Draft prospectek: Josh Rosen, QB (UCLA)

2018. március 06. - Asbee

Egy ismertetőt már olvashattatok, ahol Saquon Barkley került szóba, aki az egyik fő esélyes az 1/2-es pickre. Az irányítókat sem szabad mellőzni, hiszen komoly esély van egy QB kiválasztására is. Közülük Josh Rosennek lehet az egyik legszebb jövője, aki a nyugati partról érkezhet a keleti partra.

1997. február. 10-én született Manhattan Beach-en Kaliforniában. Kezdetben teniszben jeleskedett, 12 éves korában az ország legnagyobb tehetségének tartották. Az egyik barátjának az édesapja futballedzőként tevékenykedett és az ő hatására váltott a focira. A St. John Bosco High School tanulójaként sorra gyűjtötte be az elismeréseket és 5 csillagos tehetségnek, valamint az évfolyama egyik legjobb játékosának rangsorolták. A UCLA-re ígérkezett el és nem is változtatott a döntésén, a Bruins játékosa lett.

A college-ben sem adta alább. 2015-ben Freshman All-American csapatba választották és ő lett a Pac-12 konferencia legjobb újonc támadója. A következő szezonja sérülés miatt rövidre sikeredett, de 2017-ben Pac-12 második csapatba szavazták. 2018. január. 3-án jelentkezett a Draftra.

Méretek és combine eredmények

6'4" magas és 226 lb
40 yard: 4,92 s
Súlypontemelkedés: 31 inch
Helyből távolugrás: 111 inch
3 cone drill: 7,09 s
20 yard shuttle: 4,28 s

Erősségek

Rendkívül pontos átadásai vannak, természetes könnyedséggel dobja meg ezeket a labdákat. Prototípus méretekkel rendelkezik, kellően magas és a tömege is elegendő. Ugyan nem ő a legatletikusabb irányító, de nagyon jól érzi a zsebet, kiválóan mozog. Lenyűgöző karerősséggel rendelkezik. Megvannak benne azok a képességek, amelyek alapján sikeres lehet az NFL-ben is. Olvasni tudja a teljes pályát, mozgás közben is a célpontjain tartja a szemét. Jó anticipációs képessége van, fel tudja mérni mi fog következni a play elindítása után. Pro system QB, sok irányítóval ellentétben ő a center alól is kapott snapet. Az egyik legsikeresebb egyetemi irányító volt a play action passzok után. Három évig volt kezdő.

Gyengeségek

Ahogy a mért ideje is mutatja, nem ő fogja bemutatni a legnagyobb meneküléseket a ligában. Néha túlságosan is erőlteti a nagy játékokat. 2016-ban volt egy vállsérülése amiből felépült, de két agyrázkódást is szenvedett, így némi kérdést vet fel a tartóssága. Fontos kérdésekre kell/kellett válaszolnia az interjúkon is, a pályán kívüli viselkedése is vizsgálatra szorul (pl. a koliszobájában levő jacuzzi). Megkérdőjelezik az elhivatottságát, igaz a csapattársai egyértelműen kiálltak mellette és nagy fordítást is láthattunk tőle.

Ő az én irányítóm idén, benne látom azt, hogy Eli Manning utódja lehet. Nemcsak azért mondom ezt, mert némileg hasonlít is a játékuk, hanem valóban olyan teljesítményt láttam tőle, amelynek a legtöbb elemet át tudja emelni az NFL-be és a negatívumainak a nagy része is leküzdhető. Korábban hallhattunk olyat, hogy nem szeretne Clevelandbe menni, így kérdés, hogy megreszkírozzák-e a kiválasztását. Ha nem és a második választásnál is elérhető lesz, akkor ő lenne az én választásom.

A bejegyzés trackback címe:

https://giantsfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr513718446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.