4 évet tudhatott maga mögött az egyetemi bajnokság egyik leghíresebb egyetemén, azonban nem tekinthetünk el a ténytől, hogy gyakorlatilag nem volt olyan „alkatrésze”, ami ne lett volna sérült. 2005-ben ACL szakadást szenvedett (és ezt ismételte meg idén), ami miatt ki kellett hagynia majdnem a teljes idényt. 2006-ban nagy szerepet vállalt csapata jó szereplésében, kezdő volt és a Pac10 konferencia 2. Számú év csapatába is bekerült. Utolsó évében egy vállműtét után nyújtott kiemelkedőt. Bár a 4 INT nem tűnik túl soknak, de hozzá kell tenni, hogy elérte, hogy a csapatok ne dobjanak az ő irányába. Idény végén ismét bekerült a 2. All Pac 10 csapatba valamint a Jim Thorpe (legjobb defensive backnek járó elismerés) díjra is esélye volt. Érdekesség, hogy Aaron Ross Thorpe díjasként lett Giant. Első körös tehetségnek tartották, de sérülékenysége (a már említett sérülések mellett korábban eltörte egyik lábát és bokaficama is volt) miatt inkább a 2. Kört tartották valószínűbbnek.
Első nálunk töltött idényében nem váltotta meg a világot, de ezt nem is várta senki, néha safety poszton is bevetettük, mert ott is játszott egyetemen. Második évében azonban nagy lehetőséget kapott Ross sérülésével, és ő meg is hálálta a bizalmat. A védelemről csak annyit írnék, hogy ebben az évben volt Bill Sherridan a DC. Thomas kitűnően játszott, vezette a csapatot tackle (85) és interception-ök (5) terén is, ráadásul egy védekező TD-t is sikerült elérnie. Év végére Webstert is megtalálták a sérülések, így gyakorlatilag egy év alatt a cseréből az 1. Számú CB lett. Következő évében ott folytatta, ahol 2009-ben befejezte, ismét 5 interception szerepelt a neve mellett, de már 101 tackle és 4 kierőszakolt fumble társaságában. Idén mindenki hasonló, sőt talán jobb számokat várt tőle, ám sajnálatos sérülést szenvedett, ami véget vetett az idényének még mielőtt az elkezdődhetett volna. Ez volt az utolsó éve a rookie szerződéséből, szabadügynök, de sérülése miatt szerintem szerintem nem lesz sok kérője (második ACL szakadás ugyanabban a térdben azért elég komoly) és remélem, visszatér.
Tehetsége vitathatatlan, nyugodtan rá lehetett bízni a nevesebb elkapókat is, ráadásul sok labdát szerzett. Sérülékenysége nem volt meglepetés, mindezek ellenére stabil kezdő volt, eredményes szezonokkal. Második ACL szakadása komoly kérdőjel, de mindezek ellenére jó döntésnek bizonyult őt választani.

Értékelés: A

 

3.       Kör   Mario Manningham, WR, Michigan   3/95

Super Mario a Michigan Wolverines történetének egyik legjobb elkapójaként jelentkezett a draftra Junior éve után.  Már újoncként 6 TD elkapást jegyzett a Michigan színeiben.  Másodévesként még nagyobb szerepet kapott, ezt 703 yarddal és 9 elkapott TD-vel hálálta meg. Ha figyelembe vesszük, hogy év közben térdműtéten esett át, belegondolni is durva, hogy mire lehetett volna képes. 2007-ben juniorként, mint a csapat egyik legnagyobb sztárja kezdte a szezont. Az újabb sérülések elkerülték, ennek 72 elkapás, 1174 yard és 12 TD lett az eredménye. Mindössze 3 év alatt az egyetemi foci egyik legnagyobb történelemmel bíró programjának lett a valaha volt egyik legsikeresebb játékosa.  Azonban a sikerrel nem feltétlenül jár együtt az ész is. Mindenki első körös tehetségnek tartotta, mivel kiváló sebessége és kezei mellé méretei is ideálisak voltak. Azonban a „fű” csábításának nem tudott nemet mondani. Mikor ez kitudódott, tagadta, hogy valaha is drogozott volna. Később mind a 32 NFL csapatnak küldött levelet, melyben beismerte, hogy hazudott és kétszer is lebukott egyetemi évei alatt majd egyes források szerint „elismerésre méltó” 6 találatot ért el a lehetséges 50-ből a Wonderlich teszten, ami egy szintre emelte Vince Younggal  és a drágább kenyérpirítókkal. (Young eredeti eredményét később 16-ra módosították, de visszanézve a 6 sokkal közelebb áll Vince zsenijéhez) Mindezek miatt sok NFL csapat draft boardjáról lekerült, karakter problémái miatt nagy rizikónak számított. Jerry Reese azonban nem ijedt meg ezektől és a 3. Körben kiválasztotta Mariot.
Sokan (közöttük én is) a Penn State zuhanó LB üdvöskéjét, a Panthers által draftolt Dan Connort akarták a csapatban látni, mivel a LB helyzet már akkoriban is siralmas volt. Mindezek után jött Manningham, aki első évében gyakorlatilag semmit nem csinált. A következő évben azonban fityiszt mutatott a kritikusoknak és berobbant az NFL-be 822 yarddal és 5 elkapott TD-vel. 2010-ben tovább fokozta a tempót, 944 elkapott yarddal és 9 TD-vel zárt. Sebességével gyakran okozott problémát a védőknek, sok büntetést kaptunk róla, mert a védők képtelenek voltak tartani. Steve Smith-szel és Hakeem Nicks-szel nagyszerű hármast alkottak. Mivel az idei szezon előtt Steve Smith az Eagleshez igazolt, arra lehetett számítani, hogy Mario 1000 yardos szezont fog zárni, de Victor Cruz berobbanásával ez a jóslat nem vált be. Mindezek ellenére remekül egészítette ki a Cruz-Nicks kettőst, 523 yarddal és 4 TD-vel. Azonban volt még pár trükk a tarsolyában. A rájátszás során elkezdett villogni, szállította az elkapásokat és a TD-ket. Szerződése lejárt és valószínű, hogy nem tér vissza a csapathoz. 4 év alatt 160 elkapás, 2315 yard valamint 18 TD került a neve mellé, nagyon hasznos második/harmadik számú elkapóvá fejlődött. Őszintén remélem, hogy a 3. Körös választásaink többsége hasonló pályafutást fut majd be.

Értékelés: A

 

4.       Kör   Brian kehl, OLB, BYU   4/123

A már korábban említett LB krízis miatt Jerry Reese 7 helyet ugrott előre, hogy behúzzuk Kehlt. Bryan a BYU egyetemen játszott és fokozatosan küzdötte fel magát a kezdő csapatba. Utolsó évében a MAC konferencia első csapatába is bekerült, valamint csapat védekző MVP-jett 91 szereléssel (11.5 negatív yardos) , 1 kierőszakolt fumble-lel és 3 interception-nel. (Ebből egyiket TD-re hordta vissza)
Rögtön elsőszámú csere lett Gerris Wilkinson mögött WLB poszton, majd miután Wilkinson megsérült (szokása volt), a Steelers ellen kezdőként lépett pályára. Eddig nem is rossz egy újonctól, ráadásul első startját egy Big Ben-től lopott interceptionnel tette emlékezetessé……viszont ennyivel le is lehetne rendezni Giantses pályafutását. Következő évben főleg a speciális csapatban láthattuk, majd 2010-ben lapátra is került. Finoman szólva is csalódás, sokkal többet vár el az ember valakitől a 4. Körben.

Értékelés: C -

 

5.       Kör   Jonathan Goff, MLB, Vanderbilt   5/165

Amennyire nem volt jó húzás Kehl, annyira volt jó Goff. Középiskoláskén egy sport gépezet volt. Focicsapatban a LB poszt mellett játszott QB-t, Safetyt, Wide Receivert, Running Backet. Természetesen kosarazott is valamint az atlétika csapat kapitánya is volt. Atlétaként főleg a diszkoszvetésben villogott, szakállas iskola rekordokat döntögetve. Egyetemre a Vanderbilt-re járt, ami azért nem a legrosszabb, ha az oktatás színvonalát nézzük. 46 mérkőzést játszott a csapat színeiben, 36 alkalommal volt kezdő. Ezt a pozíciót még a 2004-es év végén szerezte meg, és diplomájának megszerzéséig (Mechanical Engineering, 2007) ki sem engedte a kezéből. 2 alkalommal választották be a 2. All-Southeastern csapatba. Méretihez képest jó teljesített a combine-on, és mint már említettem, diplomás ember, nem egy troll. Első Giantses évében főleg a speciális csapatrészben játszott, számottevő eredmények nélkül. 2009-ben már többször küldtük pályára, november 13-án az Eagles ellen meg is szerezte első INT-jét, majd a következő héten Jason Campbellen bemutatta első sackjét is. 2010-ben már övé volt a kezdő pozíció. Draftolása óta folyamatosan fejlődik, és bár egyes források szerint (pro football focus) számokat tekintve elit a futás ellen, aki látott anno Giants meccset, az tudja, hogy ez nem igaz. Mindezek ellenére stabil kezdő volt, aki ugyan nem a következő Ray Lewis vagy Dick Butkus, de rá lehetett bízni a posztot. Hiánya leginkább idén látszódott meg, amikor az év elején sorra nyeltük be a nagy futásokat, főleg középen. A Fewell által 2010-ben erőltetett agresszív zónavédekezés nem az ő asztala, lévén, hogy nem kellően atletikus, de az idei évben látott, sokkal inkább játékoskeretre szabott séma feküdhet neki, lévén Boley és Williams atletikusságuk révén nagyobb teret képesek levédekezni, ő pedig figyelhetne a futásokra. A feltételes módot csak azért használom, mert előszezon alatt súlyos térdsérülést szenvedett (ACL), amiből kérdéses, hogy hogyan fog visszatérni. Mindeközben a csapat fiatal LB igazolásai (Gondolok itt Williamsra, Greg Jonesra, Spencer Paysingerre vagy Mark Herzlichre) beválni látszanak, szóval meg kell majd küzdenie a kezdő pozícióért, ha a maradás mellett dönt. Mindent összevetve nagyon okos döntés volt a draftolása. 5. Körben találtunk kezdő potenciállal bíró játékosat, aki bár nem tökéletes, de mindenképpen átlagon felüli tehetség.

Értékelés: B+

 

A 6. Körben további két játékos került hozzánk, de ők már nem a csapat tagjai. Andre Woodsont sokáig első körös irányítónak tartották, de ázsiója hihetetlen mélyrepülésbe kezdett, így kötött ki nálunk. Projectnek lett draftolva, aki esetleg pár év múlva csere lehet Eli mögött, vagy esetleg el lehet tradelni jó ellenérték fejében, de ez nem jött össze. Robert Hendersonról még ennyit sem tudok írni, a totális ismeretlenség homályából lépett elő, de mivel röviddel draftolása után megsérült, el is lett küldve.

Értékelés: D

 

Mindent összevetve egy újabb jó draftot könyvelhetünk el a csapat történetében. Olyan posztokra húztunk, ahol tényleg szükség volt az erősítésre, ráadásul nem csak a korai körös választások jöttek be, hanem a későbbiek is. Ami miatt mégsem értékelem tökéletesre, az az, hogy Kenny Phillips nem lett egy Polamalu szintű safety, Manningham eléggé inkonzisztens volt (sokszor tűnt el meccsekre), Goffnak pedig még mindig van hová fejlődnie, a Kehl pick és a két 6. Körös húzás pedig totális melléfogás.

 

Draft értékelése:  B+

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr284313969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása